Újra megy a vita akörül, hasznos-e a népegészségügyi termékadó, röviden NATA, hétköznapi nevén chipsadó, azon kívül, hogy sápolja a gyártókat és a fogyasztókat.
Fényezte a tervet az a kijelentés, miszerint a befolyt összeg az utolsó fillérig az egészségügybe csatornázódik, és különféle fejlesztésekben hasznosul.
A törvénynek az a célja, hogy rengeteg pénz befolyjon, megvalósult. Ami nem csoda, hiszen az adó mértéke folyamatosan emelkedett, plusz egyre több termék került a megadóztatotti körbe.
Idén januárban húsz százalékkal emelkedett a NETA az egészségügyi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, és belekerültek az adókörbe:
- a pálinkák
- a gyümölcspárlatok
- és a gyógynövényitalok is.
Helyesen, teszem hozzá,
Most meg az a hír, hogy hamarosan az adó hatálya alá kerülnek:
- a hetvenöt százalék gyümölcstartalmat el nem érő üdítőitalok
- a kevés rostot tartalmazó reggelizőpelyhek
- és a kandírozott gyümölcsök is.
Sőt, hamarosan már nem elég a sótartalom csökkentése, ha a termék zsírtartalma meghaladja a húsz százalékot, azaz a kiskapuknak, trükközéseknek vége.
Az mindenesetre tény, hogy az ötlet alapjában véve jó, olyannyira, hogy az Európai Bizottság idén augusztusban követendő gyakorlatnak minősítette a magyar ideát.
De vajon valóban sikerül az egészségesebb életmód felé terelni a lakosságot?
Az agrárminisztérium szerint nem feltétlenül a NETA vezet az egészségtudatos életformához. A tárcánál úgy vélik, inkább a lakosság egészségtudatosságát kellene fejleszteni.
Na, ez érdekes felvetés. Nem vagyok szakember, csak a saját tapasztalataimról beszélhetek, azok viszont azt mutatják:
Törvényekkel is alakíthatóak a fogyasztói szokások, elég csak a dohányzással kapcsolatos intézkedésekre gondolnunk. Azzal, hogy jelentősen drágultak a dohánytermékek, illetve hogy (gondoljunk bármit a trafiktörvényről) a beszerzés nehézkesebbé vált, illetve hogy maga a dohányzás aktusa radikálisan változott, rengetegen lemondtak a füstről. Én magam is.
És míg eleinte rángattam a vállam a lassú és alattomos drágulás miatt, közben megtalálva a kiskapukat (beszerzés duty free-ből, piacról, cigarettázás privát klubokban, baráti lakásokban), hónapról hónapra éreztem, hogy e szenvedélyem egyre drágább és kényelmetlenebb teher.
Nehéz volt élvezetet találnom a cigarettában, amikor zuhogó esőben, vacogva, a vidáman vacsorázó többiektől öt méterre száműzve szívtam az aktuális szálat.
Korábban azt is nehezemre esett belátni, hogy a privát szenvedélyem olyan, mint maga a mérgező füst: nem marad meg annál, hogy csak nekem okozzon kárt. És immár képtelen vagyok belépni füstös helyiségbe, hányinger és fejfájás kísér. Hogy egyek olyan étteremben, ahol a szomszéd helyiségből kigomolyog a kátrányos levegő?! Elképzelhetetlen.
És tudom, ezzel nem vagyok egyedül.
Az Országgyűlés ismét szigorított:
- immár az e-cigarettát és a „dohányzást imitáló elektronikus eszközöket”, valamint a „dohánytermékek kiegészítő termékeit“ is csak a dohányboltokban lehet beszerezni
- jövedéki termékké válik a nikotinmentes e-cigaretta töltőfolyadéka, valamint a füst nélküli dohánytermék is.
Viszont: az illegális forgalmazás megfékezésére tett kísérletként a töltőfolyadék jövedékiadó-mértéke ötvenöt forintról húsz forintra csökken.
Persze láthatjuk mindebben a kormány puszta mohóságát is, hogy még több és több pénzt sajtoljon ki mind a gyártókból, mind a fogyasztókból, én mégis örülök minden olyan intézkedésnek, ami pusztító szenvedélyek kiirtására irányul.
Mivel átfogó vizsgálatok tudtommal nincsenek, a táplálkozással kapcsolatos kérdésekben csak a tapasztalatokra lehet hagyatkozni. Egyesek szerint nem a csúnyán elhízott, szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő lakosság lett fittebb és vékonyabb, csupán az államkassza hízott, ráadásul nem látni az egészségügy helyzetének javulását.
Hatalmas hullámokat kavart, amikor vizsgálták, rosszabb minőségűek-e a Magyarországon kapható élelmiszerek, mint tőlünk nyugatra ugyanazon márkák. Nyáron az Európai Bizottság kijelentette: nincs bizonyíték az eltérő minőségre. A jelentést megelőző vizsgálat ezernégyszáz terméket érintett tizenkilenc európai államban. A különbségek nem minőségiek voltak, hanem jobbára abból adódtak, hogy a gyártók mindenütt az adott ország preferált ízei szerint kalibrálták például a cukortartalmat. S kiderült: a magyar ember az édesebb ízt érzi helyénvalónak, azaz ízletesnek.
„Nem vagyok én állat, hogy zabot egyek, nem vagyok nyúl, hogy legeljek” – ez kamaszkorom legnépszerűbb vegaellenes dumája. De aztán csak formálódott sokak szemlélete, módosultak a táplálkozási szokásaink.
Egyszóval szerintem egyáltalán nem ördögtől való szankcionálni a káros élelmiszerek előállítását és fogyasztását. Ami eleinte drasztikus beavatkozásnak tűnhet, arra később, a jobb egészségi állapotban töltött idősebb éveinkben hálával gondolunk majd. Persze nagyobb lenne a hálaérzet, ha a NETA-ból befolyt pénz az ellátásban hozna látványos eredményeket.
Kiemelt kép: Mikhail Voskresenskiy / Sputnik / AFP
