Mi ebben a rovatban nem szoktunk közvetlen politikai paradicsomokat hajigálni, és ezzel a tematikai megszorítással! vállaltuk is a népszerűtlenség sajátos légszomját. Nem firkáltunk lájksokszorosító neveket, nem jelöltünk hírhedt illforradalmi személyiségeket, kik a politikai színpadán hízták ki a fiatalságukat, öltönyüket, pénztárcájukat, az arcukat. A férfiarc kihízása érdekes téma, arról majd máskor. Hanem a konyhai kilátás. Mint téma! Hová látsz a konyhád ablakából, miféle táj, mező, bérlemény nézhető onnan, vagy, bocsánat, pislog be vérbeborultan a migráns, kopogtat öklivel az üvegen, jöttem, torkod nyiszál, te, magyar, küldd engem sors (sic), szólsz polgármester, vele kezd, összes ángyikádat meglombikozom, oáuhhh.
Bocsánat, minekünk a miniszterelnök úr világított erre a konyhaablaki panorámás lehetőségre, ez mennyire fontos. Egy angol újságnak adott interjút, Guardian, vagyis hogy a kedves felesége midőn ő, a miniszterelnök úr, a ház mellé emeltette a stadiont, amely esztétikailag művészi építmény, legott berzenkedett, elveszett neki a szép, tartalmas kilátás. Onnan. A konyhából. Különben értjük. Hogy ez egy vicc. Ilyen humoros, vaskos, disznóvágásos, pálinkázós bon mo’, a mi falunk nagyra konfirmált fiújától, az asszony helye, ugye, bruhaha. Könnyesre, bazmeg, bocsánat. Nem tudhatjuk, mi mindent láthatott a miniszterelnök úr kedves felesége abból a konyhaablakból. Találgathatunk. Egy ilyen ablak nem nagy. Azért távlatosan lehet rajta által eltekinteni. Fák. Felhők. Ökörnyál. Rügyezés. Talajvíz, mélyszántás. Kering egy sárkányrepülő, csak ne a mi lucernásunkba, és biztosan baktattak a határban őzek, öreg néne, rőzsével a hátán, lopta. Ez a szürke égi sál meg micsoda? Ja, a kisvasút füstje, lám, van neki, a birtok felé húzza a falu cúgja, pedig nem is kokszos vonat. Igen, legalább ezek, mint látvány, míg a gyerekeknek süti az ember az önerős palacsintát, aztán meg mosogat könyékig. Ám egyszer csak odaemelődött egy stadion, egy… művészi stadion, hát legalább a konyhám ablakából látnám, ha már őzikéket, nyuszikat, sárkerékpárosokat nem, a jó Lőrinc barátot, mint számolgat a Putyin-abakusszal. Nem. Csudába! Mint jó állampolgár, mi is kihunyorogtunk a konyhából, negyedik. Láttunk óvodát, játszóteret, otthonokat. Virágágyást. Kicsi parkot, görög éttermet. Hagyományos szőnyegporolót, hoppá! Láttuk a hajléktalant, ugyanott, a sarki kövön olvasgat. A bolond asszonyt. Kérdeztük a hentest, hány szelet lesz. Tizenöt, mondta. Tizenhat volt. Ennyi rántott hús lett, megsütöttük vasárnap, néha közben kinéztünk mi is az országra a konyhából. Még láttuk.
Kiemelt kép: Childe Hassam : The Goldfish Window részlet
