Szórakozás

Itthon is valós pályakép lehet az e-sport? (x)

ASUS
ASUS
2022-ben már arról beszélhetünk, hogy a legrangosabb e-sport eseményeket milliók követik online és tízezrek szurkolnak az arénákban, a profi játékosok fizetései szintén milliókban mérhetőek és olyan márkák jelennek meg az együttműködésekben, mint például a Republic of Gamers vagy az Audi és a Gucci.

Ezek a számok és márkák előzetesen is igazolhatják, hogy az e-sport több szempontból is egy hatalmas piac, miközben természetesen szerves része a teljes játékiparnak, amely már a zeneipart és Hollywoodot is lekörözi. A dinamikus növekedésre és a piacban látott potenciális lehetőségekre pedig egyre többen figyelnek fel. Rengeteg az új csapat, folyamatosan érkeznek az új játékosok és egyre több fiatal szeretne felépíteni egy pályafutást a gamingre és az e-sportra, melyhez manapság már nem csak játéktudásra van szükség, sőt az egér vagy a joystick megmozdítása nélkül is megélhet valaki ebből.

Egy teljesen új piac született?

“Az e-sport nem egy vadonatúj dolog, de tény, hogy az elmúlt 10 évben óriási ugrást tapasztalhattunk a piacon, melyhez próbálunk mi is több szempontból igazodni” – mondta Daghistani Péter, az ASUS Republic of Gamers Marketing Leadje. A szakember mögött több ezer órányi játékidő és a hazai gaming szektor egyik vezető márkájának marketingtapasztalata áll. A ROG brand hazai felelőse azt is elmondta, hogy szerinte sok külsős szemlélő mit ért félre az e-sportban. “Nem is olyan régen tartottam egy pályaorientáció-jellegű előadást az e-sportban rejlő lehetőségekről és még számomra is meglepő volt, hogy a “menj és játssz” elven kívül mennyi még kiaknázatlan vagy éppen feltörekvő területet rejt magában az e-sport. Volt olyan például, aki szakácsnak tanul. Vele arra jutottunk, hogy miért is ne lehetne a jövőben egy e-sport csapat vagy szakág táplálkozási tanácsadója, séfje. Arról is beszéltünk, hogy ha valaki turisztikai irányba folytatná felsőoktatási tanulmányait, akkor itthon elsők között szervezhetne utakat a legrangosabb külföldi e-sport eseményekre, természetesen összekötve azt a helyi látványosságok bemutatásával.”

ASUS

A hozzáállással lenne a probléma?

Magyarország korábban rangos nemzetközi e-sport eseményeken képviseltette magát és a 2000-es évek elején úgy tűnhetett, hogy a régióban élenjárók lehetünk ezen a területen. “Számomra is ez az időszak hozta el a gaming szeretetét és adta meg az alapokat ahhoz, hogy egyfelől e-sport játékokkal játszak, másfelől pedig akár karrierben is gondolkodjak. Tisztán emlékszem, amikor olvastam a hírt, hogy magyar Counter-Strike csapat utazik Dél-Koreába a World Cyber Games-re, hogy a világ legjobbjaival mérközhessen meg. Persze nem kell 20 évet visszamenni a hazai sikerekért, hiszen az elmúlt években is akadtak szép győzelmek és emlékezetes teljesítmények például Quake-ben vagy akár Fifában és más játékokban. Ugyanakkor én is úgy látom, hogy valami félrement, mert ha a 20 éve megkezdett felfelé ívelést tudtuk volna folytatni, akkor nem itt tartanánk 2022-ben.”

Pedig nemzetközi mintára számos klasszikus sportegyesület hozott létre e-sport szakágat, évek óta zajlik a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság és úgy tűnhet, hogy mindenki a sikerért dolgozik. “Ezt vitathatnám, de inkább nem teszem. Természetesen örülök az új csapatoknak és a kisebb-nagyobb versenyeknek, bajnokságoknak is, hiszen ezeken mutathatják meg a játékosok, hogy mit is tudnak. A baj inkább azzal van, hogy évek óta nem sikerül ezt az egészet valós piaci alapokra állítani és visszaállni arra a bizonyos felfelé ívelő útra, amin a korábbi, valódi értékekkel rendelkező sikereket mértük.”

ASUS

2022-ben is lesz ROG Masters

A Republic of Gamers (ROG) számos nagyszabású rendezvényt támogatott már hazai és nemzetközi szinten, illetve évek óta szervez saját versenyeket is. Idén a ROG Masters East EMEA 2022 keretében a hazai Counter-Strike játékosok előtt adódik újabb lehetőség arra, hogy magyar bajnokok legyenek, majd pedig a régió más bajnokaival mérhessék össze tudásukat. A regisztráció napokon belül megnyílik, a hazai selejtezők online zajlanak majd, az elődöntőt és a döntőt pedig a hazai Counter-Strike egyik ikonikus alakja fogja élőben közvetíteni a saját Twitch csatornáján. A magyar bajnok az értékes nyeremények mellett kiutazhat a régiós döntőre, ahol a legjobb ROG termékeken arathat sikert a riválisok felett. Érdemes tehát a hazai Republic of Gamers közösségi oldalakat követni.

“Amikor tavaly felmerült az idei ROG Masters lehetősége, azonnal jeleztük, hogy részt szeretnénk venni benne és a hazai játékosoknak is lehetőséget szeretnénk biztosítani a szereplésre. A ROG Masters több régióban évek óta az egyik legkedveltebb e-sport aktivitásunk, hiszen egyfelől a helyi selejtezők is értékes nyereményekkel és az online közvetítésnek köszönhetően szereplési lehetőséggel kecsegtetnek, másrészről pedig a győztesek még nagyobb lehetőség kapujába kerülnek. Én bízom benne, hogy a komolyabb hazai csapatok mellett sok baráti társaság áll újra össze a selejtezőkre és ha nem is döntik el, hogy profi karrierbe kezdenek, akkor is legalább egy szuper közös élménnyel gazdagodnak.”

Hogyan tovább itthon?

A bajnokságok és csapatok mellett úgy fest a márkák érdeklődése is adott, a nagy áttörésre azonban még mindig várni kell. “Mint sok más területen, úgy az e-sport terén is elsőként a szemléletmódon kéne javítani és valódi értékeket teremteni. Miért ne lehetne az e-sport egy valódi pályakép? Mindeközben a tudatos építkezésre kell fókuszálni egyéni, csapat és vállalati szinten is. A vállalatoknak meg kell találniuk a valódi piaci lehetőségeket és a ROG Masters-hez hasonló versenyekkel lehetőséget kell teremteniük a játékosok számára. Csapatszinten a játékosok fejlődésének biztosítása kell hogy a fő cél legyen, miközben a gazdasági oldalt akár nyugati példákat követve tudatosan mögé kellene rakni. Egyéni szinten pedig vissza lehet kanyarodni a korábban említett példáimhoz és nem feltétlenül csak játékosként kell az e-sportra gondolni. Úgy is lehet karriert építeni az e-sportban, hogy meg sem mozdítjuk az egeret. Szakácsként, turisztikai szakemberként, pszichológusként vagy akár személyi edzőként is el lehet helyezkedni ezen a területen. Persze egyelőre nem Magyarországon.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik