Sport

Nem utazik a kézivébére a montenegróiak doppingügybe keveredett szélsője

Nem viszi el a november 30-án kezdődő világbajnokságra doppingbotrányba keveredett játékosát Ivona Pavicevicet a montenegrói női kézilabda-válogatott.

Más kéziválogatottakat is magával ránthat a román doppingügy
Ha klubszinten zajlott a tiltott intravénás kezelés, minden brassói játékos bűnös lehet.

A balszélső azt a román Corona Brasovot erősíti, amelynél kiderült, hogy a játékosok a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által tiltott intravénás lézerkezelést kaptak.

A szövetség egyeztetett Per Johanson kapitánnyal, és miután megvizsgáltuk, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy a brassói klub tiltott módszereket alkalmazott a játékosai orvosi kezelésében, úgy döntött, Pavicevic nem utazik el a világbajnokságra

– írta a szövetség.

„Sajnálom, hogy ebbe a helyzetbe kerültem. Tiszteletben tartom a szövetség és a kapitány döntését, hogy nem utazhatok el a csapattal. Valóban az a helyes, ha a legkisebb esélyt sem adjuk annak, hogy a válogatott besározódjon. A szívemben a válogatott mellett leszek, és remélem, később ismét a csapat tagja lehetek” – mondta Pavicevic.

Teljes a káosz a magyar kéziválogatott vb-ellenfelénél
Románia a doppingbotrányba keveredett játékosai nélkül indult Japánba.

A válogatott a vébén a C csoportban lép majd pályára, ellenfele a szintén doppingügybe keveredett Románia mellett Magyarország, Spanyolország, Szenegál és Kazahsztán lesz.

Kiemelt fotó: Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik