Belföld

Tartós osztrák recesszió

A második világháború óta nem volt Ausztriában ilyen sokáig tartó gazdasági pangás – állapította meg az Osztrák Gazdaságkutató Intézet (WIFO), amely legújabb tanulmányában az idei növekedést 1,1 százalékra teszi - áll a Népszabadság cikkében.

A másik gazdaságkutató, az IHS (Magasabb Tanulmányok Intézete) valamivel bizakodóbb: szakemberei 1,5 százalékot prognosztizálnak. Decemberben a WIFO még 1,7 százalékot jelzett, az IHS pedig 2,2 százalékos gyarapodásból indult ki. A WIFO idei előrejelzése egyben azt jelenti, hogy az osztrák gazdaság immár három egymást követő évben alig több mint egy százalék növekedést ér el. Lejjebb szállította a két intézet a 2004-es becsléseket is: a WIFO a korábbi 2,3 százalék helyett 1,7 százalékot, az IHS 2,6 százalék helyett 2,5 százalékot jövendöl a jövő évre. A számítások rövid – maximum hathetes – iraki háborúra alapoznak, s a két intézmény vezetője elismeri, hogy a világpolitikai helyzet kedvezőtlen alakulása még nagyobb depressziót is eredményezhet.

Ugyanakkor mindketten úgy vélik, a jelenlegi ausztriai gazdasági helyzetért nem elsősorban az iraki háború tehető felelőssé. Ausztria számára lényegesen fontosabb Németország, az első számú kereskedelmi partner fejlődése, márpedig ott ugyancsak nyomottak a kilátások (0,5-0,75 százalékos növekedés 2003-ban). Ausztria egymagában nem sokat tehet: a nagy külső összefonódások miatt a belső élénkítési programok nem sok sikerrel kecsegtetnek. Tény, hogy az ausztriai fogyasztók is tartózkodnak a nagyobb szabású beszerzésektől, a cégek pedig halogatják beruházásaikat. A munkaerő-piaci feszültség tekintetében sincs ok a reményre: 2004-ig nem lehet számítani a munkanélküliek számának csökkenésére. A WIFO az idei arányt hét százalékra teszi – ez éves átlagban 240 ezer munkanélkülit jelent –, miközben a márciusi adatok szerint az állás nélküliek száma már meghaladja a 250 ezret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik