Poszt ITT

Gyarmati Andrea: Amikor nincs miből választani

Szavaz az óvoda.
Korábban a témában:

Amikor Máté született, 1976-ban, szó sem volt még többpártrendszerről, hogy is lehetett volna. Választásokat persze akkoriban is tartottak, úgy emlékszem, négyévenként, de nem nagyon volt miből választani.

Néhány utcára laktunk a számunkra kijelölt választási helyiségtől, az óvodától, ahová normál napokon Móci járt.

Az én kisfiam határtalanul szerette az ő „ovikáját”, minden egyes hétvégén, szombaton és vasárnap egyaránt el kellett sétálnunk az épület előtt, hogy Móci meggyőződhessen róla, áll-e még az épület. És rendre boldogan konstatálta, hogy minden rendben, az ovi pihen, ahogy mi is.

És eljött a szavazás napja. A szavazatszámlálók között sok ismerős, Móci kedvelte őket, ők is odavoltak a kisfiamért.

Az óvoda szépen feldíszítve, az asztalok összetolva, a két fülke lefüggönyözve.

„Látod, milyen szép az én óvodám?” – mondja Móci a tulajdonos büszkeségével.

Én meg csendesen örülök magamban, mert tudom, micsoda áldás, ha a gyerek a magáénak érzi a helyet, ahol az ideje jelentős részét tölti.

„Választani jöttünk – magyarázom neki –, s ha majd nagy leszel, te is szavazhatsz, de addig is bejöhetsz velem oda, a lepedők mögé.”

„Miért vannak a lepedők?” – szól a következő kérdés.

„Azért, kisfiam, mert a szavazás titkos” – mondom, bár én se igazán értettem, mi végre a nagy titokzatosság.

„Azt mondtad, anyuci, hogy választás, ugye?”

Bólintok.

„És miből lehet választani? Hány valamiből?”

„Azt hiszem, egyből” – mondom somolyogva.

És az jár a fejemben, hogyan fogok elmagyarázni valami olyat a fiamnak, amit valójában én se értek.

Épp sorra kerülünk. Mondom Mócinak:

„Gyere, megyünk a lepedő mögé, és hazafelé majd megbeszéljük ezt az egészet.”

Móci  öleli a lábamat, közben morfondírozik, én ikszelek, ahová kell, pont úgy, ahogy egy rendes állampolgárnak illik, aztán hajtogatom a nagy papírt, amikor az én kicsi fiam jó hangosan, ahogy úgy általában elővezetik a gyerekek a fura és nagyon igaz kérdéseiket, így szól:

„Anyuci, ha csak egy van, akkor miből választunk?”

A függöny túlfelén, az alternatív valóságban röhög a komplett bizottság a sorban álló választópolgárokkal egyetemben.

Eltelik pár év, Móci felnő, változik a világ, rendszert vált az ország.

És mi szavazunk továbbra is rendületlenül; van, amire négyévente, van, mire újabban ötévente, ugyanott: az oviban. Még a szavazatszámlálók is zömmel ugyanazok, csak mindnyájunkból kiharapott az idő annyit, amennyit tudott.

A szavazólap megnőtt, több az aspiráns, egyesek föltornázzák magukat, aztán hirtelen le, jön más. Elvileg van választék. Én pedig, továbbra is engedelmes állampolgárként, igyekszem azt hinni, hogy van értelme, súlya az én egy-egy ikszemnek.

És most én morfondírozom: azon, micsoda szerencse, hogy Móci már nem kérdi tőlem, mi is az értelme ennek az egésznek az óvodában?

Kiemelt kép:SEMMELWEIS EGYETEM LEVÉLTÁRA/Fortepan

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.