Foci

Georges Leekens teljes homályban van

A magyar válogatott felkészülési mérkőzésen, kilátástalan játékkal 3-2-re kikapott Kazahsztán válogatottjától. Ellenfelünk ezt megelőzően 12 meccsen át nyeretlen volt és labdarúgó történelme során is egyetlen egyszer tudott csak 3, vagy annál több gólt lőni. Elemzés.
Korábban a témában:

Ahhoz, hogy megértsük azt a tanácstalanságot, nem egyszer eszetlen össze-vissza szaladgálást, amit a magyar labdarúgó-válogatott péntek este a Kazahsztán elleni vereség (2-3) alkalmával bemutatott, kicsit vissza kell kanyarodni az időben.

Bernd Storck regnálása alatt csapatunk ugyanezzel a péntek esti játékoskerettel már eljutott odáig, hogy képes legyen jobb csapatok ellen is tudatos alapjátékot bemutatni.

Még az Európa-bajnokság után is.

Válogatottunk a német kapitány irányítása mellett különösen hazai pályán tudott hatékony, kimondottan közönségszórakoztató meccset játszani például Svájc és Portugália ellen. Storck hibájaként azt róttuk fel, hogy miután a 2016 őszi vb-selejtezők után nyilvánvalóan elúszott a továbbjutás reménye, nem tudta meglépni a következő fejlődési szintet, és engedett a nyomásnak, túl bátran próbálkozott az új játékosok csapatba illesztésével – Andorra ellen össze is dőlt a kártyavár.

Andorra-Magyarország: az ultragáz játék és ami mögötte van
A szégyenteljes andorrai szereplés után megpróbáljuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

Georges Leekensnek csak elemeznie kellett volna a közelmúltat. Úgy látszik nem tette meg, vagy nem megfelelően olvasott az információkból, mert láthatóan homályban van a magyar futballt illetően.

A belga szakembernek csak rá kellett volna lépni arra az útra, amin a válogatott 2016-os év végéig haladt.

Ehhez képest péntek este olyan szakmai mélységekbe zuhant, amilyet korábban még magyar edzőktől sem láttunk. Leekens péntek esti produkciójához képest Pintér Attila fantasztikusan szervezett csapattal kapott ki az északírektől, Dárdai Pál pillanatok alatt szervezte át csapatunk védekezését úgy, hogy az ellenfeleink gólhelyzetbe is ritkán kerültek, és kontratámadást jóformán nem is tudtak vezetni ellenünk.

A péntek esti zűrzavar

Leekens rossz helyzetértékelésének első jelét a mérkőzés előtt elkövetett szokásos frázispufogtatásán észleltük, amikor kijelentette, kifejezetten jó csatárokkal rendelkezünk.

Eközben, aki csak kicsit is tisztában van a magyar labdarúgás elmúlt húsz évével, pontosan tudja, csatáraink klubcsapatban mutatott formája ide vagy oda, hadilábon állunk a góllövéssel.

Ennek megfelelően azt ígérte, csapatunk támadó felfogásban fog játszani Kazahsztán ellen. A mindig elegáns mesternek elég lett volna csak visszanézni Bernd Storck meccseit – amikor a német őszintébb, támadó focit akart játszatni, rendre 3-4 bekapott gól lett a vége… Csoda hát, ha a kapitányi ígéret ellenére mind a kapu támadásában, mind a labda megtámadásában gyenge teljesítményt nyújtottunk?

A magyarok a számukra szokatlan a 4-4-2-es felállásban léptek pályára, tükörszélsőkkel, míg ellenfelünk a 4-1-4-1-es felállást választott.

A 4-4-2-es játékrendszerről tudni kell, hogy alapjáték, amely egy rendkívül rövid csapatot eredményez. Többnyire az “inkább védekezz és kontrázz” futballt játszó csapatok alkalmazzák, Izland évek óta ezzel éri el sikereit. Mivel a játékrendszer azt feltételezi, hogy az egész csapat 30 méteren belül tartózkodik:

  • sok a párharc,
  • kiszámítható, előreláthatóak a labdautak,
  • a játékügyes, labdabiztos futballisták hiánya esetén nehéz a játékszervezés, ennek következtében sok lesz a felívelés, különösen a védővonalból,
  • rendkívül sok statikus helyzet alakul ki abban az esetben, ha a játékosok nem mozognak eleget labda nélkül (nem alkalmazzák a magyar edzők által 1961-ben dokumentált párhuzamos alakzati bontásokat)
  • a játékszerkezet – tengelyben – leginkább négyszögező játékra alkalmas labdatartásra épülő játékkoncepció esetén.

Ami egészen tisztán bebizonyosodott a pénteki meccsen, hogy bár Leekens biztosan tisztában van mindezzel, de a magyar képzés már csak olyan, hogy játékosaink zöme a fenti alapismeretekkel nem rendelkezik. Udvariasabb formában ugyanezt mondta Buzsáky Ákos, az M4 Sport szakkommentátora is a mérkőzés után.

Ellenfelünk 4-1-4-1-es hadrendjét támadás esetén a két szélső fedezet feltolásával azonnal 4-3-3-ra változtatta, amivel a középpálya tengelyében létszámfölénybe kerültek, míg a labdavesztés utáni visszatámadáshoz a felállásból adódóan védelmi vonalát magasabban tudta tartani pusztán azért, mert csapata hosszabb volt, mint a magyaroké.

