Szórakozás koronavírus

Singh Viki 15 év után leszedte a műkörmeit, mert a koronavírus miatt nincs szükség „felesleges külcsínyre”

Az énekesnő elmondta, hogy minden fellépését elhalasztották, de a legfontosabb most mégis az, hogy figyeljünk oda egymásra.

Singh Viki is Instagram-poszttal jelentkezett a koronavírus kapcsán, az énekesnő helyzetjelentést adott arról, hogy az összes fellépését visszamondták, emiatt nem is nagyon van elképzelése arról, miből fognak megélni. Emellett kiderült, tizenöt vagy több év után leszedte a műkörmöket, sőt, a műszempilláknak is búcsút mondott, merthogy most nincs ilyesmire szükség.

Elmondta azt is, mi az igazán fontos:

Tehát akkor… itt az ideje ledobni minden felesleges külcsínyt/ sallangot és azzal foglalkozni ami igazán fontos… Amint látjátok kb 15 év után ( vagy több) leszedtem a körmeimet, és jópár év után a pilláktól is megszabadultam… egész egyszerűen nincs most ilyesmire szükség… fontosabb most az, hogy át tudjuk vészelni ezt az időszakot!! 🙏🏽 Nem titok, hogy az ÖSSZES fellépésem vissza lett mondva “bizonytalan ideig” , ahogy nagyon sok kollégának szintén… Egyenlőre elképzelésünk nincsen, hogy miből fogunk megélni, mondom ezt úgy, hogy tanítok is és van egy kis üzletünk Szentendrén, ahol a bevétel 90% a a turizmustól függ…DE! Ami jó, hogy lett időnk olyan dolgokra amikre talán évek óta nem volt… EGYMÁSRA, és ÖNMAGUNKRA!! Lett időnk együtt főzőcskézésre, otthoni összebújós filmezésre… lett időnk elvonulni… alkotni, olvasni!! Remélem ez a pár hét legalább annyit ad majd, mint amennyit elvesz! 🙏🏽 Remélem újra egymásra és önmagunkra találunk, és remélem azt is, hogy NEM ugyanott folytatjuk ahol abba hagytuk!! 🙏🏽Mindenkinek kitartást, és sok erőt! ❤️🙏🏽 Lássátok meg a lehetőséget ebben a lehetetlen helyzetben… És kérlek titeket VIGYÁZZATOK MAGATOKRA ÉS EGYMÁSRA!!! ✌🏽❤️🙏🏽

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

S i n g h V i k i (@singhvikiofficial) által megosztott bejegyzés, Márc 14., 2020, időpont: 3:37 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram.com/singhvikiofficial 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik