RTL Klub
Szórakozás

Kulcsár Edináék már a tizedikek, akik szakítottak a Nyerő Páros után

Ők már a sokadikak, akiknek végül mégsem jött össze a műsor után.

Egyéves küzdelem után Kulcsár Edina és Csuti úgy döntöttek, elengedik egymás kezét. Tavaly a Nyerő Párosban is azért próbáltak szerencsét, hátha a műsor segít nekik visszatalálni egymáshoz. Ez végül nem sikerült.

Kapcsolódó
Szakított Kulcsár Edina és Csuti
Egy évig küzdöttek, de végül nem sikerült megmenteniük a házasságukat.

A Nyerő Párosnak több szériája is lepörgött már a nézők előtt, az öt évadot követően pedig több kapcsolat is zátonyra futott, amikor a kamerák leálltak, sőt. Voltak, akik még az adásba kerülés előtt a szakítás mellett döntöttek. A Blikk össze is szedte, mely párok váltak külön a műsorban való szereplésük után. Kulcsár Edináék a tizedikek ezen a listán.

  • Szabó Zsófi és Kis Zsolt az első évadban, 2016-ban tűntek fel. Házasságuk tavaly januárban ért véget.
  • Kárpáti Rebeka és Frohner Ferenc a tavalyi évadban versenyeztek egymás mellett, szakításukat novemberben jelentette be a színésznő.
  • Az Éjjel-nappal Budapestből ismert Kovács Dóra és Király Péter már az első széria forgatása alatt is sokszor veszekedtek, 2018-ban ők is külön váltak.
  • Sebestyén Ági és Pumped Gabo is az említett évadban játszottak, ők sincsenek már együtt.
  • Papp Gergő és Judit 2020 nyarán 17 éves kapcsolatuknak mondtak búcsút.
  • Némedi-Varga Tímea és Gergely Róbert tízéves házassága is véget ért, ők 2016-ban búcsúztak el egymástól
  • Vasvári Vivien és Fecsó a második szériát győztes párként hagyta el, két évvel később fájdalmas válás lett a történetük vége.
  • Széphalmi Juliska és Sánta László hat év után, 2020 őszén váltak el.
  • Fluor Tomi és Mesi pedig a harmadik évad után nem sokkal szintúgy szakítottak egymással.
  • +1 L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga szintén különváltak néhány hónapra, mostanra viszont úgy tűnik, sikerült rendbehozniuk a házasságukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.