Belföld

Lemondott Csehák Judit – keresik az utódját

Csehák Judit egészségügyi és szociális miniszter beadta lemondását, amit nagy valószínűséggel elfogad a miniszterelnök. Utódja akár korábbi elődje is lehet.

Csehák Judit egészségügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette: felmentését kérte Medgyessy Pétertől. A miniszter hivatalosan azzal indokolta távozását, hogy csak egy évre vállalta a miniszterségét.


A miniszter asszony lemondásának oka lapértesülések szerint kissé más volt: Csehák ugyanis nem látott esélyt arra, hogy a jóléti fordulathoz, a szociális intézkedésekhez és az egészségügy átalakításához szükséges forrásokat megadja a költségvetés. A Népszabadság úgy értesült, még a büdzséről folyó viták előtt távozna posztjáról, hogy utódjának lehetősége legyen megfelelő feltételeket teremteni magának.



Lemondott Csehák Judit – keresik az utódját 1

Kökény Mihály

Előtte az utódja?


Gulyás Erika kormányszóvivő-helyettes az MTI-nek sem
megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta Csehák Judit lemondásának hírét. Az MTI úgy tudja, az egészségügyi miniszter utóda Kökény Mihály, a tárca jelenlegi politikai államtitkára vagy Vojnik Mária, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke lehet.

A Magyar Rádió Krónika című műsora úgy értesült, hogy Csehák Judit távozását a hét végén szándékozik bejelenteni a kormányfő, de az sincs kizárva, hogy már a szerdai kabinetülés után nyilvánosságra hozzák a hírt. A rádió szerint egyelőre nem dőlt el az utódlás kérdése, de a legesélyesebbnek Kökény Mihály jelenlegi politikai államtitkár látszik, aki már a Horn-kormány idején betöltötte ezt a posztot. Akkor Szabó György távozása után került a miniszteri székbe.


Megállapodás a kormányfő és a miniszter között


Csehák Judit az utóbbi hetekben azt próbálta meg elérni, hogy jövőre az egészségügyi ágazat költségvetése ne lehessen 50-70 milliárd forinttal „rövidebb” az egészségügyi tárca által javasoltnál. A miniszterek közötti egyeztetés ugyan még hátravan, a pénzügyi és az egészségügyi tárca elképzelései azonban nagyon távol állnak egymástól. Legközelebb a hét végi kihelyezett szocialista frakcióülésen egyeztet a miniszter Medgyessy Péter kormányfővel – írja a mai Népszabadság.


“Medgyessy Péter miniszterelnök a kormányalakításkor kötött egy megállapodást Csehák Judit egészségügyi szociális és családügyi miniszterrel, melynek részletei napokon belül ismertté válnak” – mondta el az MTI-nek kedden késő este Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Az MTI a kormány esetleges átalakításával kapcsolatban az utóbbi napokban felröppent sajtóértesülésekről kérdezte a kormányszóvivőt. Más lehetséges személyi változásról Gál J. Zoltán nem kívánt nyilatkozni. A FigyelőNet az Egészségügyi és Szociális Minisztériumból megtudta, hogy a tárcánál “zavartalanul folyik a munka”, s nem kívánnak nyilatkozni az ügyről.


 Távozik a pénzügyi szóvivő?

Távozik posztjáról Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője – értesült az MTI kedden szocialista párti forrásból. A pénzügyminisz-tériumi szóvivő tevékenységét a szocialista párt elnökségének ülésén – melyen részt vett Medgyessy Péter miniszterelnök is – több bírálat érte. Szerda délelőtt László Csaba pénzügyminiszter azonban cáfolta a Máté Dániel távozásáról szóló értesüléseket. A tárca vezetője szintén az MTI-nek nyilatkozott az ügyről.

László Csaba sincs bebetonozva?


Az MSZP-n, illetve a kormányon belüli feszültségekről más lapok is írnak. Medgyessy Péter és szocialista párti vezetők keddi “MSZP-MSZP” csúcstalálkozójáról például a Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a megbeszéléseken  valószínűleg szóba kerültek azok a korábbi bírálatok is, amelyeket Szili Katalin, a párt elnökhelyettese, az Országgyűlés elnöke és Jánosi György volt sportminiszter, jelenleg az MSZP választmányi elnöke fogalmazott meg.


Állítólag sokan felvetették László Csaba pénzügyminiszter esetleges távozását is, elsősorban azért, mert a Pénzügyminisztérium egyre újabb és újabb adóötletekkel áll elő a jövő évi költségvetés tervezésekor. A FigyelőNet információi szerint viszont a pénzügyi tárcánál úgy gondolkodnak, hogy minden egyes fillérre szükség van a jövő évi tervezéshez, de természetesen minden új gondolatot előbb részletesen megvizsgálnak.


Nagyobb beleszólást kér az MSZP


Az MSZP és a pénzügyminisztérium közötti konfliktusok azonban csak külső jelei a feszültségnek. A Magyar Hírlap szerint a párt szeretne nagyobb befolyást elérni a döntéshozatalban, és a kormány gazdaságpolitikáján is változtatna. A tanácskozás csütörtökön folytatódik a lap szerint, és a hét végén az MSZP parlamenti csoportjának frakcióülésén is szó esik majd a vitákról.


A Magyar Nemzet Szili Katalint idézi a vitákkal kapcsolatban. A parlamenti házelnök a lap szerint kijelentette: “Megálljt kell parancsolni az előző fél év erkölcsi amortizációjának!”. A lapnak nyilatkozva Szili leszögezte: “Az MSZP-nek nem szabad lemondania a korábban felállított erkölcsi mércéről, mivel ellenkező esetben nem tudja teljesíteni azokat a vállalásait, amelyeket a választások során tett az embereknek.”


Szili kiemelte, hogy az MSZP megújulásának szükségessége már régóta téma a párton belül. Arról azonban nem nyilatkozott, hogy mindez személyi változásokat is jelent-e.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik