További 2600 alkalmazottjától készül megválni a német Commerzbank, így összesen már 7400 dolgozó leépítésére készül, ez teljes alkalmazotti létszámának mintegy 20 százaléka.
A tömeges internethasználathoz ma elsősorban az úgynevezett széles sávú, azaz vezetékes rendszeren keresztül vezet az út, ebben pedig Magyarország nem áll rosszul, a szolgáltatás megfelel az Európai Unió átlagának - mondta Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter Nagyatádon kedden az Európa Napon. Hangsúlyozta: az internetszolgáltatás fejlesztését és ezáltal a felhasználói kör bővülését, különböző pályázati lehetőségekkel támogatják.
A tavasz árcsökkenést hozott a lakossági ADSL-piacon. Ár/érték arányosan a legkedvezőbbek az új, már otthonra is kínált, másodpercenként 512 kbit sávszélességű csomagok.
Lanyha forgalom mellett 7.527 pontig emelkedett a BUX-index kedden. Ez 1,4 százalékos növekedésnek felelt meg, ami a hétfői veszteségek konszolidációjának is tekinthető. A vezető részvények közül a Richter emelkedett a legjobban, 2,8 százalékkal növelte értékét. A Matáv és az OTP 1,3 százalékkal erősödött, a Mol 0,8 százalékkal nőtt.
A U.S. Steel amerikai acélipari óriás megvette Szerbia legnagyobb acélipari vállalatát, a smederevói Sartidot. Az ügyletről kedden Belgrádban tájékoztatta a nyilvánosságot John H. Guddis, az amerikai vállalat nemzetközi ügyletekért felelős ügyvezető igazgatója.
Az észak-balatoni hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésére 350 ezer lakos képviseletében 176 település társult; a 6,5 milliárd forintos költség 50 százalékát az Európai Unió ISPA pályázatán kívánják elnyerni, 40 százalékát a magyar kormány állná, 65O millió forintot az érintett önkormányzatok adnák össze.
Az Amerikai Nagykövetség, illetve az Informatikai és Hírközlési Minisztérium az Amerikai Kereskedelmi Kamara közreműködésével április 2-3-án E-Logistics Forum on Electronic Commerce néven konferenciát tart Budapesten.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) abban reménykedik, hogy egy hét múlva már az egyéni vállalkozók is hozzájuthatnak a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében meghirdetett beruházási hitelhez.
Kedden délután 10,18 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 45 bázisponttal gyengébben, mint hétfő délután. Az overnight kamat a tartalékolási periódus első napján 1,0 százalékponttal nőtt.
A KLM holland légitársaság több ezer állást szüntet meg. A leépítést a cég azzal indokolta, hogy az iraki háború és a távol-keleti tüdőgyulladás miatt jelentősen visszaesett a foglalások száma.
A francia TotalFinaElf olajvállalat 133 németországi benzinkutat vesz át a Royal Dutch/Shell olajvállalattól összesen 110 franciaországi, csehországi és magyarországi kútjáért cserébe.
Günter Verheugen szerint nem késlekedhet az EU-bővítés ratifikációja. Az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa erről az Országgyűlés integrációs bizottságában beszélt kedden, Budapesten.
Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden azt mondta, jelenleg nincs ok kamatváltoztatásra, de hozzátette, hogy ha az Európai Központi Bank (EKB) döntése kedvezőtlen lenne a forintra, az MNB is lép.
Mintegy 16 százalékkal 1,242 milliárd forintra emelkedett a Danone-csoport tejdivíziójának magyarországi adózott eredménye tavaly az előzetes adatok szerint.
A tizenkét tagú euróövezetben 8,7 százalékra emelkedett februárban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta a januári 8,6 százalékról - közölte kedden az Eurostat.
Szerbia és Montenegró április 3-án a 45-dik tagországa lesz az Európa Tanácsnak, miután Szerbia és Montenegró parlamentje ratifikálta az Európa Tanács Statútumát.