Sport

Teljes a káosz a magyar kéziválogatott vb-ellenfelénél

Brassói játékosai nélkül indult el szerdán a Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságra a román válogatott, írta internetes oldalán a Gazeta Sporturilor.

A Román Kézilabda Szövetség (FRH) illetékesei az utolsó pillanatban kényszerültek a keret módosítására, miután kiderült, hogy a válogatottba a brassói Coronából behívott játékosok intravénás lézerkezelésen vettek részt, amit tilt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata.

A sportlap emlékeztetett rá: a román szövetség kedden még azt közölte, hogy a négy brassói játékos közül Bianca Bazaliu és Cristina Laslo nem utazhat a világbajnokságra, helyükre Patricia Vizitiut, az SCM Craiova jobbátlövőjét, és Anca Polocosert, a nagybányai Minaur balátlövőjét hívták be.

Az éjszaka jó tanácsadónak bizonyult

– írta a gsp.ro, és reggelre a másik két brassói játékosról, Daciana Hosu kapusról és Daria Bucur jobbátlövőről is lemondott a román szakvezetés.

A sportlap szerint a döntésben az is szerepet játszhatott, hogy a montenegrói válogatott is otthon hagyta a szintén Brassóban kézilabdázó Ivona Pavicevic balszélsőt, aki elismerte, hogy klubtársaival együtt maga is átesett Brassóban egy intravénás lézerkezelésen, és kijelentette: nem szeretné, hogy miatta vetüljön árnyék hazája válogatottjára.

Nem utazik a kézivébére a montenegróiak doppingügybe keveredett szélsője
Nehogy baj legyen, Ivona Pavicevicet inkább otthon hagyja a szövetség.

Daria Bucur helyett a Dunarea Braila játékosát, Elena Dachét hívták be a keretbe. A portál szerint az irányító az utolsó pillanatban, a déli órákban Münchenbe induló repülő lépcsőjén csatlakozott a válogatotthoz.

A gsp.ro úgy tudja, hogy a szövetség bukaresti CSM jobbátlövőjének, Laura Chipernek a behívását is kezdeményezte, de Tomas Ryde szövetségi kapitány határozottan elutasította a javaslatot. Így a román válogatott 17 fős kerettel indult el Japánba, és a keretben egyetlen jobbátlövő, Patricia Vizitiu szerepel.

A prosport.ro portál arról írt szerdán, hogy az itthon hagyott brassói játékosok még csatlakozhatnak a kerethez, ha sikerül időben tisztázni a helyzetüket. Románia ugyanis november 30-án játssza az első mérkőzését a világbajnokságon.

A román válogatott a magyar csapattal azonos csoportban szerepel a vb-n, a két válogatott december 6-án mérkőzik meg egymással.

Kiemelt fotó: Roberto SCHMIDT / afp

Ajánlott videó

Olvasói sztorik