Sozzani Mantovában született, édesapja ipari mérnök volt, aki nem fogadta el azt, hogy lánya fizikát szeretne tanulni. Ehelyett irodalom és filozófia szakra került. Nem sokkal később megházasodott, de Sozzani már a templomba lépve tudta, hogy butaság volt az egész és három hónappal később el is váltak, ő pedig Indiába utazott, hogy megtalálja önmagát.
Úgy gondoltam, ideje volt valami jót is tennem az életemmel
– mondta akkor.
Amikor visszatért, a Vogue Bambininél kapott munkát, 1980-ban pedig már a Lei szerkesztőségében is dolgozott. Mindkét lapot felfuttatta, amikor pedig Oliviero Toscani, az egyik legtöbbet foglalkoztatott fotósa továbbállt, gondozásába vett több olyan feltörekvő fotóst is (például Mario Testinót, Peter Lindberghet vagy Herb Rittst), akikből mára a szakma nagyjai lettek.
Rájött arra is, hogy az olasz Vogue-ot az nem fogja megvenni, aki nem beszélni a nyelvet, hacsak nincsenek benne erős fotóanyagok.
Egyre inkább az olasz divatvilág megkerülhetetlen alakjává vált, 1988-ban pedig kinevezték a magazin főszerkesztőjévé – pont ugyanakkor, amikor Anna Wintour megkapta az amerikai kiadást. Azonnal nekikezdett az újság átalakításának, nemcsak a borítót, de a tartalmat is megváltoztatta – az ő szavaival élve extravagánssá, kísérletezővé és innovatívvá tette azokat.
Első címlapján a Steven Meisel fotózta Robin MacKintosht láthatjuk, aki egy sima Ferré-inget viselt és csak az Il Nuovo Stile (Az új stílus) szöveget rakták a képre. Munkássága alatt az olasz Vogue a lapcsalád egyik kiemelkedő magazinjává vált. 2008-ban kiadta a Black Issue-t, amit teljes egészében Meisel fotózott és kizárólag színes bőrű modelleket szerepeltetett benne.
Franca Sozzani fel sem fogja, hogy mit tett a színes bőrű emberekért. Arra emlékeztet engem, amikor Yves Saint Laurent kizárólag fekete lányokat használt
– nyilatkozta róla egyszer a New York Times-nak Naomi Campbell.
Sozzaninak egy fia született, Francesco Carrozzini. Milánóban élt egy Gio Ponti korabeli házban, de volt egy villája Portofinóban is.
