Kultúra filmkritika

Az amerikai férfi archetípusa: Tom Hanks

Az Apple TV+ új bemutatóját Tom Hanks írta, és természetesen a főszerepet, a tisztességes hajóskapitányt is eljátssza. A sablonokat unásig ismerjük, a második világháború atlanti hadszínterén játszódó Greyhound hadihajós-tengeralattjárós thrillerként mindenesetre megállja a helyét.

Ha a magyar férfi archetípusa a gazda, akkor az amerikai férfié Tom Hanks. Legalábbis a nemzet álmaiban, de Hollywood pontosan ezekért az álmokért felelős, Hanks pedig évtizedek óta a tenyeréből eteti egész Hollywoodot. Új filmjét, a második világháború alatt, az Atlanti-óceánon játszódó Greyhoundot ő írta, és természetesen a főszerepet is eljátssza. Hiába hívják Aaron Schneidernek a rendezőt, a Greyhound minden ízében Hanks filmje. A kérdés az, mire elég Hanks karizmája, ha körülötte nem nagyon van mit nézni.

Tegyük hozzá rögtön: a film eszköztelensége tudatos alkotói döntés. A Greyhound egy hajó neve, amely az Egyesült Államokból Anglia partjai felé tartó konvoj élén gondoskodik róla, hogy a szövetségeseknek szánt amerikai ellátmány célhoz érkezzen. Az Atlanti-óceán hullámai alatt ugyanis német tengeralattjárók vadásznak az amerikai szállítóhajókra, amelyek nem is nagyon tudnak védekezni. A Greyhound legénységének dolga, hogy megvédje őket, a legénységet pedig Krause kapitány, azaz Tom Hanks vezeti.

Tom Hanks: Minden reggel hálát adok, hogy olyan biztonságban vagyok, ami másoknak nem adatik meg
Átesett a koronavíruson, ám nem vesztette el a munkakedvét. Vajon mikor ragadta magával a színészet, és miért ne őt hívjuk, ha elromlik a teraszajtónk? Návai Anikó interjúja Tom Hanksszel.

Hanks nem először ír forgatókönyvet. A kilencvenes évek második felében már megírta és megrendezte a Nyomul a bandát, egy meglehetősen szórakoztató, mégis feledhető zenés filmet, majd 2011-ben újabb saját történetéből, a Larry Crowne-ból rendezett filmet. Az sokkal gyengébben sikerült, mint akár a Nyomul a banda, akár a Greyhound. Utóbbi esetében Hanks átengedte a rendezői feladatokat Schneidernek, akinek ez a második filmje A temetésem szervezem című Robert Duvall-őszike után, és feltehetően az volt a dolga a forgatáson, hogy levegyen némi terhet Tom Hanks válláról.

Fotó: Apple TV+

Na, nem mintha Hanks a kihívásokat kereste volna új szerepével. A Greyhound főhőseként két korábbi, népszerű karakterét kombinálja, a tisztességes katonatisztet (Ryan közlegény megmentése) a tisztességes hajóskapitánnyal (Phillips kapitány). Hogy milyen ember Krause kapitány? Egyrészt messzemenőkig tisztességes. Szigorú, de igazságos. És mondani sem kell: vallásos, a Szentírással kel és fekszik, a kettő között pedig elsüllyeszt néhány náci tengeralattjárót. Hanks az Afrika királynőjét is jegyző C. S. Forester ötvenes években megjelent, háborús kalandregényét írta át filmre, amivel nem lehetett igazán nehéz dolga, mert Forester eleve nagyon filmszerűen ír, pergő ritmusú jelenetekben gondolkodik.

A Greyhound tehát együgyű film, és könnyű lenne tovább ironizálni azon, mennyire egyszerű recepten alapul. De a helyzet az, hogy

a tengeralattjárós filmek nagy erényeit: a bezártság fullasztó érzetét, a kiszolgáltatottság és a sérülékenység őrjítő tudatát a Greyhound is megteremti és hatásosan alkalmazza.

