A korszakváltás a távoli jövő víziójává vált. A németországi hálózatok üzemeltetői megváltoztatták piaci taktikájukat a mobil távközlés harmadik generációja, az UMTS bevezetése végett.
Az idei nulla százalékos gazdasági növekedés után az egyik legnagyobb német kereskedelmi bank, a Commerzbank jövőre elérhetőnek tartja a 2 százalékos növekedést Németországban.
A Monetáris Tanács 2003. december 1-jei ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatláb 12,50 százalékos szintjét.
A kereszténydemokrata meggyőződésű, polgári nemzeti érzelmű politikai szövetség, a Fidesz tagjai számára elfogadhatatlan, amit Grespik László mondott - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök újságíróknak hétfőn, Budapesten.
Érsek Ákos, a NABI Rt. társasági igazgatójának munkaviszonya 2003. december 1-jén közös megegyezéssel megszűnt - közölte a NABI a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
A 3 milliárdos beruházással épülő kékesi síközpont pályáira egy év múlva már 15 hóágyú ontja a havat. Az így „elállítható" 70 havas nap a sokkal jobb fekvésű bánkúti lejtőn természetes.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jóváhagyta az Uniqa International közvetlen és az Uniqa Holding közvetett tulajdonszerzését a korábbi Axa Biztosító, ma már Uniqa Biztosító Rt-ben - jelent meg a felügyelet határozata.
A személygépjárművek autópályadíja jövőre átlagosan 5,5 százalékkal, míg a tehergépjárműveké 18-20 százalékkal emelkedik - mondta Tímár József, az Állami Autópályakezelő Rt. (ÁAK) vezérigazgatója.
A forintpiaci turbulencia valószínűleg eltart a jövő év elejéig, ami ismét próbára teszi az MNB elkötelezettségét az árfolyamkövető politika mellett, ezért az év végére nem elképzelhetetlen 15 százalékos jegybanki alapkamat sem - írták a 3,00 százalékpontos múlt heti kamatemelést kommentálva a J.P. Morgan befektetési bank elemzői hétfőn, miután leszállították a magyar gazdasági növekedésre szóló előrejelzésüket.
Harmincezren tüntettek a Moldovai Köztársaságban vasárnap a kommunista kormányzat távozását, a Dnyeszter menti terület Moldovához tartozását és az orosz csapatok távozását követelve.
Történelmi csúcsra erősödött az euró a dollárral szemben hétfőn az ázsiai kereskedelemben részben a dollár jennel szembeni gyengülése, részben a dollár iránt megnyilvánuló általános bizalmatlanság hatására.
A zloty 0,5 százalékkal erősödött a devizakosárhoz viszonyítva, mert a kedvező folyó fizetési mérleg adatok és a stabilizálódó forint segítették a pénteki mélypontról történő elmozdulást.
A Magyar Nemzeti Bank meghúzta a vészféket - írta hétfői számában a Handelsblatt német gazdasági-pénzügyi lap, emlékeztetve arra, hogy a jegybank 9,5 százalékpontról 12,5 százalékpontra emelte az alapkamatot, "ami rekord a térségben".
A vártnál jobban startolt a zárt végű CA Tőkepiaci Alap, amelyet a PSZÁF a napokban vett nyilvántartásba. A befektetők az indexemelkedés 108,36 százalékát is megkaphatják.
A kötvénypiacnak csak egy hétre volt szüksége, hogy a válság szélére sodródjék, az eseményeket már a részvénypiac is megsínylette. Mi lesz a magas kamatkörnyezet gazdasági hatása?
Történelmi magasságba került az euró dollárral szembeni árfolyama. A közös európai valuta pénteken 1,2015 dollárt ért, vagyis a legtöbbet az euró 1999-es létrehozása óta. A nap végére 1,1988 volt a két valuta közötti átváltási arány. Szakértők rögtön figyelmeztettek, hogy az erős euró gondokat okozhat az éppen magára találó európai gazdaságoknak , az elmúlt időszak szerény javulása ugyanis éppen a megélénkülő exportnak volt betudható.
Az orosz Jukosz (Yukos) olajtársaságnál hallani sem akarnak róla, hogy az egyesítendő Jukosz-Szibnyeft olajvállalat vezetését átengedjék a felvásárolt Szibnyeft (Sibneft) vezetőinek - idézte a Vedomosztyi című orosz lap hétfőn a Jukosz egyik főrészvényese, Leonyid Nyevzlin nyilatkozatát.
"Egyet nem szabad csinálni: politikusként meggazdagodni" - jelentette ki Kovács László, amikor az MTV hétfői Nap-kelte műsorában Szili Katalin elnökhelyettes nyilatkozatáról kérdezték.
A Britton Capital Kft. 55 ezer darab Pannonplast részvényt értékesített november 27-én a Budapesti Értéktőzsdén, ezáltal tulajdonrésze 10 százalék alá csökkent - közölte az eladó a Magyar Tőkepiacban hétfőn.
A részvények értékesítési árfolyama 1440-1445 forint volt. Október végi adatok szerint a Britton Kft. részesedése 11,32 százalék volt a Pannonplastban, a Karsai Holding 12,77 százalékkal részesedett.