Sport

Robbant a kézis doppingbomba a magyarok vb-ellenfelénél

A női kézilabda-világbajnokságra készülő román válogatottat súlyos csapás érte, a Nemzeti Doppingellenes Ügynökség (ANAD) bejelentése szerint ugyanis Corona Brasov három játékosa, Cristina Laslo, Bianca Bazaliu és Daria Bucur intravénás lézerkezelést kapott.

A terápiát a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltja, a WADA szerint ugyanis a vérrel történő bármilyen manipuláció tilos.

A ProSport forrásai szerint a román szövetséget már értesítették a történtekről így várhatóan Tomas Ryde kapitány nem számíthat három (vagy négy) játékosára.

A román lapok feltételezik, hogy az egész brassói csapat részesült ebben a kezelésben, így a válogatottban lévő negyedik Corona-társ, Eliza Buceschi is érintett lehet. A Gazeta Sporturilor már azt is tudni véli, hogy ha változtatni kell a kereten, akkor Patricia Visitiu (SCM Craiova), Elena Dache (Dunarea Braila), Laura Chiper (CSM Bucuresti) és Anca Plocoser (Minaur Baia Mare) lehet a beugró.

Az ANAD eljárása szerint a sportolóknak tíz napjuk van, hogy, hogy részt vegyenek a meghallgatáson, de az idő szorítja őket, hiszen a válogatott szerda reggel indul Japánba, a vb helyszínére. Hétfő este a csapat minden tagja egy bukaresti szállodában rendezett vacsorán részt vett, amelyet a szövetség elnöke, Alexandru Dedu szervezett.

A sportvezetőt a Gazeta Sporturilor megkérdezte az esetről.

Megkaptuk az értesítést, hogy három játékos olyan eljárást alkalmazott, amelyet a WADA nem engedélyezett. Látnunk kell, hogy milyen következményekkel jár mindez, és mit tehetünk ebben a helyzetben. Az biztos, hogy nem veszélyeztethetjük Románia imázsát

– nyilatkozta.

Hozzátette, beszélt a három kézilabdázóval, de nem tud többet mondani a történtekről.

A Corona Brasov a román bajnokságban a 2. helyen áll, míg az EHF-kupában egy szintén román csapatot, a CS Gloria 2018 Bistritát búcsúztatva jutott be a csoportkörbe.

A román válogatott a világbajnokságon a C csoportban szerepet majd, az ellenfele Magyarország, Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország és Montenegró lesz.

A román női kézilabda-válogatott jelenlegi vb-kerete

Kapusok: Diana Ciuca, Yulia Dumanska (mindkettő Ramnicu Valcea), Denisa Dedu (CSM Bucuresti)
Balszélsők: Cristina Florica (Ramnicu Valcea), Ana Maria Iuganu (Gloria Buzau)
Balátlövők: Bianca Bazaliu (Corona Brasov), Cristina Neagu, Gabriela Perianu (mindkettő CSM Bucuresti)
Irányítók: Eliza Buceschi, Cristina Laslo (mindkettő Corona Brasov), Laura Pristavita (Gloria Bistrita), Madalina Zamfirescu (Ramnicu Valcea)
Jobbátlövő: Daria Bucur (Corona Brasov)
Jobbszélsők: Aneta Udristioiu (Dunarea Braila), Sonia Seraficeanu (Minaur Baia Mare)
Beállósok: Raluca Bacaoanu (Valcea), Lorena Ostase (CSM Slatina), Crina Pintea (CSM Bucuresti)

Kiemelt fotó: FRANCK FIFE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik