Élet-Stílus

Fluor Tomi és barátnője szakítottak

Úgy tűnik, a Nyerő Páros nekik sem hozott szerencsét.

Fluor Tomi a közösségi oldalán jelentette be, hogy barátnőjével, Mesivel másfél év után úgy döntöttek, pontot tesznek a kapcsolatukra. A karantén tehát nekik sem kedvezett, ahogy az RTL Klub Nyerő Páros című műsora sem hozott nekik szerencsét. Utóbbi szereplői közül ugyanis sokak kapcsolata futott már zátonyra. Többek között Papp Gergő és felesége is a válás mellett döntött 17 év együttlét után.

Elég érzékeny időt élünk most nagyon nehéz pillanatokkal és nem is szerettük volna még ezt közölni, de sajnos a bulvár “informátorai” rákényszerítettek minket, hogy elmondjuk: A jelenlegi formában a kapcsolatunk a végéhez ért. Nem tűnünk el egymás életéből, a történetünk folytatódik, csak már nem kézen fogva lesz nyerő ez a páros. Ha kell, ezután is kimentem a szakadék szélén lógó autóból ezt a csoda nőt és viszem végig a hátamon a rakpartra odáig, ahonnan a klipben 6 éve kiemelte a most már karunkra került palackot

– kezdte posztjában Fluor Tomi.

Nem búcsúzunk, de közben mégis. Szeretnénk hinni benne, hogy van élet együtt a szerelem után is, de most egy kicsit át kell állítódnunk. Sírtunk és még fogunk is, de arra jutottunk, ezt most meg kell lépnünk, hogy később mindkettőnknek a lehető legjobb legyen. Köszönettel és hálával tartozom azért, amit együtt megélhettünk, egy csoda volt!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés, Jún 25., 2020, időpont: 4:06 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@fluortomi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik