Három évig tartott a kapcsolat, a párommal együtt is éltünk. Hullámvölgyek is voltak, de kitartottunk egymás mellett. Eljegyzett engem, elkezdtük az esküvőt tervezni. Minden jól alakult addig, amíg rá nem nyomult a nővéremre. Teljesen összetörtem, csalódtam benne. El akartam költözni, elkezdtem albérletet keresni. Ahogy lakást kerestem, megismerkedtem egy sráccal. Teljesen a rabja lettem, mindenhogyan levett a lábamról. Egymásba szerettünk, igazi szerelem volt köztünk. Rengeteg harc után elkezdtük építeni a közös jövőnket és életünket, összeköltöztünk, és minden percet élveztem vele. Aztán eltelt 1-2 hónap, jött a sok munka, robotolás, ezek pedig nyomot hagytak a kapcsolatunkon. Küzdöttünk, de azt éreztem, hogy teret kell neki adnom. Siettem haza a munkából, főztem, vártam rá, takarítottam, mostam, ő dolgozott, haverozott, edzett. Nem érdekelt, hogy mit csinál, vártam rá, mert tudtam, hogy érzi, mennyire szeretem. Két hónapot bírtam így, odáig jutottunk, hogy külön szobában aludtunk és alig, vagy egyáltalán nem is szexeltünk. Szétmentünk. Alig bírok ránézni a pasikra, teljesen bezárkóztam, pedig már három hónap is eltelt a szakításunk óta. Mindenki azt mondja, hagyjam, ne várjak rá, ne reménykedjek, de ha meglátom, hogy hív engem, görcsbe rándul a gyomrom, könnyezik a szemem. Abban kérek segítséget, hogy miért vágtak át engem ketten is? Bennem van a hiba? Túlságosan szeretek? Megéri várnom erre a fiatalemberre?
Az olvasói levelet Ágotától kaptuk, akinek természetesen mi adtuk a nevét, hogy ne legyen felismerhető.
Mit lehet tenni?
Megcsalni valakit a sógorral, sógornővel nemcsak, hogy a párkapcsolatnak tesz keresztbe, de a családi kapcsolatokat is átrendezi jó időre. Ezt megbocsátani és ezen túllendülni rengeteg energiát és időt jelent, sok-sok fájdalommal jár együtt. Kettős gyász, hiszen nemcsak a vőlegény csalta meg olvasónkat, hanem a nővér is közrejátszott ebben. A családban ki ennek a félnek, ki annak a félnek ad igazat, mindenképpen nehéz élethelyzet. Az jó, ha vége lett a kapcsolatnak a vőlegénnyel, hiszen az ilyen alapokra épülő házasság biztosan nehézkes út lenne. Az viszont már kevésbé jó, hogy a gyászmunka helyett olvasónk fejest ugrott a szerelembe. Ez gyakori, és ha jön a nagy szerelem, akkor megéljük, ami természetes érzés.
Ez is teljesen érthető emberi reakció, a hasonlóság mind külsőségekben, mind a belső tulajdonságokban megjelenhet. Olvasónk azt kérdezi, miért történt mindez vele, miért csapták be ketten is ez alatt a pár év alatt. Azt gondolom, hogy erre a kérdésre nem lehet választ adni, ehelyett inkább azt a kérdést lenne érdemes feltenni, hogy van-e jövője valóban annak a kapcsolatnak, ahol a nő otthon megtesz mindent, hogy a partnere jól érezze magát, mellette dolgozik és közben magányosak az estéi. Azt gondolom, hogy a párkapcsolati magány igen hamar megjelent olvasónk párkapcsolatában, és feltehetően ehhez az is hozzájárult, hogy olvasónk nem tudta kifejezni, megmutatni, hogy neki ez nem jó. Az elhidegülés megtörtént, ez is normális, hiszen ha két ember külön éli a mindennapokat, csak éppen egy ágyba fekszenek le aludni, az nem viszi előre a kapcsolatot. Ez egyoldalú, és egyáltalán nem jó, ha a közös élmények kárára megy minden külsős találkozás, program. Az egyensúlyt mindenkinek meg kell találnia a munka-barátok-család-párkapcsolat között, hiszen enélkül rengeteg problémánk lesz.
Azt javaslom, hogy olvasónk ahelyett, hogy a férfiakat ostorozza, inkább kerüljön hozzájuk közelebb. Azaz, ha az ex telefonálgat és ennyire mélyen megérinti, akkor beszéljen vele, vegye fel a telefont, üljenek le egymással és beszéljék át a történteket, őszintén. Ez létfontosságú ahhoz, hogy lezárja mindazt, ami volt, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne folytatni, új alapokon. A környezetünk általában szereti megmondani, mit tegyünk, hogyan éljünk, kivel éljünk. Ez nem mindig jó, hiszen ők mindannyian a saját élettapasztalatuk szerint ítélkeznek. Egy biztos, szeretetből teszik, így maximum meghallgatni érdemes őket, de a döntést inkább bízzák olvasónkra. Ha hibázni fog egy esetleges újrakezdéssel, akkor legalább megtanulja a leckét, ha pedig mégis jóra fordul minden, akkor az öröm lesz úrrá az emberi kapcsolatokon. Akkor érdemes újrakezdeni, ha a partner valóban hajlandó változtatni azon, ami addig nem működött megfelelően, ha nem történt egyik fél részéről sem bizalomvesztés.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
