A szív vagy az ész döntése volt eljönni a közmédiától?
A szívé, mert ha az eszemre hallgatok, akkor ez azt jelenti, hogy lemondtam a fizetésemről és kikerültem egy bizonytalanságba úgy, hogy egyébként még három gyermeket továbbra is nevelnem kell. Egzisztenciálisan és racionálisan tehát nem volt jó döntés, viszont a szívemre hallgatva ezt meg kellett tennem.
Csak a fizetésről szólhat az ésszerűség?
Természetesen nem, de abban a tekintetben nem volt logikus döntés, hogy nem tudtam, honnan hova fogok kerülni. Annyit csak, hogy onnan el kell mennem, mert a hitelességemet sértette, ami a Magyar Televíziónál történik.
Nem nagyon akarok egyébként erről beszélni, mert nem akarom mérgezni magam ezzel a történettel és igazságot tenni, hogy kinek miben volt igaza.
Próbálták marasztalni?
Hosszú beszélgetésem volt a tartalomigazgatóval és a vezérigazgatóval. Meghallgatták a problémám, végül azt a döntést hozták, hogy elfogadják a felmondásom és szeretnék, ha a felmondási időm alatt tovább dolgoznék, mert a Maradj Talpon! még éppen futott.
Remélt valamit ettől a beszélgetéstől? Hogy esetleg azt mondják, Gábor, igaza van, kijavítjuk a hibákat, maradjon!
Elmondtam, hogy az én problémáimat hogyan lehetne megoldani, tehát nem arról volt szó, hogy sziasztok, felmondtam. Végül az a döntés született, ami. Továbbra is azt gondolom egyébként, hogy az én közegem a közmédia.
Lehet újra jó a közmédia?
Miért ne? Alapvetően nem magával a műfajjal van a probléma, hanem azzal, hogy most másképp gondolkodunk a dolgokról.
A közmédiából való távozásáról az Origónak adott hosszú interjút. Miért pont nekik?
Két dolog miatt: egyrészt megbíztam az újságíróban, mivel régóta ismertem, másrészt az Origóval azt szerettem volna üzenni, hogy az én döntésem nem politikai okok miatt született.
Ha egy szélsőségesen ellenzéki platformhoz megyek, az azt üzente volna, hogy van benne politikai ellenállás is.
Egyébként azt terveztem, másokkal is beszélgetek erről, de az interjúra adott reakciók miatt arra jutottam, hogy inkább mégsem.
Ha most lenne huszonéves, szimpatizálna a Momentum Mozgalommal?
Az a része szimpatikus, hogy ők is hisznek abban, amiben én: párbeszédet és kapcsolatot kell létesíteni a vezetők és az emberek között. Azt már nehezebben tudom hova tenni, hogy azt vonták le tanulságként: azonnal párttá kell alakulni. Nem tudom, igazán fontos volt-e nekik az olimpia ügye vagy csak trambulinként szolgált.
Megítélni nem szeretném őket, mert nem ismerem a múltjukat és a pontos céljukat sem, de azt elfogadom, hogy mindenki más módszerekkel próbál segíteni azon az országon, ahol él.
Politikailag egyébként nem vagyok elkötelezett: bizonyos dolgokban az egyik oldallal értek egyet, másban a másikkal, és van, ahol abszolút a középutat gondolom helyesnek.
Nehezen köteleződöm el valami mellett, de a BOM civil mozgalom például ilyen. Egy olyan ügy, ami vállalható – de az csak addig lesz, amíg nem folyik bele a politika, hanem tényleg csak arról van szó, hogy lehet-e Magyarországon értelmesen olimpiát rendezni.
Mit gondol a népszavazásokról úgy általában?
Összetett kérdés. Egyrészt, órákat lehetne beszélni arról, hogy ha van egy demokratikusan megválasztott vezetésünk, akkor miért nem fogadjuk el, hogy hoz egy döntést. Másrészt, mi az a kérdés, amiben az emberek még racionálisan tudnak dönteni és milyen információk állnak ehhez rendelkezésükre? Az olimpiai népszavazás még speciálisabb, már csak azért is, mert felmerül a kérdés: kik szavazhassanak? Csak a budapestiek? Vagy azoknak a városoknak a lakói is, amelyek versenyhelyszínek lennének? Vagy mindenki az országban?
