Forma-1

Verstappent meglepték az első időmérőn, a Ferrarié a pole

Giuseppe CACACE / AFP
Giuseppe CACACE / AFP

A Forma-1 idénynyitóján, a Bahreini Nagydíj időmérője előtt az volt a kérdés, hogy meg lehet-e verni a címvédő Max Verstappent.

A válasz: igen.

A második és a harmadik szabadedzésen is legjobb holland már a Q2-ben is a leggyorsabb volt, reálisan a Ferrariknak volt esélyük megelőzni őt. Carlos Sainz és Charles Leclerc is előtte volt a hajrában, végül a monacói tudott előtte maradni (ez pályafutása tizedik pole-ja), de Sainz is ott van a harmadik rajtkockában.

Kapcsolódó
Most már hivatalos, hogy nem történt szándékos csalás a Forma-1-es szezonzárón
Michael Masi rossz döntést hozott, de az emberi tévedés volt.

A teljesen újjáépített autók közül a Mercedes kissé szenvedősen kezdi 2022-et, Lewis Hamilton az ötödik, George Russell csak a kilencedik helyről indulhat majd a futamon. Valtteri Bottas egy hatodik rajtkockával indított az Alfa Romeónál.

Ami a korábbi szakaszokat illeti, az megepő volt, hogy Daniel Ricciardo már az első etapban kiesett, majd az is, hogy Mick Schumacher elvérzett a Q2-ben, miközben a visszatérő Kevin Magnussen magabiztosan bemasírozott a legjobb tízbe, a dán vágül a hetedik helyről indulhat.

Sebastian Vettel koronavírusos, így kihagyja az év első versenyét, Nico Hülkenberg helyettesíti őt az Aston Martinban.

Az 57 körös futamot vasárnap 16 órától rendezik.

A rajtsorrend

1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

3. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)

4. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

5. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

6. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Mick Schumacher (német, Haas)

7. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

8. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

9. sor:
Nico Hülkenberg (német, Aston Martin)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

10. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik