Sport

A nemzetközi viadalon a tavalyi év legjobb férfi sportlövőjének választott komáromi versenyző a 60 lövéses alapversenyben mindössze két kilencest lőtt, így 598 körrel zárt, a fináléban pedig szintén kiválóan célzott, 104,3 kört ért el, így 702,3 körös eredménnyel, óriási fölénnyel győzött. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Jákó Csaba a 19 fős mezőnyben a 7. helyet [...]
2010. 07. 17. 11:34
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteki döntésének értelmében a Sydneyben 4×100 méteren harmadik helyezett staféta tagjainak ugyancsak visszajárnak a bronzérmek, mert az atlétikában 2000-ben érvényes szabályok szerint az egyik versenyző doppingvétsége miatt a többi csapattag nem büntethető. A nyolc sportoló közül hét nyújtotta be a fellebbezést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi döntése ellen, amelynek értelmében [...]
2010. 07. 16. 19:23
A tornáról a házigazdák mellett a négy legjobb vehet részt a 2011-es, 16 csapatos olaszországi vb-n. Mivel az olaszok már a csütörtöki nyolcaddöntőben kiestek, így ezúttal mindenképpen nyerniük kellett volna a magyaroknak a vb-szerepléshez. Az első harmadban itt is, ott is akadtak helyzetek, gólt azonban nem láthatott a népes publikum. A második felvonásban aztán megszerezték [...]
2010. 07. 16. 18:17
A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint Roberto Baggio edzőnek tanul, az 1993-as aranylabdás az UEFA B-licences tanfolyamának hallgatója. Amennyiben az egykori zseniális futballista sikerrel fejezi be tanulmányait, „harmadosztályú” edző lesz, onnan viszont már könnyebb lehet az előrelépés. Baggio szeptemberben újrakezdi tanulmányait, a tanfolyam vége: 2011. május. Az 1994-es vb-ezüst, négy évvel korábbi bronzérmest ugyanakkor [...]
2010. 07. 16. 18:05
A Manchester City továbbra is kitartóan bombázza az Intert, Roberto Mancini szeretné, ha Mario Balotelli az Eastlandre költözne – az Inter egyelőre lesöpörte az angolok 25 millió eurós ajánlatát, ám a lombardok megegyezési szándékát jelzi, hogy időközben bejelentkeztek a Villarreal olasz támadójáért. A La Gazzetta dello Sport szerint Giuseppe Rossi az Inter játékosa lehet, a [...]
2010. 07. 16. 17:50
A pénteki selejtezőben 59 versenyző két csoportban küzdött a továbbjutást érő első 18 hely valamelyikének megszerzéséért. Az A-ban a világbajnok Marosi elsőként futott a célba, a csapatversenybe szintén jelölt Tibolya viszont csak huszadikként zárt, pedig a vívás és az úszás után még jól állt. Az ő korai búcsúja azt jelenti, hogy a döntőben csupán kétfős [...]
2010. 07. 16. 17:46
A Faster Management MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a támogatói szerződés alapján a vállalatnak lehetősége nyílt hat futam után felbontani a kontraktust, s a cég élt ezzel az opcióval, mert Talmácsi “nem hozta az elvárt eredményeket”. A megállapodás megszüntetése a 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnoki címet szerzett versenyző jelenlegi csapatát, a Fimmco Speed Up Teamet [...]
2010. 07. 16. 16:24
Olvasói sztorik