Belföld

Kína titkolja, hány SARS-beteg van az országban?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Pekingben vizsgálódó szakértői szerint a kínai hatóságok nem hozták nyilvánosságra a heveny légúti tünetegyüttes (SARS) által megfertőzöttek valódi számát, a bejelentett 37-tel szemben akár kétszáz beteg is lehet a fővárosban.

Két pekingi katonai kórházban tett szerdai látogatásuk után a külföldi szakértők sajtóértekezletet tartottak, amelyen felszólították a kínai hatóságokat, hogy hozzák nyilvánosságra a valódi adatokat az egész országra vonatkozóan. Mint mondták, a kórházakban láttak SARS-betegeket, és információkat kaptak az új esetekről, de az egyes kórházakra vonatkozó számokat nem közöltek. Mint mondták, a kínai védelmi minisztérium megtiltotta nekik, hogy részletekről beszéljenek.

Wolfgang Preiser, a WHO víruskutatója elmondta, hogy kínai hadsereg nyilvántartása elkülönül a polgáritól a hivatalosan jelentett adatok azért nem felelnek meg a valódinak, mert csak a polgári adatokat közlik. A WHO kérte a kínai hatóságokat, hogy változtassanak ezen a rendszeren. Egy másik WHO-tisztségviselő, Alan Shnur elmondta: becslése szerint 100-200 beteg lehet Pekingben, körülbelül annyi, ahányról a híresztelések szóltak.

A hongkongi (Xiangkang) egyetem tudósai szerint feltehetőleg a SARS-nak a korábban megismertnél még ártalmasabb változata szedi fiatal és más betegségben korábban nem szenvedő áldozatait a különleges státusú kínai körzet egy részén. A már ismert SARS főleg az időseket és a már betegeket ragadta el, múlt szombat óta azonban megnőtt a megbetegedő fiatalok száma Hongkongban.

A tudósok bizonyítékkal egyelőre nem tudnak szolgálni, és sem az amerikai, sem a kanadai kutatók nem jutottak ilyen eredményre. A hongkongiak csak az Amoy Gardens lakóparkban lakó betegek állapota alapján tettek ilyen megállapítást. A tudósok szerint az 1232 hongkongi beteg egynegyede ebben a lakóparkban lakik. Ennek az egynegyednek a húsz százaléka intenzív kezelésre szorul, míg egyébként Hongkongban csak a betegek tíz százaléka. A hongkongi hatóságok szerdai bejelentése szerint öt újabb halálos áldozata van a SARS-nak, és 36 az újonnan megbetegedettek száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik