Megkezdődött a Balatonon a halászati idény: a Balatoni Halászati Rt. munkatársai az idén a tervek szerint 550 tonna halat, elsősorban busát és keszeget fognak ki a tóból.
A beszerzési menedzser index (BMI) értéke csekély mértékben - 0,7 százalékponttal, 50,8 százalékra - nőtt márciusban, ami gyakorlatilag gazdasági pangásra utal.
Nemcsak Oroszország, hanem Nyugat-Európa és Amerika is szállított fegyvert Irakba az elmúlt évtizedekben - olvasható David Isenberg cikkében a Newsday oldalain. Isenberg, a washingtoni Brit-Amerikai Információs Tanács rangidős tagja hivatalos jelentésekre hivatkozik.
A Latinovits Zoltán Polgári Kör megdöbbent a Demokrata február 13-i számában megjelent "A Demokratában nem" című összeállításon, melyben baloldali lapokban hirdető cégeknek ajánlanak hirdetési lehetőségeket az újságban.
Várhatóan július 1-jével egyesül a Fundamenta és a Lakáskassza takarékpénztár. Gergely Károly, a Lakáskassza-Wüstenrot Rt. vezérigazgatója kedden Budapesten újságíróknak elmondta, hogy a két lakástakarékpénztár tulajdonosai hétfőn jóváhagyták a fúziós szándékot, az egyesüléshez azonban még szükséges a versenyhivatal és a bankfelügyelet jóváhagyása.
Elektronikus postafiókunkban nap mint nap találkozunk kibontás nélkül is kidobásra ítélt haszontalan körleveleket. A franciák mégis ezzel a bizonytalan hatékonysággal működő módszerrel próbálkoznak, hogy drasztikus olajárcsökkenést érjenek el.
Személyi változás lesz az AXA Biztosító Rt, az osztrák AXA csoport magyar leányvállalata élén: Othmar Mich felügyelő bizottsági tag az igazgató tanácsba kerül, amennyiben ezt a társaság szervei
jóváhagyják
Egymillió ügyfél vagyonát veszélyeztetik a brit Equitable Life meggondolatlan garanciavállalásai. Ez különösen rosszkor jön az amúgy is nehéz helyzetben lévő biztosítási szektornak.
Diplomáciai források szerint a Zoran Djindjics szerb kormányfő elleni merénylet megszervezésével gyanúsított Milorad Lukovics Legija, a "zomonyi-klán" feje új személyazonosságért és titkos lakhelyért cserébe feladná a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzicsot, a boszniai szerbek egykori vezetőjét és Ratko Mladics tábornokot.
Othmar Michl veszi át Peter Höfinger helyét az AXA Biztosító élén 2003. júliusától – adta hírül a társaság. Az új vezérigazgató eddig a felügyelőbizottság tagja volt.
A kisebbségi ombudsman is vizsgálja a tv2 Bazi nagy roma lagzi című műsora kapcsán kipattant botrányt. A cigányszervezetek szerint a műsor alkalmas a gyűlöletkeltésre. A tv2 vezetése értetlenkedik. Szakértők szerint nem számíthat komoly büntetésre a televízió.
A Budapesti Értéktőzsde kedden 7447 ponton nyitott. A nyitás óta 31 pontot esett. Az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők véleménye megoszlik a Budapesti Értéktőzsdén kedden várható árváltozások irányáról.
Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002. IV. negyedévében 3,7 százalékkal, az év egészében 3,3 százalékkal nőtt. A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2002. IV. negyedévében a növekedés 0,9 százalék az előző háromhónapos időszakhoz képest.
A lakóingatlanok újabb árrobbanásáról Budapesten nem beszélhetünk, ám az árak pangásának egyértelműen vége , mivel 2003. első negyedévében a lakóingatlanok ára 9,33 százalékkal, míg a lakótelkeké 26,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
Lényegében az Inforg-cégcsoport kezébe került a BÁV Rt., miután az OTP Bank eladta tulajdonrészét a másik főtulajdonossal egy érdekeltségi körbe tartozó társaságnak. Az Inforg bonyolult személyi és cégszálakon keresztül kapcsolatba hozható a Vegyépszer-csoporttal. - olvasható a Népszabadságban.
Noha a 2002-es év a tőzsde gyengélkedése és a világméretű lassulás jegyében telt el, a Forbes-listát kibérlő 500 legnagyobb vállalat többsége jó évet zárt - olvasható a Magyar Hírlapban. A saját adatok (bevétel, nyereség és eszközök) mellett a piaci értékítéletet is tükröző lista első helyezettje a General Electric lett a 2001-es győztes Wal-Mart helyett.
László Csaba pénzügyminiszter rendkívüli parancsnoki értekezleten iktatta be hivatalába hétfőn Nagy János dandártábornokot, aki a kérésére a mai nappal nyugdíjazott Arnold Mihály altábornagyot váltotta fel a VPOP élén. Arnold a ceremónia után, újságírók előtt beszélt távozásának okairól.
Mától emelkedik a cigaretta jövedéki adója, ám a vevők csak a hónap végén érezhetik zsebükön a drágulást. Mivel az elmúlt nyolc hónapban öszszesen negyven százalékkal emelkedett a füstölnivaló adóterhe, nőhet a cigarettahelyettesítő dohánytermékek, elsősorban a vágott dohány forgalma - olvasható a Népszabadságban.
A drágulás mértékéről és idejéről egyik hazai gyártó sem adott felvilágosítást. Tar Ágnes, a Philip Morris Magyarország Kft
Március végéig 40,2 milliárd forint iparűzési és 75 millió forint idegenforgalmi adó folyt be a fővárosban. A Világgazdaság keddi számában Deli Lajos, a Főpolgármesteri Hivatal adóügyosztályának vezetője nyilatkozott.
A második világháború óta nem volt Ausztriában ilyen sokáig tartó gazdasági pangás – állapította meg az Osztrák Gazdaságkutató Intézet (WIFO), amely legújabb tanulmányában az idei növekedést 1,1 százalékra teszi - áll a Népszabadság cikkében.
Nincs verseny a magyar vezetékestelefon-piacon, s ennek egyik oka az uniós átlag kétszeresét is meghaladó összekapcsolási díj, amelyet azért fizetnek a cégek, hogy ügyfeleik egy másik hálózatba telefonálhassanak. A tervek szerint az új hírközlési törvény drasztikusan lép majd fel ez ellen - olvasható a Népszabadság keddi számában.