A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjait átböngészni, sőt szerződést kötni is lényegesen egyszerűbb interneten. A jobb szolgáltatók az ügyintézés minden terhét leveszik a vállunkról.
Egy eddig ismeretlen vírus terjed Bulgáriában, egészen pontosan Bulgária középső vidékén, annak is az északi felén, Veliko Tirnovo környékén. Eddig 45-en betegedtek meg az ismeretlen kórban. A betegség tünetei: láz, hasmenés és mérgeződés. A betegeket a fertőző osztályon helyezték el a Veliko Tirnovo-i kórházban.
A fiatal nők a statisztika szerint kevesebb balesetet okoznak Európában, mint a hasonló korú férfiak, s emiatt kisebb biztosítási összeget kell fizetniük autójuk után. A férfiak mélyebben nyúlnak a zsebükbe az életbiztosítások megkötésekor is, mert az elhalálozási ráta a dolgozó férfiak körében kétszer nagyobb, mint a nők esetében.
Felállítja a "biztonságos országok listáját" az EU igazságügyi és belügyi tanácsa. A listán azok az országok szerepelnek majd, amelyek állampolgárainak nincs "kézenfekvő okuk" kivándorolni és az EU-ban menedékjogot kérni.
A szoftveróriás 5 millió dolláros pénzalapot hozott létre, melyből jutalmat kínál minden olyan információért, melyek segítségével börtönbe juttathatók az ártó kódok létrehozói.
Most először mutatott be képet is a Sony tervezett hordozható játék és multimédia termináljáról, a PSP-ről, amelyet a „XXI. század walkmanjeként" reklámoz.
Magyarország az Európai Unióhoz való jövő év május 1-jei belépést követően a lehető leghamarabb csatlakozni kíván az integráció árfolyamrendszeréhez, az úgynevezett ERM-II rendszerhez - mondta László Csaba pénzügyminiszter egy szakmai konferencián, Budapesten, csütörtökön.
Az erdélyi, marosvásárhelyi Azomureş vegyipari kombinát Alternativa 2002 szakszervezete tiltakozik a vállalat többségi tulajdonosának időhúzási taktikája ellen, ami a kombináthoz tartozó, fényérzékeny anyagokat gyártó üzemben dolgozók tömeges elbocsátásához vezethet.
Alig leplezetten az Orbán-kormány által kinevezett felügyeleti elnök "kiütését" célozza a pénzügyi szervezetek felügyeletéről szóló tervezett törvénymódosítás. E politikai sakkjátszmában a kormány a "jobboldal emberének" eltávolítására új módszerhez folyamodott – írja a Figyelő >>
A cseh Nemzeti Vagyonalap csütörtökön újra meghirdette az Unipetrol vegyipari és olajfinomító holding 63 százalékos állami részét. Információink szerint a Mol is érdeklődik, és a szlovén piacon is 10 százalékos részesedésre tör.
Jól reagált az orosz Jukosz olajtársaság részvénye Vlagyimir Putyin orosz államfő Rómában elhangzott, szerdai nyilatkozatára, amely szerint szó sincs róla, hogy olajmezőket vennének el a Jukosztól azért, mert a cég részvényeinek egy részét az ügyészség lefoglalta.
A jó európai üzletmenetnek és az euró-jen árfolyam alakulásának köszönhetően csaknem megduplázta működési profitját az öt legangyobb japán autógyár közül a legkisebb, a Mazda az üzleti éve első felében.
Az amerikai számítógépgyártó óriás, a Hewlett Packard (HP) utasította fúziókkal és cégvásárlásokkal foglalkozó partner cégeit, cserkésszenek körbe az európai informatikai szolgáltató szektorban megvásárlásra érdemes cégek után.
Négy éven belül 10 százalékos piaci részesedést célzott meg a Mol a szlovén piacon. Ennek érdekében több új töltőállomást nyitnak - áll a társaság lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Előzetes kiszivárogtatás szerint októberben 12 ezerrel 4,38 millióra csökkent a munkanélküliek száma Németországban, szezonálisan kiigazított adat szerint.
A Leo Burnett Budapest Kft. nyerte a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által kormányzati kommunikációs kampányok tervezésére és megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázatot.
Az ipari termelés volumene szeptemberben szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva az előző hónaphoz képest nem változott, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig - munkanaphatástól megtisztított mutató alapján - 5,6 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján csütörtökön.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) helyes módszert választott, amikor a hét elején kormánykötvények vásárlásával erősítette a forintot, de még emelheti a kamatot is, ha a forint nem erősödik tovább - idézte az MNB elnökhelyettese, Adamecz Péter véleményét csütörtökön a Reuters hírügynökség.
Pozitív nyitás után gyengülhetnek a vezető részvények csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén - vélik a megkérdezett szakértők. A BUX csütörtökön 11 pontos növekedéssel 9732 ponton nyitott.