A legnagyobb lengyel takarékbank, a PKO BP eladásából az állam bevétele elérheti a 6 milliárd zlotyt (1,5 milliárd dollár) is, ami az idei évre előirányzott privatizációs bevétel döntő része.
Május végén megkezdődik a rákospalotai szemétégető már felújított két kazánjának három hónapos próbaüzeme, miután a múlt hónap óta tartó üzemi próbák sikeresek voltak - tájékoztatták a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. vezetői az égetőműben a Fővárosi Közgyűlés környezetvédelmi, valamint városüzemeltetési bizottsága szerdai együttes ülésének résztvevőit.
A háztartási hulladékok szelektív gyűjtésének fontosságára hívja fel a figyelmet az a környezetvédelmi kiállítás, amelyet egy átalakított autóbuszban rendezett be a Győri Kommunális Szolgáltató Kft.
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy az üzemanyag lakossági árának csökkentése érdekében kezdeményezni fogja a jövedéki adóról szóló törvény módosítását - mondta Gál J. Zoltán a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Az Európai Unióhoz most csatlakozott tíz ország 1,5 százalékkal lerontja az unión belüli foglalkoztatottságot és 2 százalékkal növeli a munkanélküliségi rátát.
A Pannon GSM és a T-Mobile Magyarország Rt. olyan, banki rendszerektől független, nyitott technológiát dolgozott ki, amelynek segítségével bármely pénzintézet szabadon, saját szabványainak módosítása nélkül ültetheti át mobiltelefonra szolgáltatásait.
Az idei év első negyedében a holland Aegon biztosítói csoport megkétszerezte eredményét, a múlt év első negyedéhez képest viszont értékesítése kevéssel visszaesett.
A NetLock Kft., Magyarország első minősített hitelesítés- és időbélyeg szolgáltatója a Wizz Air Hungary Kft. részére kibocsátotta Magyarország első elektronikus számláját.
A Növekedéskutató Intézet az euró bevezetéséhez nem választana ki konkrét céldátumot, helyette egy általános, növekedésorientált gazdaságpolitikával erősítené a reálgazdasági felzárkózást.
A Pest Megyei Állami Közútkezelő Kht. felhívással fordult Pest megye közösségeihez, hogy az önkormányzatokkal, hivatalokkal, üzemekkel és civil szervezetekkel együtt vátoztasson a lakó- és munkahelyek térségében a közterületekre kihordott szemét miatt kialakult negatív képen.
A Kodak bezárja utolsó fotólaborját is Ausztriában, ami 175 munkahely megszűnését jelenti Bécsben. A cég a filmes fotózási piac tavalyi 25 százalékos zsugorodása miatt kényszerült erre a lépésre.
További olyan felvételeket akar bemutatni helyi idő szerint szerda este a CBS amerikai televízió, amelyeket amerikai katonák készítettek iraki börtönökben.
Az MDF kizárólag az iraki magyar katonai kontingens azonnali hazarendeléséről hajlandó tárgyalni négypárti egyeztetésen, bármely más elképzelés "maszatolásnak" tűnik - jelentette ki az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Mégsem adják át az amerikaiak Szaddám Huszein volt iraki diktátort az illetékes iraki törvényszéknek június 30-a, az iraki ideiglenes kormánynak való hatalomátadás előtt - helyesbítette szerdán saját előző napi közlését Szálem Csalabi, az iraki törvényszék egyik főszervezője.
Szerdán írták alá azt a keretmegállapodást, amellyel egy, a nyugati határ menti foglalkoztatási paktum kidolgozását kezdi meg a magyar és az osztrák fél.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megerősítette, hogy Athénban időben készen állnak majd az augusztus 13-án kezdődő nyári játékok megrendezéséhez szükséges létesítmények.
A Bábolna Rt. holdingba szervezi a Pick beszállítóit, hogy közösen hitelt vegyenek fel a szegedi cég megvásárlására. A Pick tulajdonosa nem zárkózott el, de amerikai befektetőkkel is tárgyal.
Határ menti foglalkoztatási paktum kidolgozását kezdik meg a Nyugat-Pannon Eurégióban; az erről szóló keretmegállapodást szerdán írták alá Szombathelyen a eurégiót alkotó Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye, valamint Burgenland képviselői.