Poszt ITT
Rescued migrants being transferred to the Red Cross tent. On 11 November 2018, in Malaga, Spain.  The Maritime Spanish Vessel, SAR Mastelero, rescued three dinghies, with a total 139 Sub-Saharan persons, among them women and children.They were all taken to the harbour of Malaga where they were attended by the Red Cross team. At least two persons were taken to the hospital to receive a medical attention. (Photo by Guillaume Pinon/NurPhoto)

Csizmadia Ervin: Ezért nyűglődik Európa a bevándorlással

24.hu
24.hu

2018. 11. 19. 19:34

Mert vannak szétszórt és pedáns társadalmak.
Korábban a témában:

Ki ne ismerné a ruhadarabjait rendre szétdobáló férfit (mert hát általában férfiként képzeljük el ezt a típust), és a nyomában lihegő, zoknit, alsógatyát, miegyebet összegyűjtő nőt (mert hát ezt meg általában nőként képzeljük el).

A szétszórt ember alaptulajdonsága – egy másik dimenzióban – a szórakozottsága, a lezsersége. Nem különösebben érdeklik a konvenciók, sokszor fogalma nincs, mennyi az idő, milyen nap van, tán azt sem tudja, melyik országban él. Nem szét van ő esve – az egy másik állapot -, hanem alapból szétszórt. Minden csak úgy megtörténik vele, mondhatni: átadja magát a világ sodrásának.

Ellentétben a pedáns ember – ugyancsak egy másik dimenzióban – irtóra figyel, hogy ne csak a környezetében, hanem a fejében is rend legyen. Mindenhová pontosan érkezik. Naná, hogy tudja, hogy ha kedd van, akkor kedd van. Gondolkodása rendezett és rendszerezett. Fölösleges allűrjei nincsenek, ízig-vérig céltudatos.

De persze nem embertípusokról akarunk most beszélni. Hanem országokról, sőt: civilizációkról. Azt merész lenne állítanunk, hogy vannak szétszórt és pedáns kultúrák. Vagy talán mégsem.

Amikor Szűcs Jenő azt írja Vázlat Európa három régiójáról című könyvében, hogy a Nyugat fejlődését a hosszú időn keresztül tartó dezintegráció alapozta meg, voltaképp azt állítja, hogy a Nyugat a „szétszórtságának” köszönheti későbbi fejlődését. Úgy fogalmaz: a Nyugat megtanulta a káoszos létet, amikor nincs központi akarat, mely előírná a „helyes” irányt, hanem sajátos, autonóm mozgások, kusza folyamatok révén keletkezik a fejlődés.

Nyilvánvaló, ahol egy civilizáció felemelkedését a saját dezintegratív jellege alapozza meg, ott a preferált állampolgári kultúra is a sokféle állampolgári attitűd sajátos egymás mellett élése lesz. Ez az a predemokratikus attitűd, mely aztán hagyományként tovább él a demokrácia keretei között, s ez az, ami preferálttá teszi a nyugati társadalmak lakóiban például a bevándorlást is.

09 July 2018, Germany, Bueren: View onto a gate and a security camera of the accommodation facility for persons facing deportation by the Detmold district government. The facility serves the purpose of custody and care of foreigners and safeguarding deportation. Photo: Friso Gentsch/dpa
Fotó:Friso Gentsch/dpa/AFP

A mi kelet-közép-európai nézőpontunkból a bevándorlás veszélyforrás; ám a nyugati nézőpontból megszokott történelmi fenomén.

Élve iménti szavunkkal: a mai bevándorlás hasonló, mint a történelem korábbi szakaszaiban mutatkozó dezintegráció, ami kétségkívül szétbont korábbi struktúrákat, hogy azután magasabb szinten integratív modellt hozzon létre.

A kelet-közép-európai pedáns kultúrában már ez az alapvetés sem érthető. Ugyanis a mi régiónk társadalmainak fogalma nincs a nyugati fő szerveződési elvről, az integratív és dezintegratív szakaszok hullámzásáról. És valahol persze érthető, hogy nincs. A miénk egy „örökké integratív” kultúra. Ahogyan a pedáns embernek is megvannak a stabil eligazító szabályai, úgy a pedáns kultúráknak, társadalmaknak is. Egy pedáns kultúrában a bevándorlás olyan kavarodás, mintha azt kérnék a pedáns embertől, hogy mostantól dobálja szét a ruháit, ne hordjon órát.

Csakhogy a pedáns kultúra ugyanúgy történelmi termék, mint a szétszórt – ez mondanivalónk lényege. Ha a Nyugat éltető eleme időnkénti dezintegráltsága, majd az abból teremtődő kibontakozás, akkor a magyar kultúra éltető eleme az, hogy nincs alulról jövő dezintegratív mozgás. Ebből adódóan, ha egyáltalán mozgást akarunk látni, akkor az államnak kell mozognia. Ezt az állami mozgást sokan pusztán a társadalom elnyomásaként élik meg. Igaztalanul. Hiszen az állam lényegében vetélytárs nélküli pedáns létezése logikus megnyilvánulása a szétszórtság kultúráját meg nem tanuló társadalmaknak.

Megállapíthatjuk tehát: a zajló geopolitikai átrendeződés kirajzolja a szétszórtság és a pedantéria immár globális konfliktusát. Soha korábban nem mutatkozott meg ilyen élesen, hogy a különbség nem bal- és jobboldal, liberálisok és konzervatívok között húzódik, hanem azok között, akik az emberi létezésben a szétszórtságot, a központi akarat nélküli társadalmi önmozgás éltető erejét, illetve akik a kiszámíthatóságot, a pedantériát, az „ellenőrizetlen” társadalmi mozgások elutasítását vallják.

Ameddig csak személyes emberi tulajdonság a szétszórtság és a pedantéria, addig viszonylag könnyű a helyzet. Ha két ilyen személyiségű ember kerül össze, próbálnak kompromisszumra jutni. Lényegesen problémásabb a helyzet, ha történelmi „személyiségjegyekről” van szó, olyan tényezőkről, melyek évszázadok alatt tettek egy népet olyanná, amilyen. Itt a kompromisszum aligha segít, pláne, ha a felek nincsenek is tisztában, mi a közöttük lévő különbség meghatározó oka, például a bevándorlás megítélésében.

Szétszórt társadalmakból nem lehet pedánsat csinálni – és vice versa. Ez fontos, ha nem a legfontosabb oka a nyűglődésnek bevándorlásügyben.

 

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője.

Kiemelt kép: Guillaume Pinon/NurPhoto/APF

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A Facebook logo is seen on an iPhone in this photo illustration on November 20, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.