archívum

Két ponttal a lélektani határnak tekinthető kilencezer pont fölött fejezte be a napot a BÉT iránymutató indexe, a BUX, de nap közben többször alatta járt. A végeredmény 0,57 százalék lefelé a keddi záráshoz képest. Leginkább a Mol értéke csökkent: 1,6 százalékkal, 6050 forinton állt meg. Az OTP, a Matáv és a Richter sorrendben 0,4, 0,3 és 0,2 százalékot veszített. Tizenhárommilliárd volt a forgalom.
2003. 12. 03. 17:21
Az utóbbi hónapokban bérkifizetési nehézségekkel küzd az olasz Ruggeri cégcsoport nyírbátori cipőgyára; a kialakult gondok miatt a 450 embert fogalalkoztató üzem egyelőre nem a teljes dolgozói létszámmal termel - erősítette meg Lehoczky Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város alpolgármestere szerdán az MTI dolgozói körökből szerzett információját.
2003. 12. 03. 17:05
Miközben a vállalatok évzáró rendezvényeire sütnek-főznek, a party-szervizek teljes gőzzel rendezik irataikat és számláikat is. Rettegnek a revizortól, és várják, hogy jobbra forduljon soruk.
2003. 12. 03. 17:04
Tekintettel a jelenleg magas olajárakra és a világgazdaság élénkülésére utaló mind több jelre nem várható a kitermelés korlátozása a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) csütörtöki bécsi miniszteri értekezletén.
2003. 12. 03. 16:53
Angol sajtóértesülés szerint könnyen elképzelhető, hogy a vb-aranyérmes Rivaldo, akivel hétfőn bontott szerződést az AC Milan, a labdarúgó Premier League-ben folytatja.
2003. 12. 03. 16:50
Új koncepció alapján, az elítéltek emberibb körülmények közötti fogva tartásának szemléletével készül az új büntetés-végrehajtási törvény, amely várhatóan 2005. január elsejével lép életbe - közölte szerdán Kecskeméten az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára.
2003. 12. 03. 16:43
A Matáv ügyfelei 990 forint kiegészítő havidíj ellenében a hét minden napján percdíj és kapcsolási díj nélkül telefonálhatnak csúcsidőn kívül helyben és a primer körzeten belül - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2003. 12. 03. 16:40
A vendéglátás és a szállásadás áfájának 3 százalékpontos emelkedését várhatóan több intézkedés is ellensúlyozza jövőre - mondta Pál Béla, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium turisztikáért felelős politikai államtitkára szerdán az MTI-nek.
2003. 12. 03. 16:26
A számítástechnikai iparággal és a különböző kormányokkal összefogva felveszi a kesztyűt a spammerek ellen a Microsoft. A cél: megállítani a felhasználókat bosszantó kéretlen levelek (spam) áradatát, mivel az az elektronikus levelezésben rejlő korlátlan lehetőségek értékét jelentősen rombolja, és csökkenti a technológiába vetett bizalmat.
2003. 12. 03. 15:31
A közszférában dolgozó 700-800 ezer munkavállaló jövő évi béremeléséről szerda este kezdődnek tárgyalások a kormány megbízottjai és a sztrájkbizottság képviselői között ; az érdekképviseletek 6 százalékos garantált béremelést szorgalmaznak - tájékoztatta a bizottság szóvivője az MTI-t.
2003. 12. 03. 15:28
A magyar forint várhatóan 250 forint/euróra erősödik a következő 12 hónapban a jelenlegi 273 forintról - véli a WestLB egyik vezető elemzője. "Az év kötvényvásárlása" 2004-ben a 2014/C jelű államkötvény lesz. A hozamok a következő 12 hónapban legalább 200 bázisponttal csökkennek, ahogy Magyarország gazdasági kilátásai javulnak - mondta az elemző.
2003. 12. 03. 15:27
A végleges becslés szerint az Egyesült Államokban a harmadik negyedben 9,4 százalékkal nőtt az éves szintre vetített termelékenység. Ez 20 éve a legerősebb termelékenység-növekedési adat. Elemzők 9,2 százalékos emelkedést vártak a második negyed 8,1 százalékos erősödését követően.
2003. 12. 03. 15:25
A Budapest Bank, az ING Barings, a Credit Lyonnais Bank és a Raiffeisen Bank hétfőn, a HVB Bank, a KDB Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank kedden jelentett be kamatemelést, az Inter-Európa Bank szerdán csatlakozott hozzájuk.
2003. 12. 03. 13:59
Ma tart ülést az OTP Bank eszköz-forrás bizottsága, hogy döntsön a betéti- és hitelkamatok szintjének módosításáról – tudtuk meg Emődi Anna Máriától, a bank sajtófőnökétől.
2003. 12. 03. 13:16
Olvasói sztorik