Előzetes adatok szerint Szlovákia októberi külkereskedelmi hiánya 589 millió korona (1 euró=40,969 korona) volt, ami jóval elmaradt a szakértők által várt 3,1-4,5 milliárd korona deficittől.
Az orosz miniszterelnök cáfolta, hogy a hatóságoknak bármi közük lenne a Jukosz (Yukos) és a Szibnyeft (Sibneft) olajcégek egyesülésének leállításához.
Lassan javul a konjunkturális helyzet, nő az ipar és az export teljesítménye, a külső egyensúly azonban jelentősen romlik, és az infláció is emelkedik - áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
Valótlanoknak nevezte Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter az államfő indokait, amelyek kíséretében Rudolf Schuster nem írta alá a 19 százalékos általány-adót jövő évtől bevezető törvényt.
Az ipari termelői árak októberben 3,5 százalékkal emelkedtek egy év alatt, és 0,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy hónappal korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Új síközpont épül 3 milliárd forintos beruházással 2006-ig Kékestetőn, illetve Mátraházán - jelentették be a beruházó Mátra Centrum Kft. sajtótájékoztatóján Kékestetőn, vasárnap.
A néhány év múlva esedékes teljes körű uniós piacnyitás kevésbé fenyegeti a Magyar Postát, mint az európai piaci tendencia: a hagyományos levelek visszaszorulása.
A forint árfolyamának alakulása határozhatja meg hétfőn a tőzsdei kereskedést - mondták az MTI által megkérdezett részvénypiaci szakértők. A hétfői nyitáskor a BUX 9076,9 ponton állt, ami 31,3 pontos csökkenést jelent a pénteki záráshoz képest.
Úgy tűnik akciósorozat lesz a Fidesz lépéséből, mellyel a frakciónak sikerült megakadályozni a legfőbb ügyész leszavazását - olvasható a Magyar Hírlapban. Répássy Róbert egy hete Gresham-ügyben kérdezősködött, hétfőn pedig az MSZP által alapított, de időközben fantomizálódott céggel, a Kime-Net Kft.-vel kapcsolatban tesz fel kérdéseket.
Szili úttévesztésről, Szekeres az MSZP új jóléti küldetéséről, Gyurcsány a jóléti rendszerváltás igazságtalanságairól szólt a reformköri mozgalom kezdetének 15. évfordulóján tartott szegedi tanácskozáson - olvasható a Népszabadságban. A kormány sok jó szót nem kapott.
Ellentmondásos hírek keringenek azokról az esetekről, amelyeknek az elmúlt hetekben bírák voltak a szenvedő alanyai. Lomnici Zoltán főbíró szerint "a verbális erőszak" fizikai erőszakba csaphat át, a bírák elleni támadás a jogrendet fenyegeti - olvasható a Magyar Hírlapban.
Megtartja a hétfőre tervezett fáklyás felvonulását a Lelkiismeret '88 Csoport, mivel 24 órával a kezdés előtt még nem értesültek olyan rendőrségi döntésről, ami tiltaná a megmozdulást - mondta Kocsis Imre elnök vasárnap este sajtótájékoztatón, Budapesten. "A tavalyi Medgyessy-Nastase-találkozóra emlékezünk hétfőn" - tette hozzá.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa hétfő délelőtti rendes ülésén még aligha összegezheti a hatását annak a váratlan pénteki háromszázalékos alapkamat-emelésnek, amelynek célja a szerinte inflációgerjesztő forintgyengülés megakadályozása volt - olvasható a Népszabadságban.
A pártelnök Gianfranco Fini Izraelben tett kijelentései miatt Alessandra Mussolini kilépett az olasz jobboldali Nemzeti Szövetségből - olvasható a Magyar Hírlapban. Fini a múlt egyik legnagyobb bűnének nevezte a Mussolini alapította fasizmust. Alessandra már új pártot tervez, a sok sebet felszakító történelmi revízió ellenére azonban a jobboldal Fini mögött sorakozott fel.
Brüsszelbe érkezett vasárnap este Medgyessy Péter miniszterelnök, aki a következő napokban az Európai Bizottság elnökével és két tagjával, majd a belga, szerdától pedig a luxemburgi vezetőkkel folytat megbeszéléseket.
A Hír Tv Becsület napja - Demecser címmel sugározta tegnap Turba Tímea és Vitézy László filmjét. Ennek nagy része egy Lakatos Miklóssal készített interjú volt - számol be a Magyar Hírlap.
Indoklás nélkül menesztették Mellár Tamást, a KSH elnökét. Általános feltűnést keltett, amikor az inflációról borúlátó előrejelzést adott, de akkorra szerinte már rég eldőlt a leváltása.
Fennállása legrosszabb eredményével zárta az első háromnegyed évet a Rába Járműipari Holding Rt., de az utolsó három hónappal javulhat a mérleg. Az elemzők kételkednek.
A bolgár főváros immár rendszeresnek mondható leszámolások helyszíne volt ismét az elmúlt napokban. Szombaton annak a 24 éves Borisz Arszovnak a holttestét találták meg a szófiai rendőrök, aki annak a hat személynek az egyike volt, akiket a hatóságok egy fegyverkereskedő meggyilkolásával vádoltak. Pénteken halálra vertek egy pleveni kábítószerkereskedőt, november 27-én pedig egy gyanús ügyletekkel foglalkozó vállalkozót öltek meg Szófiában.
Van telitalálatos szelvény az ötös lottón; Magyarország történetének rekordnyereménye körülbelül 5 milliárd 82 millió forintot jelent az egyetlen öttalálatos szelvény tulajdonosának - tájékoztatta a Szerencsejáték Rt. szóvivője az MTI-t szombat este.
Ismeretlen fegyveresek lelőttek két japán diplomatát a Bagdadtól északra lévő Tikritnél - közölte vasárnap Kavagucsi Joriko japán külügyminiszter. Egyikük Japán londoni nagykövetségének a 45 éves tanácsadója, a másik áldozat pedig a szigetország bagdadi külképviseletének 30 esztendős másodtitkára volt. Nem japán sofőrjük megsebesült a támadásban.
Mind inkább veszítenek népszerűségükből a svájci bankok, az adózási szabályok és egyéb szigorítások miatt. Ráadásul túl sokan vadásznak túl kevés svájci frankra.
Megindult a forgalom az M3-ast Miskolccal összekötő M30-as autópálya 8,5 kilométer hosszúságú új szakaszán. Az emődi csomóponttól a muhi csomópontig tartó szakaszt Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter adta át szombaton.
Áder János szerint a forint gyengüléséhez hozzájárult a kormány politikai támogatottságának csökkenése, az üzleti élet kabinettel szembeni bizalomvesztése és a jövő évi költségvetési sarokszámok elfogadása.