Sport

„Szinte a fenekem alatt találtam a fotósokat” – kivillanó bugyi, extravagáns ruha jellemezte a tenisz első igazi díváját

INTERCONTINENTALE / AFP
Lea Pericoli gyakran okozott feltűnést Wimbledonban.
INTERCONTINENTALE / AFP
Lea Pericoli gyakran okozott feltűnést Wimbledonban.
Minden bizonnyal még a leglelkesebb teniszfanatikusok többsége is csak vakarná a fejét, ha meghallja a hónap elején, 89 éves korában elhunyt Lea Pericoli nevét. Az egykori olasz éljátékos hazájában minden idők legsikeresebb teniszezőjének számít, és bár egyéniben még csak elődöntőbe sem jutott Grand Slam-tornán, mégis a történelem egyik legmeghatározóbb személyének tekintik. A sportág első igazi divatdiktátorának.

Lea Pericoli 1935. március 22-én született Milánóban, azonban gyerekkorát már Addisz-Abebában töltötte, ahová apja, Filippo Pericoli a családjával költözött.

Filippo határozott, energikus ember volt, tele kezdeményezőkészséggel és bátorsággal. Egy redőny- és ablakgyártó cég képviselőjeként Franciaországból tett üzleti utakat Líbiába, Marokkóba és Algériába, majd, amikor 1935-ben kitört az etióp háború, az üzletember megérezte a lehetőséget. Felmondott a cégnél, ahol dolgozott, és Massawába, majd Aszmarába indult két használt teherautóval és egy bérelt sofőrrel, ezzel egyike lett annak a sok szállítónak, akik elkísérték az olasz csapatokat, és logisztikai feladatokat láttak el mellettük az abesszíniai háborúban.

1937. február 19-én Addisz-Abebában merényletet kíséreltek meg Rodolfo Graziani olasz tábornok ellen, aki azonban sérülés nélkül megúszta a támadást. A megszálló csapatok kegyetlen megtorlással válaszoltak, mintegy 30 ezer asszonyt, gyermeket és férfit mészároltak le.

Filippo Pericoli nem értett egyet a vérengzéssel, emberek tucatjait bújtatta el otthonában annak ellenére, hogy tudta, ezzel komoly kockázatot vállal.

A második világháború alatt, miután két légitámadást megúszott a család, Aszmarába költöztek, de az apa a fővárosban maradt, ahol angol fogságba esett. A Dire Dawa-i fogolytáborból egy ismerőse mentette ki, aki jó kapcsolatot ápolt a visszatérő császárral, Hailé Szelassziével.

Pericoli egy miniszter közeli munkatársa lett, és egy olyan szakértő szerelőcsoportot kellett szerveznie, akik képesek megjavítani az olasz hadsereg által elhagyott járműveket. A munkához az üzletember egy nagy műhelyt is létrehozott a főváros szélén Alfa d’Ethiopia néven.

Afrikában ismerkedett meg a tenisszel

A család újra egyesült Addisz-Abebában, és a virágzó üzletnek köszönhetően egy gyönyörű villában telepedett le, amelynek hatalmas parkjában teniszpálya is volt. A kis Lea itt találkozott először a sportággal, miután megkapta édesapjától az első ütőjét.

Kilencéves voltam. A tenisz azonnal magával ragadott, mert ebben a gyönyörű játékban egyesült az erő, a technika, az intelligencia és a bátorság

nyilatkozta később. Rengeteget gyakorolt, és egyre kevesebbet hibázott.

„Ezen a pályán csodálatos napokat töltöttem lélegzetelállító meccsekkel. Egyszer úgy döntöttünk, addig folytatjuk, amíg ki nem dőlünk a fáradtság miatt. Én adtam fel előbb, mert elájultam! 2400 méteres tengerszint feletti magasságban nem könnyű levegőt venni. Fizikálisan nagyon erős voltam, amit talán azáltal sikerült elérni, hogy ezen a magasságon tanultam meg teniszezni.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@taabaclub által megosztott bejegyzés

Néhány évig egy apácák által működtetett bentlakásos, nairobi iskolában tanult, ám, amikor 1952-ben a Mau Mau mozgalom fellázadt a kormány ellen, és kitört a háború, tizenhét évesen visszatért Olaszországba.

1952-ben és 1953-ban junior bajnok lett, 1954-ben Giorgio Fachinivel vegyes párosban nyerte első bajnoki címét, a következő évben a címvédés mellett női párosban Nicla Migliori oldalán is aranyérmes lett. Egyéniben 1958-ban lett először a legjobb, összességében pedig az olasz tenisz legeredményesebb játékosává nőtte ki magát.

1954 és 1975 között összesen 27 bajnoki címet nyert: 10-szer egyéniben, 11-szer női párosban és 6-szor vegyes párosban. 1967-ben és 1975-ben triplázni, emellett hétszer duplázni tudott. Félelmetes mérleg!

Ami a nemzetközi teljesítményét illeti: 27 döntőt vívhatott, 13-szor meg is nyerte az adott tornát (ehhez még hozzátett 13 páros és 4 vegyespáros-elsőséget). Grand Slam-tornákon csak párosban és vegyes párosban jutott el a legjobb négy közé (1964-ben, illetve 1960-ban Párizsban), emellett hétszer nyolcaddöntős volt egyéniben, négyszer a Roland Garroson, háromszor Wimbledonban.

Evening Standard / Hulton Archive / Getty Images Lea Pericoli és páros partnere, Silvana Lazzarino 1961-ben, Wimbledonban.

Fotósok verekedtek a helyekért miatta

Ami viszont kiemelte a többiek közül, az az extravagáns öltözködése volt, amely tökéletesen beleillett a Swinging Sixties mozgalomba, amely az újat, a modernt, a hedonizmust éltette, valamint a kulturális forradalom időszaka volt.

