“Az irodalmi értéke nulla, az információértéke viszont magas” – mondta a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének adjunktusa Szepesi Niki Én, a szexmániás című könyvéről a vs.hu-nak.
Kiss Noémi már írt a mesterséges megtermékenyítés nehézségeiről, a szülés fájdalmairól, de hogy milyen volt gyerekként úszni, versenyezni, milyen volt, amikor félt, fenyítették és megverték azt állítása szerint íróként is nagyon nehéz megfogalmazni.
“Nem véletlen, hogy ezekről az úszótársaim sem beszéltek soha, sehol nyíltan, azok sem, akikkel én bármikor behelyettesíthető vagyok. Ahogy az sem, hogy a mélyebb bugyrokba Szepesi Nikolett sem megy le, és nem is elsősorban fájdalommal ír, inkább bulváros kicsengéssel. Nem analitikus könyv, nekem mégis nehéz volt még végigolvasni is azokat a részeket, amikor az edzésekről, az edzőkről, az edzőtáborokról, a gyúróról, a szexuális kiszolgáltatottságról, vagyis az úszásról és a Kőér utcai uszodáról ír” – részletezett a szerző.
Fotó: Hír24
Noémi nem érti, hogy anno ők hogyan bírták ki az egészet. A félelemre voltak alapozva az edzések, féltek a büntetéstől, és az edzőtől is egyaránt. Valószínűleg a Spartacusban már akkor is trénerként tevékenykedő Turi Györgyre célzott az egykori úszó.
“Büntetés járt lógásért, késésért, ha nem úsztuk meg a szintidőt – folytatta kitálalását az irodalmár. “Büntetés volt a klottgatyában úszatás, a békaügetés, verés bottal vagy papuccsal. Volt egy srác, akinek a verés csak azért járt, mert létezett. Irritálta az edzőnket a maflasága, a bénasága, hogy soha nem beszélt vissza. Olyan verhető volt. Berángatta a WC-be, megverte, kijöttek. Mi pedig hallottuk, fél szemmel figyeltük, de nem álltunk meg, nem kérdeztünk, úsztunk tovább.”
Emlékeit felidézve Noémi elmondta, hogy ugyan a szülők tudtak a durvaságokról, a szocializmusban, minden más volt:
“Nyugodtan engedett el kilencévesen tök egyedül a koromsötétben tök messzire edzésre, mert kisgyerekként sem voltam veszélyben az utcán. És ha nem indult időben vagy lerobbant a villamos, én is simán beültem abba a munkásszállító buszba, ami Kőbányára, az uszoda közelébe hordta az embereket dolgozni. Apukámmal nem beszélünk erről, ő szemérmes, polgári, nagyon diszkrét.’
Az őszintén beszélő Noémi végül arról is beszélt, hogy Kicsi bácsival is együtt dolgozott, aki állítása szerint szerette szagolgatni a lányokat, lihegett körülöttük.
“Édesanyáméknak lehetőségük se nagyon volt rá, hogy megkérdezzék, miért ilyen az arcod, hogy érzed magad. Uszodában vagy iskolában voltam, hétvégente pedig versenyen. Minden pillanatom ki volt számolva. Hazaértem edzésről, és este hétkor már mentem is aludni, mert reggel ötkor keltem. Mert evidens volt, hogy “minden reggel háromnegyed hatkor csobbanás”.
A Noémivel készített teljes interjút IDE KATTINTVA tekintheti meg a vs.hu-n.