Az elősöprögető rendszerbe állításával azt is meg tudták oldani, hogy tengelyben, földön, nem lehetett megjátszani az ékeinket, mert ez a játékos lezárta a mélységi passz lehetőségét.

Így nem maradt más hátra részünkről, mint az Egervári-éra alatt csapatunkat jellemző felívelős labdakihozatal. Ez kiszámíthatatlan játékot eredményezett, sok párharccal és a mérkőzés feletti kontroll elvesztésével, mert támadásaink nem felépítettek és a labda többet van levegőben, mint a földön.

Ez van, ha valaki nem ismeri a játékosokat

Miután ellenfelünk maximálisan kihasználta két védelmi megingásunkat és már a 10. percben 2-0-ra vezetett, kiderült az is, a kapitány nem készítette fel csapatunkat arra az esetre, ha netán az ellenfelünk kerül előnybe. Leekens sem a játékrendszeren, sem a játékszerkezeten nem változtatott a szünetig. Nem is tudott, mert a belga szakembernek láthatóan kevés volt a kinevezése óta eltelt majd négy hónap, hogy tisztába kerüljön játékosai valós képességeivel.

Amit Leekens nem lát, de jó, ha tud:

  • A magyar játékosok zöme nem képes több játékrendszerben játszani.
  • A magyar játékosok zömét a kellően nem begyakorolt, éles körülmények közt alkalmazott hirtelen változtatás kizökkenti a komfortzónájából, ezért tanácstalanná és hibaképessé válik.
  • Kleinheisler Lászlóról azt hinni, hogy ő Gera Zoltán, aki képes 50-50 százalékos középpályást játszani, mélységből is mozgatni a csapatot, kapitális tévedés. Az Asztana légiósa egy hajtós, tiszta szívű játékos, de ösztönfutballista. Maximum szabadon, az ellenfél támadóharmadában képes extra húzásra – az első magyar gól előtt ezt bizonyította -, míg a védelem előtt a váratlan kirohanásai, pozícióelhagyásai csak zavart szülnek.
  • Ha egy olyan karakterű játékostól várom a védelem és a támadók összekapcsolását, mint Kleinheisler, akkor két olyan belső védőt együtt játszatni, akik nem tudják hátulról irányítani, hiba. Főleg, ha már ez a két belső védő is bizonytalan, mert még az életben nem találkoztak egymással.
  • Otigba Kenneth idővel alkalmas lehet a vezérszerepre de elsőbálozóként nem az. Fiola Attila pedig világ életében másodhegedűs volt, ha ezen a poszton játszott, a Paksban Éger László, a Videotonban Juhász Roland mellett, a válogatottban ellenben többször bizonyította, Magyarországon nincs nála megfelelőbb jobboldali védő.
  • Ha már jobboldali védő: a jobbvédő Botka Endre bal oldalra vezénylése akkor, amikor a keretben két eredetileg erre a posztra nevel labdarúgó is van, szintén nonszensz.

Ezért semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a válogatott játékosok kínjukban gürcöltek, fáradhatatlanul gyömöszölték az ellenfelet, de eredménytelenül. Elképzelés nélkül egyetlen épkézláb támadást sem sikerült felépítenünk és gólhelyzetbe is csak úgy sikerült kerülnünk, ha az ellenfél a védelmi harmadában eladta a labdát. Az első félidőben egyetlen gólunkat is egy gyorsan elvégzett szabadrúgásból tudtuk csak elérni.

A mérkőzés összefoglalója:

A második félidőre vagy szóltak Leekensnek, hogy Botka nem balhátvéd, vagy rájött magától is, mert a Ferencváros játékosát Hangya Szilveszter váltotta, de a szerkezeten, a játék elképzelésén semmit nem változtatott a kapitány, amit két további posztra cseréléssel – Elek Ákos-Pintér Ádám, illetve Ugrai Roland-Németh Krisztián- bizonyított.

A játékunk ennek megfelelően semmit sem változott, ütemtelen maradt a letámadás, amit játszi könnyedséggel gurigáztak ki a kazahok.

Amikor véletlenül hozzánk került a labda, akkor sem tudtunk mit kezdeni vele. Kivéve Németh, aki egy ellenféltől kapott labdát pazar mozdulattal vágott a kapuba. De a tudatos támadásvezetéshez ennek sem volt semmi köze…

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy Leekensnek első bemutatkozó meccsén sikerült kijelölnie azt az origót, amelyhez viszonyítani tudunk a következőkben. Innen kellene fejlődjön a válogatott. Ugyanakkor megkockáztatjuk, a péntek esti Leekens-produkció sok jóval nem kecsegtet. A debütálás után a belga nem tűnik Dárdai típusú szakembernek: nem olyan, aki képes a szarból várat építeni.

Dzsudzsák: Ha azt a valamit leöntöd mézzel, attól még olyan ízű marad
Szalai szerint az ember azt gondolja, hogy már nincs lejjebb, de mindig kiderül, hogy van. Nyilatkozatok a kazahok elleni zakó után.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2009. június 19.
Kósz Zoltán és Varga II Zsolt harca a labdáért a vízilabda gálán 2009. június 19-én. A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezik a vízilabda ünnepét, a Vodafone Aranygálát. A mérkőzésen egy medencében játszik a 21 olimpiai aranyérmet, illetve az elmúlt 12 évben Európa-bajnoki vagy világbajnoki aranyérmet nyert vízilabdázó. A gála bevételét jótékony célra, a magyar vízilabda-utánpótlás javára fordítják.
MTI Fotó: Beliczay László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.