Mondhatja például egy kiskunhalasi, hogy rendben, nálunk nem lesz olimpia, de az a pénz, amit ti elköltötök, az a miénk is, hadd dönthessünk róla. Erre viszont a budapesti azt mondja majd, hogy a kiskunhalasi biztos nemmel szavaz, mert náluk nem is lennének játékok.
Apropó rendelkezésre álló információk: az olimpia költségvetésével kapcsolatban is több összegről beszélnek. 300, 700, 3000 milliárd is feltűnik a közbeszédben. Ráadásul azt sem tudják az emberek, honnan jön ez a pénz.
A 300 milliárdot a NOB adja, a 774 milliárd pedig az a pénz, amit csak akkor költenek el, ha megrendezzük az olimpiát. Az összes többi azokat a beruházásokat takarja (ferihegyi gyorsvasút, 3-as metró, Csepel), amiket akkor is meg kell valósítani, ha nem nálunk lesznek a nyári játékok.
Pár hetes hír a 4-es metróval kapcsolatos OLAF-jelentés, ahol azt vizsgálják, hova tűnt a pénz nagy része. Ez azért eléggé visszaveti az emberek bizalmát.
Természetesen. Ha az egyik ügy gyanús, akkor a másik is az lesz. Arra is megvan a magyarázat, hogy ez most miért nem lesz korrupt, viszont igaz a mondás, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.
Az utolsó pillanatban lett szóvivő. Utólagos okoskodás, de nem lett volna szerencsésebb, ha már az aláírásgyűjtés kezdetekor felvállalja ezt a szerepet?
De, az lett volna és azt is kellett volna csinálni, hogy a megfelelő üzenetek átmenjenek.
Mi az a platform, amin keresztül manapság, mondhatni objektíven, el lehet juttatni emberekhez információt anélkül, hogy hozzátársítsák valamelyik politikai oldal üzeneteit?
Egyrészt beszélgetéseken, interjúkon és akár cikkeken keresztül is meg lehet fogalmazni azokat az információkat, hogy tessék, erre most ennyi pénzünk van, nagyjából ekkora költsége lesz és miért jó ez nekünk.
Például itt van az Agenda2020, aminek lehet beszélni az előnyeiről és a hátrányairól is.
Erre vannak még a viták is, csak most nem volt kivel, mivel szinte végig politikai konszenzus volt azt illetően, hogy Budapest rendezzen olimpiát.
Lehetett volna az eddigi történéseket is jobban kommunikálni: például amikor a magyar pályázati bizottság elment az első és a második fordulóra, akkor lehetett volna arról cikkezni, hogy most mi lesz, hova megyünk, hogy néz ki a pályázatunk, mennyit adnak hozzá. Sőt: jobban be lehetett volna vonni az embereket azzal, hogy mi most megyünk Dohába, ahol prezentálni fogunk, mi dől el, és szurkoljatok nekünk.
Amikor a dohai forduló után elfogadta a pályázatunkat a NOB és azt mondták, menjünk tovább, akkor arról kellett volna írni, hogy végre komolyan vesznek minket, jól dolgoztunk, működnek az üzeneteink és egy lépéssel közelebb kerültünk. Ha a média nem kérdez, tehát egy újságíró nem akarja magától megírni, akkor megoldjuk máshogy, ha máshogy nem, fizetett cikkekben.
Mert tudom, hogy ezeket át kell vinni. Ahhoz, hogy a munkám transzparens és sikeres legyen, ahhoz az embereknek érteniük kell, hogy mi történik.
Tehát ha nem kérdeznek, nem tárhatom szét a kezem. Továbbá egy cikk sem cikk, van egy küszöb, amit el kell érni. Nem elég csak a sportolókat megkérdezni, mert akkor mindenki azt fogja mondani, hogy ő persze, hogy akarja, hanem be kellett volna vonni civileket vagy részben érintetteket.
Azért is hiszek abban, hogy érdemes nekifutni a 2028-as rendezésnek, mert számos olyan dolog van, amit másképp csinálva át lehetne vinni azokat az üzeneteket, amik eddig is voltak, ráadásul a NOB-nak is újra kell gondolnia az Agenda2020-at.
Nem látom még azt az okot, hogy miért ne legyen Magyarországon nyári olimpia.
Fejléckép: MTI/Zih Zsolt