A cselekmény, egy-egy visszapillantást leszámítva, néhány nap alatt játszódik. Ennyi ideje van átérni a konvojnak Amerikából Angliába, és az út nagy részében semmiféle légvédelemre nem számíthatnak, csak magukra. Pontosan tudják, hogy hány óra alatt érnek az angol vadászgépek védelmi zónájába, és tudják ezt az őket torpedózó nácik is.

Az így kialakított határidő-dramaturgia nemes thrillerhagyományokat emel be a világháborús műfaji közegbe, ami pont elég is ahhoz, hogy izgalmassá tegye a történetet. Pedig nagyon nehéz ma olyan filmet készíteni a világháborús csatákról, aminek a megoldásait ne láttuk volna ezerszer. Az ambiciózus rendezők közül Christopher Nolan az időszerkezet megkavarásával igyekezett frissíteni a sémákat a Dunkirkben, míg Sam Mendes az „egy film egyenlő egy beállítás” formai trükkjével és a számítógépes játékok rögzített nézőpontjával tette zsigeri élménnyé az 1917-et. (Roland Emmerich viszont megelégedett annyival, hogy amit csak lehetett, felrobbantott a Midway-ben.)

Schneider és Hanks dicséretes visszafogottsággal meg sem próbálnak hivalkodó formai megoldásokkal operáló, új szempontú háborús filmet készíteni. A Greyhound jobban hasonlít azokra az egyszereplős túlélőfilmekre, amelyekben azt sem feltétlenül tudjuk, honnan jön és hová tart a főhős, csak annyi biztos, hogy itt és most élete nagy próbatételével áll szemben. Krause kapitány a Robert Redford-féle Minden odavan névtelen hősének rokona, annak ellenére, hogy körbeveszi őt egy csomó, simára borotvált képű tengerész. Nekik nincs valódi jellemük vagy különösebb ismertetőjegyük, egyedül a Stephen Graham által alakított altisztet jegyezzük meg egy darabig, de őt is csak azért, mert a Guy Ritchie-filmek jóarcú mellékszereplője játssza.

Persze fel sem merül, hogy Hanks ne vinne el a vállán egy ilyen produkciót.

Az Amerikai Apa most is végtelenül megbízható, oltalmaz a csatazajban, nézőként pedig jólesik pihentetni a szemünket férfias ráncain. Ismét azt érezzük, amit a sztár filmjei – és újabban Instagram-posztjai – esetében gyakran, hogy jobb hely lenne a világ, ha Tom Hanks vezetné a népet.

Fotó: Apple TV+

A címadó hadihajón kívül egyébként ebben a filmben alig létezik a világ. Az arctalan náci parancsnok Werner Herzog-os akcentussal hátborzongatóvá tett fenyegetéseit a Greyhound fedélzetéről halljuk, a rémült legénységgel együtt. Krause kapitány szívszerelmét is csak flashbackben látjuk, másfél jelenet erejéig – kissé megbántva éreztem magam, hogy a film így vesztegeti el Elisabeth Shue-t, akit valami nagyáruház karácsonyi díszkivilágítása előtt, illedelmes sminkben mutogatnak a tiszteletlen filmesek.

Ám a Greyhound háborús, pontosabban hadihajós thrillerként végső soron jól működik, és olyan olajozottan szállítja az izgalmakat, mint Krause kapitány a szövetségeseknek szánt ellátmányt. Egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy Schneider rendezői döntése, miszerint tompítja az utolsó összecsapás feszültségét, ügyetlen megoldás vagy a harctéri tapasztalatok hirtelenségét, drámaiatlanságát kifejező gesztus. Abban viszont biztos vagyok, hogy a másfél óra alatt tartott játékidő rokonszenvessé teszi a készítőket. Ők is tudják, hogy ezt a sokszor látott, de ezúttal is működőképes formulát nem érdemes sokáig húzni.

Greyhound (2020), 91 perc, 24.hu értékelés: 6,5/10

Kiemelt kép: Apple TV+

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.