archívum

A francia állam teljesen kiszáll a szoftvergyártó Dassault Systemes-ből: a 15,74 százalékos - 530-580 millió euró értékűre becsült - részesedés eladásával a Societé Générale-t és a Credit Suisse First Bostont bízták meg. A Dassault Systemes ipari célú - repülőgépekhez, autókhoz, mobiltelefonokhoz szükséges - szoftvereket gyárt. Ügyfelei neves nemzetközi cégek, többek között a Boeing, a Renault, a Nokia, vagy a Toyota.
2003. 09. 03. 13:42
Georgi Petkanov bolgár belügyminiszter törvényjavaslatot terjesztett elő, amely fölhatalmazná az ország nyomozó hatóságait a törvénytelenül szerzett vagyon elkobzására - írja a Transindex.ro. Georgi Parvanov bolgár elnök a múlt héten szükségesnek mondta egy ilyen törvény megalkotását, amelyet a kormányfő, aki egyben az utolsó bolgár cár, Szimeon Szakszkoburggotszki is támogat. A készülő jogszabállyal a feketegazdaságot, a zugkereskedelmet és a ko
2003. 09. 03. 13:33
Arató Gergely szerint a Fidesz védelmébe vette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét. "Áder János a kormány takargatnivalójáról beszél. Úgy tűnik, az ügyben inkább a Fidesz takargat valakit vagy valamit" - mondta a szocialista politikus szerdán az MTI-nek.
2003. 09. 03. 13:20
Az építészeti kultúra fejlesztését, a bérlakásszektor megerősítését, valamint a műszaki irányelvek kidolgozását említette a legfontosabb feladatok között a szeptember elsejével létrehozott Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elnöke szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
2003. 09. 03. 13:13
Az iráni kormány megszüntetett 170 weblapot, főleg ideológiai megfontolásból. A hivatalos IRNA hírügynökség csütörtöki jelentése szerint Ahmad Motamedi tájékoztatási és távközlési miniszter közölte: a világhálóról eltávolított honlapok közül 160-at "ellenforradalmár" csoportok működtettek, míg a többi tíz iszlám értékekbe ütközött, vagy "erkölcstelen képeket" mutatott. Sok iráni tiltakozott már a hasonló hatósági tisztogató akciók ellen, mert azo
2003. 09. 03. 12:45
George Bush amerikai elnök jóváhagyta azt a határozattervezetet, amelyet az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszt a világszervezet iraki mandátumának kiszélesítéséről és egy többnemzetiségű erő létrehozásáról további országok katonáinak bevonásával.
2003. 09. 03. 12:32
Szlobodan Milosevics hágai pere 2002 februárjában kezdődött, a volt jugoszláv elnök azonban most azt kérte a bíróságtól, hogy két évre helyezzék szabadlábra. Milosevics azért folyamodott a bírósághoz, hogy megfelelően felkészülhessen saját védelmére, a háborús bűnök ügyében kezdődött tárgyaláson.
2003. 09. 03. 12:26
Benyújtotta lemondását Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter - értesült magát megnevezni nem kívánó, kormányhoz közel álló forrásból az MTI szerdán. Gulyás Erika kormányszóvivő-helyettes az MTI-nek sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta Csehák Judit lemondásának hírét. Az MTI úgy tudja, Csehák Judit azért mondott le, mert nem látja biztosítottnak a jövő évi költségvetésben az egészségügy átalakításához szükséges források
2003. 09. 03. 12:06
Sem Lengyelország, sem Csehország nem kívánja teljesíteni az euró bevezetésének költségvetési kritériumát még 2006-ban sem - derül ki a varsói és a prágai kormány EU-nak megküldött előcsatlakozási gazdasági programjaiból (PEP). Ez pedig kétségessé teszi, hogy hazánk elérheti a 2008-as euróbevezetési célt.
2003. 09. 03. 12:02
A Befeketetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) szeretné elérni, hogy a befektetési jegyek vásárlói, ha legalább 10 évig megtartják befektetésüket, a unit-linked biztosításokkal azonos mértékű adókedvezményt élvezzenek - mondta Temmel András, a BAMOSZ főtitkára.
2003. 09. 03. 11:54
Távozik posztjáról Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője - értesült az MTI kedden szocialista párti forrásból. A pénzügyminisztériumi szóvivő tevékenységét a szocialista párt elnökségének ülésén - melyen részt vett Medgyessy Péter miniszterelnök is - több bírálat érte. Ugyanakkor szerda délelőtti MTI-nyilatkozatában László Csaba pénzügyminiszeter cáfolta a szóvivő távozásáról szóló hírt. A Pénzügyminisztérium sajtóosztályán ugyancsak meger
2003. 09. 03. 11:40
A Tesco Globál Áruházak Rt. szervezésében, először rendeztek a magyar kiskereskedelmi beszállítóknak szakmai konferenciát. A Kongresszusi Központban szerdán megrendezett nagyszabású esemény fő célja, hogy a Tesco megismertesse a beszállítóival a vállalat fő célkitűzéseit, valamint vázolja hosszú távú stratégiáját.
2003. 09. 03. 11:31
2003 első félévében az ÁB-Aegon Biztosító 9,51 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, 22 százalékkal többet mint a 2002 hasonló időszakában elért 7,81 milliárd forintot - jelentette be Kepecs Gábor, az ÁB-Aegon Biztosító vezérigazgatója. Ugyanebben az időszakban a biztosító díjbevételei 9 százalékkal, 30 milliárd forintra növekedtek. A kárkifizetések azonban 20 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbi 251 milliárd forinttól: az idei
2003. 09. 03. 11:21
A német Bertelsmann médiavállalatnál szerdán közölték, hogy az első negyedévi veszteség után a második negyedévben ismét nyereségesek voltak, így az első félévben 228 millió euró működési eredményt értek el, többet a tavalyi első félévi 175 milliónál.
2003. 09. 03. 10:48
Tovább terjeszkednek a hipermarketek, az idén az első hat hónap adatai szerint 20 százalékkal részesednek a napi fogyasztási cikkek forgalmából, szemben a 2002. első félévi 18 százalékkal - derült ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből.
2003. 09. 03. 10:41
Éves csúcspontjaikig emelkedtek a szerdai nyitás után Európa vezető részvényindexei, miután a Nokia vezérletével felfelé tört a technológiai ágazat és magasba szökött a kozmetikai óriás, a Oreal árfolyama is.
2003. 09. 03. 10:34
Olvasói sztorik