Sport

Talma főszponzor nélkül maradt

Megszűnt az együttműködés Talmácsi Gábor és főszponzora, a MOL Nyrt. között.

A Faster Management MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a támogatói szerződés alapján a vállalatnak lehetősége nyílt hat futam után felbontani a kontraktust, s a cég élt ezzel az opcióval, mert Talmácsi “nem hozta az elvárt eredményeket”.

A megállapodás megszüntetése a 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnoki címet szerzett versenyző jelenlegi csapatát, a Fimmco Speed Up Teamet is érinti, miután a MOL az istállót is támogatta. A csapatvezetés változatlanul bízik Talmácsiban, ugyanakkor – bár elfogadta – értetlenül áll az olajipari vállalat döntése előtt.

“Sajnálom, hogy a főtámogatóm szezon közben így határozott, de nekem folytatnom kell a megkezdett munkát, amelynek a hátralévő tíz versenyen meglesz az eredménye” – idézte a közlemény Talmácsit. “A nehéz helyzet ellenére a Speed Upnál bíznak bennem, és én ezt sikerekkel szeretném meghálálni.”

A magyar motoros egyúttal megköszönte a MOL-nak az öt évig tartó együttműködést, s kiemelte, a céggel együtt lett vb-győztes és jutott el a MotoGP kategóriába, ami történelmi siker volt egész Magyarország számára.

Stefano Favaro, Talmácsi menedzsere elhamarkodottnak nevezte a MOL döntését, s elmondta, folytatják a versenyzést, a sikerek pedig meghozzák majd a szponzorokat is, amire szükség van, mert “a motorsportban nélkülük nem lehet fennmaradni.”

“Gábor Magyarország legmagasabban lobogó zászlója nemzetközi szinten, nem értem, hogy egy magyar cég miként hozhatja őt ilyen helyzetbe” – kommentálta a döntést Luca Boscoscuro, a Speed Up csapatvezetője. “Mindent megteszünk, hogy Gábor befejezhesse a szezont, és a lehető legjobb világbajnoki szereplést produkálja. Érthetetlen számomra a MOL döntése, mert a csapatnak is kiemelt támogatója volt, mi pedig már kétszer nyertünk, bizonyítottunk. Nehéz helyzetbe kerültünk, de a mi két versenyzőnket tartom a legjobbnak a mezőnyben, így kétségem sincs a sikeres szereplésünk felől.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik