A Hetek hozott nyilvánosságra egy olvasói képet, amin állításuk szerint a Tisza Párt debreceni jelöltje látható egy régi fotón a Loki ultrái között, amint karlendít.
Bár a kormány később már 150 új üzemről beszélt, a 24.hu összegzése szerint bő egy év alatt mindössze 46 új gyáripari fejlesztést adtak át, és ezek majdnem felét még a kormányfő programhirdetése előtt jelentették vagy fejezték be.
Megpróbálok barátokat szerezni Kínától az Egyesült Államokig, és érdekelté tenni őket Magyarország sikerében, és megakadályozni, hogy bárki ellenérdekelt legyen Magyarország sikerében – foglalta össze a miniszterelnök a nemzetközi tevékenységét.
Szinte csak Ukrajnával kapcsolatos kérdéseket kap a miniszterelnök, aki egy újabbra azt válaszolja, „nem az ukrán nép az ellenségünk, hanem a vezetők, akik ellenünk fordítják az ukránokat”.
Arról nem tehetek, hogy valaki azért sértődik meg rám, mert a feleségét nevezem ki igazságügyi miniszternek, nem pedig őt – mondta egy újabb kérdésre válaszolva Orbán, Magyar Péterre utalva.
Összeesett, zsibbadni kezdett a bal oldala, és kórházba kellett szállítani azt a dolgozót, aki szerint olyan feladatra utasították a CATL debreceni gyárában, amelyre nem volt kiképezve.
Tárkányi Zsolt egy sejtelmes „hamarosan” feliratú képet tett közzé a létesítményről – hasonlóan ahhoz, ahogyan korábban Magyar Péter indított kampányt a gödi Samsung-gyár visszaélései kapcsán, amelyet később konkrét videók követtek.