Ami a filmművészetben Michelangelo Antonioni 1966-os Nagyítás (Blowup) című filmje (amely kiváló képet festett az akkori London és a Swinging Sixties-életfelfogásról), és amit a zenében a Beatles vagy a Rolling Stones jelentett, az a divatban a bubifrizura és a miniszoknya korszakát hozta el.

Pericoli ehhez úgy csatlakozott, hogy a brit tervező, Ted Tinling mindenféle szemet gyönyörködtető ruhát tervezett neki. Wimbledonban az 1877-es első bajnokságtól egészen 1962-ig a játékosok más színeket is viselhettek annak ellenére, hogy igazából a fehér volt az elfogadott. 1949-ben Gussie Moran már kiverte a biztosítékot azzal, hogy olyan rövid ruhát viselt, ami alól kilátszott a fodros, csipkés fehérneműje, emiatt a fotósok közelharcot vívtak a helyekért, hogy alulról is megörökíthessék a látványt.

A botrány oly mértékű lett, hogy egy heves parlamenti vitát (!) követően az All England Club aktuális bizottsága azzal vádolta meg a tervezőt, hogy „vulgaritást és bűnt vitt a teniszbe”, ezért Tinlinget kizárták a tornáról, csupán 33 év múlva, 1982-ben hívták vissza Wimbledonba.

Roger Jackson / Central Press / Hulton Archive / Getty Images Wimbledon, 1963.

A ruháit azonban nem tilthatták ki, így 1956-ban Pericoli is miniben hódított. Ahogy a neves olasz teniszszakíró, Gianni Clerici fogalmazott, amikor pályára lépett, olyan tömeg fogadta, mintha csak Sophia Lorenről lett volna szó.

A fotósok könyökölve verekedtek, mert Lea valahányszor ütött egy tenyerest, a combján fellibbenő szoknyácska alatt megmutatkozott a kis ruhadarab. Amelyet, ha nem lett volna olyan elegáns, bugyiként is lehetett volna definiálni.

Pericoli is úgy emlékezett vissza, hogy miközben mindenki térdig érő szoknyát viselt, ő rózsaszín szerelésben pompázott.

„A spanyol Maria Josefa Riba ellen játszottam, és, amikor megfordultam, szinte a fenekem alatt találtam a fotósokat. Kikaptam, és sírva mentem le a pályáról. Másnap az összes újságban szerepeltem. Apám feldühödött, és megtiltotta, hogy újra játsszak” – mondta.

Izmos hárpia helyett nőiesség

De mindössze egy évet hagyott ki, visszatérése után pedig folytatta a vagány ruhák viselését.

Tökéletesen értett ahhoz, hogyan őrizze meg a sajtó érdeklődését, és hogyan tartsa titokban az aktuális öltözékét. Nagyon büszke volt arra, hogy több szerelését is kiállította a londoni Victoria Albert Múzeum, arra már kevésbé, hogy azért ő is hozzájárult ahhoz, hogy Wimbledonban 1962 óta kötelező a tiszta fehér szerelés.

„Ted elképesztő ruhákat tervezett nekem, viseltem nercszoknyát, hattyútollszoknyát, rózsaszirmokból álló ruhát, csipkepizsamát, de Dél-Afrikában még egy kis aranyruhát is, csillogó gyémántberakásos bugyival. De ezeket az extravagáns, olykor túlzó ruhadarabokat csak a kisebb versenyeken viseltem.

Azért dolgoztam Teddel, mert szórakoztatott, és mert Olaszországban úgy tartották, hogy a sport a nőket kecsesség nélküli, izmos hárpiákká változtatja. Én a nőiesség mellett döntöttem

nyilatkozta.

A kétezres évek elején nem kis keserűséggel nyilatkozta a brit Sunday Mirrornak: „Nem kerestem pénzt a tenisszel. De ha 30 évvel később születek, rettenetesen gazdag lettem volna, mint Anna Kurnyikova.”

Mario Cartelli / SOPA Images / LightRocket via Getty Images Lea Pericoli egész életében a nőiességet és az eleganciát képviselte.

A daganatok elleni küzdelem szószólója

1972 végén rosszindulatú daganatot, méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, ami 1973 elején műtéthez vezetett.

„Azokban az években nehéz volt beszélni a rákról. Gyógyíthatatlan betegség volt, el kellett titkolni, mintha szégyen lenne. Hat hónappal a műtét után megnyertem az olasz bajnokságot. A professzor, aki műtött, azt erősítette bennem, hogy egy olyan korai diagnózis, mint az én esetemben, életet menthet. Innentől kezdve az arcomat és a szívemet beletettem ebbe a kampányba” – mondta.

És valóban, később ő lett a daganatok elleni küzdelem első női szószólója.

Bárki, aki bajnok akar lenni, folyamatos háborút vív. A tenisz egy nagyon tanulságos sport, amely sok mindenre megtanított

– jelentette ki.

Miután 40 évesen visszavonult, áttörte a nők előtt álló korlátokat a médiában. Megbecsült tenisz- és divatszakíró, rádióbemondó és az olasz tévé első női teniszkommentátora lett.

Az olasz tenisz nagyasszonya 2024. október 4-én halt meg Milánóban, 89 évesen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Flavia Pennetta (@flaviapennetta82) által megosztott bejegyzés

A halálhírére reagálva a 2015-ös US Open-bajnok Flavia Pennetta azt írta az Instagramon:

Szerencsés vagyok, hogy ismerhettelek, és megoszthattam veled karrierem és életem csodálatos pillanatait. Értékes tanításaidat örökké magammal viszem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik