Poszt ITT
Arnold Schwarzenegger meets fans at a book signing for his autobiography/weight-training guide, 'Arnold: The Education of a Bodybuilder', Boston, Massachusetts, USA, 27th September 1978.  (Photo by Barbara Alper/Getty Images)

Gyarmati Andrea: Arnold Schwarzenegger volt a személyi edzőm

Aztán „csak lógok a bordásfalon, mint egy szafaládé”.
Korábban a témában:

Olyan családba pottyantott a gólya, ahol a sport állt mindenekfelett. Hogy jó ez, vagy hamis képet alakít ki a világról, és valójában rengeteg csalódást tartogat, nem tudom. Én hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt a két embert kaptam: Anyu és Apu élni és dolgozni szerető ember volt, jó volt velük lenni, és jó volt tanulni tőlük.

Mikor megszülettem, már mindketten olimpia bajnokok voltak, s keményen készültek a következő olimpiára, nem mellesleg mindketten civil foglakozással is rendelkeztek. Anyu sokáig dolgozott gyógyszerészként, Aput azonban a művészettörténészi diploma ellenére beszippantotta a sport, edző lett, maradt az imádott vízilabda mellett; nagyon szeretett minket, de leginkább a vízilabdázást imádta, és művelte olyan magas színvonalon, mint kevesen, vagy talán senki.

Természetes, hogy ők voltak a példaképeim, és eldöntöttem, én is híres sportoló leszek.

Rengeteg barátjuk volt, megesett, hogy tíz-tizenöt olimpiai bajnok vendégeskedett a nagyszobánkban, így aztán számos követendő példaképpel találkozhattam nap mint nap.

Hétévesen megnyertem az első korosztályos versenyemet, és felállhattam arra a dobogóra, amin a szüleim is álltak oly sokszor, s ezzel eldőlt a sorsom. Megkaptam a fertőzést: a győzelem mámorát. Igaz, alig voltak azon a versenyen nézők, azok is leginkább hozzátartozók, de tapsoltak nekem, és ez semmihez nem fogható örömet okozott.

Award of Victory. Winners at the best games, gold medal mockup isolate On a white background  .
Fotó: iStockphoto

Vonultam haza boldogan, nyakamban az aranyéremmel, és rettentő nagy volt a szám, micsoda menő vagyok én. A kicsi bonboniert, amit az érem mellé kaptam, rögtön betettem a szüleim vitrinjébe, és szerényen azt adtam elő, hogy, „itt tartjuk a mi tiszteletdíjainkat”. Vártam, hogy megdicsérjenek, vagy inkább ájuljanak el a szüleim, de  nem szóltak egy szót sem, még egy „ügyes voltál, kislányom” sem hangzott el. Nem igazán értettem, mert egyébként igazán lelkesen és sokat dicsértek.

Mivel azt tanultam, ha valamit nem értek, kérdezzek, kérdeztem is azonnal: „Valami baj van?” Apu a hosszú lábát kinyújtva fújta a füstöt. „Ülj csak le, kislányom. Mondd, Anduka, hallottad te valaha tőlem, hogy én vagyok a világ legjobb vízilabdása?” Ráztam a fejemet. „És tudod, miért nem hangzott ez el soha?” „Mert valóban te vagy a legjobb”, válaszoltam csendesen, és megértettem:

ha van mire, akkor érdemes szerénynek lenni.

Aztán az eredményeim évek alatt az én esetemben is elvégezték, ami nagyképűsködéssel sosem jött volna össze. Örültem, hogy szeretnek, de sose gondoltam, hogy fel kell ismerjen mindenki. „Neked nem is kell bemutatkoznod”, hangzott el egy-egy társaságban, s én sosem éreztem ezt helyénvalónak.

Miután abbahagytam a versenyzést, néhány hónapig épp csak lejártam az uszodába, lebegni a víz felszínén, mint egy plankton. Aztán észrevettem, hogy vészesen fogynak az izmaim, tűnik el mindaz, amitől jól érezem magam. Alapszabály: ha nem dolgoztatod az izmaidat, elsatnyulnak, megereszkednek, és minél idősebb a test, ez annál hamarabb következik be, és annál keményebben kell dolgozni, hogy valamennyire visszanyerd a fazonodat. Dupla, akár tripla idő kell a helyreállításhoz! (Megjegyzem, az sem kisebb kihívás, hogy ha a fejedet nem edzed, az agyadat nem tornásztatod, vagyis nem képzed magad, nem olvasol, nem tanulsz, ugyanez történik mentálisan is.)

Szóval eltelt bő félév úszkálással, vagy ahogy uszodai berkekben hívjuk, fürdéssel, s utáltam, hogy gyengének érzem magam. Valaha simán ment száz felülés, száz fekvőtámasz, és nem sokkal kevesebb lábemelés a bordásfalon, némi húzódzkodással spékelve. Mindez szükséges volt ahhoz, hogy jó eredményeket érjek el a vízben, de kiderült, ahhoz is kell, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és elbírjam a terhelést, amit az orvosegyetemi tanulmányok és egy kisgyerek nevelése jelent.

Visszatértem hát a szárazföldi edzésekhez, amilyen gyorsan csak lehetett.

Akkoriban jött divatba a kondizás. Sorra nyíltak a termek, szép környezetben modern gépek, megfelelő szakmai háttér városszerte, elérhető áron.

Fotó: iStockphoto

Éveken át csapatban gimnasztikáztunk, most inkább egyéni erősítésre vágytam. Beástam magam a szakirodalomba, összeállítottam egy jó kis edzéstervet. Maga Arnold Schwarzenegger volt a személyi edzőm, az ő akkoriban megjelent könyvéből vettem az ötleteket és az edzést.

Lemegyek a kiválasztott terembe, kezdésként próbát teszek, honnan indulok, pontosabban hová estem vissza. Reménykedem, hogy nincs nagy vész, de csak lógok a bordásfalon, mint egy szafaládé, és egyetlen lábemelést sem vagyok képes szabályosan megcsinálni. Nekiveselkedem még egyszer, hátha másodjára sikerül, amikor egy terebélyes fiatalasszony rám mosolyog a közelből: „Ugye te sem sportoltál soha semmit?”, kérdi kedvesen, biztatásképpen, én meg úgy érzem, elsüllyedek szégyenemben.

Sic transit gloria Mundi, a dicsőség így múlik el.

Már ha hagyod.

Kiemelt kép: Barbara Alper/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Single mother walking in city tunnel with baby in stroller.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.