A MÁV vezetése korábbi ígéreteit módosítva most úgy becsüli, csak szeptember-október tájára tudja minden BZ-motorkocsiját visszaállítani a forgalomba - írja a Népszava.
Az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) folyamatosan enyhítik a fokozott biztonsági intézkedéseket, amelyeket egy hónappal ezelőtt az iraki háború kitörése miatt vezettek be - írja a Népszava.
A Grundig csődje miatt leállt a szécsényi Elektronikai és Mechanikai Kft., amely 300 embert foglalkoztat, s a német cég beszálítója volt. Az RTL Klub értesülései szerint a cég csak átmeneti leállásra számít, a Grundig képviselőjétől azt a tájékoztatást kapták ugyanis, hogy húsvét után újraindulhat a termelés.
Mobiltelefonos szolgáltatást indít az evangéliumi üzenet közvetítésére nagycsütörtökön, azaz április 17-én - a Westel Mobil Távközlési Rt.-vel együttműködve - a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága.
A legmagasabb szintről egy fokkal csökkentették szerdán a terroristariadó szintjét az Egyesült Államokban. Mint az amerikai belbiztonsági minisztérium közölte, a narancsszínű ("nagyon magas") helyett már csak a sárga ("magas") van érvényben.
A bolgár védelmi miniszter szerdai közlése szerint az Egyesült Államok békefenntartó egységet kért a balkáni országtól Irakba a háború utáni időszakra. Ugyanakkor nincs szükség az eredetileg tervezett bolgár vegyvédelmi katonák Irakba küldésére.
Zavarodottság árnyékolja be az Európai Unió bővítését. Az első tennivaló az iraki háború okozta szakadás befoltozása - emeli ki a The New York Times szerdai athéni tudósításának címében.
A brit BBC értesülései szerint áttörés történt az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti tárgyalásokon. Állítólag Észak-Korea ugyanis hajlandó Pekingben, Kína fővárosában asztalhoz ülni az USA megbízottjaival.
A Balaton név védelmében megegyezés van születőben az 1.300 lelkes Heves megyei Balaton falu, valamint a negyedmillió embernek otthont adó, 164 településből álló Balaton térség között - hangzott el szerdán Tihanyban a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság ülésén.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Pekingben vizsgálódó szakértői szerint a kínai hatóságok nem hozták nyilvánosságra a heveny légúti tünetegyüttes (SARS) által megfertőzöttek valódi számát, a bejelentett 37-tel szemben akár kétszáz beteg is lehet a fővárosban.
Járványügyi kutatók szerdán megerősítették, hogy az eddigi feltételezéseknek megfelelően a coronavírus nevű kórokozó a felelős az Ázsiából kiindult, atipikus tüdőgyulladásos tünetekkel járó súlyos betegségért, amelybe az eddigi adatok szerint 154-en haltak bele világszerte.
Az iráni köztársasági elnök szerdán támogatásáról biztosította Szíriát, amelyet az Egyesült Államok vegyi fegyverek birtoklásával, Szaddám Huszein iraki elnök megbuktatott rendszerének segítésével és a nemzetközi terrorizmus felkarolásával vádolt meg. Mohamed Hatami egyúttal közölte: Irán nem akar katonai konfrontációt Washingtonnal.
Krómozott és bőrbevonatú mobiltelefonokkal is kiegészíthetik kelléktárukat a Harley-Davidson motorkerékpárok rajongói. A Motorola által a márka fennállásának századik évfordulója alkalmából piacra dobott készülékek stílszerűen a "Born to be Wild" és más hasonló "klasszikus" dallamokat felidéző csengőhangon szólalnak meg. Az árak kettő- és négyszáz dollár között lesznek.
Folytatódni látszik a németek Balaton iránti érdeklődésének csökkenése, valamint a holland és dán vendégek számának növekedése; összességében a tavalyihoz hasonló eredményt várnak a szakemberek - derült ki szerdán Tihanyban a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság ülésén.
„Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Európaiak, kedves magyar barátaim, szerte a világban! A demokrácia, a szolidaritás és a szabadság Európájának ünnepére gyűltünk ma össze. Régi adósságát törleszti most a sors, törleszti Európa és törlesztjük magunkkal szemben mi, magyarok. A kettészakított Európa hosszú, igazságtalan és szomorú évszázada ér most véget. Én a XXI. századot mától számolom. Európa [...]
A bécsi székhelyű VCP Industrie Beteiligungen AG szerdán 29,74 százalékos közvetlen befolyást szerzett a BorsodChem Rt.-ben, ezzel 88,97 százalékos összesített befolyással rendelkezik a magyar vegyipari társaságban - derül ki a kazincbarcikai társaság által a BÉT honlapján szerdán megjelentetett közleményből.
A belga élelmiszer biztonsági hatóság szerdán leállította a csirke és a csirketojás kivitelt, mert csirkevész tört ki az egyik farmon. Sajtóértekezleten jelentették be szerdán, hogy az előző nap fedezték fel: Limburg körzetében, a keleti határtérségben felütötte fejét az erősen fertőző "csirkenátha", amiben hirtelen 550 szárnyas pusztult el.
A MÁV fokozatosan állítja vissza a forgalomba a korábban kivont Bz-motorkocsikat és várhatóan szeptember-október környékén már az összes közlekedni fog - hangoztatta Mándoki Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. A MÁV-nak 259 Bz-motorkocsija van, ebből 92-őt kell tengelyhiba miatt a forgalomból kivonni és megjavítani.
Megkezdte a Lotus sportautók magyarországi forgalmazását a Lotus Hungary Kft. A Lotus csoport megítélése szerint a magyarországi autópiac fejlődése elérte azt a szintet, amikor a sportautók iránt is jelentkezik az igény, ezért elsőként jelentek meg ezzel a kínálattal.