A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,81 pontos emelkedéssel 14 775,14 ponton, újabb történelmi csúcson zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,25 százalékos erősödés.
A belügyi tárca februárban újra kezdeményezni fogja a választási törvény módosítását, immár a kétkérdéses népszavazás tanulságainak figyelembe vételével - jelentette ki Lamperth Mónika belügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.
A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. a 17 százalékos létszámcsökkentésben érintett 124 dolgozójának a kötelezettségnél magasabb végkielégítést, korengedményes nyugdíjt kínál, valamint új munkahelyük megtalálásában is segít.
A Mol a gazdasági és közlekedési miniszter döntése értelmében 2005. január 15-i hatállyal átlagosan 13,1 százalékkal emeli meg a földgáz nagykereskedelmi árát - jelentette be a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
9,5 százalékra csökkentette a monetáris tanács a jegybanki alapkamatot, melynek változását még egy ideig tervezhetővé teszi az infláció kedvező alakulása. Hogy azután mi lesz, az leginkább a fiskális politikán, a kormányzaton múlik.
A német állam 1,6 milliárd euró értékben Deutsche Telekom (DT) részesedésének újabb 3,3 százalékát adta el a KfW-nek, az állami fejlesztési bankügynökségnek, a kormány privatizációs ügynökének.
Jövő évben a Mol-csoport 13 legnagyobb villamosenergia-fogyasztó telephelyének teljes áramigényét a Magyar Villamos Művek Partner Energiakereskedelmi Rt., az MVM versenypiaci kereskedő cége fedezi – állapodott meg a két cég a rekordmértékű versenypiaci megrendelésről.
A jövő év magasabb költségeket, fokozódó mobil- és kiberfenyegetéseket, valamint bővülő személyazonosság-felügyeletet hoz. Egyre koncentráltabb beruházásokat tesz szükségessé a kocázatkezelés és az üzleti előnyök kihasználása.
A nem vényköteles gyógyszerek körében a mintegy hatezer termék közül mindössze 600-nak emelkedik az ára, így összeségében 5 százalék alatti áremelés várható - mondta Rácz Jenő egészségügyi miniszter a Nap-kelte műsorában.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a honvédelmi tárca repülőgép-beszerzésének ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - erősítette meg hétfőn a Népszabadság értesülését az NNI sajtóreferense.
Újabb, 3,6 milliárd forint (14 millió euró) értékű megrendelést kapott a Magyar Államvasutaktól 41 darab Bhv típusú elővárosi vasúti kocsi felújítására a Bombardier MÁV Kft. A társaság augusztusban 36 hasonló vasúti kocsi felújítására kötött 3,4 milliárd forint értékű szerződésben szereplő opciót hívta le.
A kelet-európaiak nagy többsége elképzelhetetlennek tartja a karácsonyt tévézés nélkül, ám száműzné ilyenkor az erőszakos jeleneteket - ezt állapította meg a UPC megbízásából a Research International közvélemény-kutató cég 11 országra kiterjedő átfogó felmérése.
A pénzügyi befektetéssel rendelkezők Magyarországon továbbra is a legkockázatmentesebb befektetési formákat részesítik előnyben - mondta el Kozák Ákos a GfK Piackutató Intézet igazgatója egy 19 országra kiterejdő,a befektetési formákat elemző felmérés eredényeként .
A régió legjobbjaként több mint ötven százalékkal emelkedett idén a tőzsde, egyes cégek háromszoros drágulással honorálták a befektetők bizalmát. Az év legjobb befektetése azonban nem az OTP, nem is a Mol, hanem az FHB.
Egy év alatt másfélszeresére nőtt a mezőgazdasági termelők átlagjövedelme az új uniós tagállamokban , Magyarországon 28,3 százalékos volt a növekmény - jelentette első becsléseire hivatkozva az Eurostat.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSzÁF) felfüggesztette a Brau Immobilien GmbH által a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat jóváhagyását.
A kínai államtanács jóváhagyta az általános vámtarifa mértékének fél százalékpontos csökkentését, így az a jövő évtől 9,9 százálékra csökken, a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO) kötött kínai piacnyitási egyezménynek megfelelően.
George W. Busht, az Egyesült Államok elnökét választotta az Év Emberévé 2004-ben a Time magazin. A lap indoklása szerint az elnök kérlelhetetlen vezetési stílusa és meggyőző választási győzelme miatt lett, 2000 után immár másodszor az év embere.
Összesen 25,3 millió forint felügyeleti bírságot kell fizetnie három banknak, az Általános Értékforgalmi Banknak, a Kereskedelmi és Hitelbanknak, valamint a Deutsche Banknak - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A Magyar Nemzet kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy Gyurcsány Ferenc Göncz Árpád lányát, Göncz Kinga esélyegyenlőségi minisztert szeretné köztársasági elnöknek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,15 pontos csökkenéssel, 14 612,18 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,86 százalékos gyengülés. Csökkenő forgalom mellett stagnálást, kis mértékű emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsde hétfői kereskedési napján az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők.