Karafiáth: Amúgy én is szeretném, ha legális lenne a fű, naná

Nem is tudom, sokat gondolkodom azon, hogy az emberben van-e valami beleszületett érzékelő. Aminek segítségével ki tudjuk tapogatni, mikor alkalmas előhozakodni bizonyos dolgokkal.

Amikor kisgyerek voltam, ösztönösen tudtam, hogy a rossz jegyek bejelentésével várnom kell, míg mondjuk anya barátnője beállít és pár üveg sörtől jókedvre derülnek.

Mert akkor, minő varázslat, azt mondja anya, hogy majd holnap számolunk, és dehogy számolunk, mert én erre azt rebegem, hogy alá kell írni, most azonnal, és holnapra nem sok marad ebből az emlékből. De talán ez nem is zsigeri tudás – bár onnan indul, valahonnan a zsigerekből, tanulnunk is kell, segít a sok negatív élmény, a sok elcsúszott, elbukdácsolt szituáció, a kudarcok, amik legalább arra jók voltak, hogy kitapasztaljam, mikor érdemes próbálkozom.

Vagy ez nem más, mint a diplomácia érzék?

Valami belülről fakadó simulékonyság, ami odáig vezet, hogy nem kezdek el például temetésen viccet mesélni, vagy kövér nő előtt taglalni, mennyire rosszul érezném magam, ha túlsúlyos lennék.

Igen, meggyőződésem, hogy egy egészséges (már ha van ilyen persze, inkább úgy mondom, átlagos-ügyesen szocializálódott) emberpéldánynak megsúgja valaki bentről, mikor jó a timeing, és megsúgja, jó embernek címezzük-e a mondanivalónkat.

Azt hiszem, kis baj van a Magyar Liberális Párt nevű asztaltársaságnál.

Nos, több variációt el tudok képzelni, mi történhetett. Fodor talán időhurokba került, ez itt megint a kilencvenes évek, tök trendi a legalizálással előjönni! Liberálisok vagyunk, szabadok vagyunk, előre, nincs is nagyobb problémánk, mint a könnyű drogok legalizálása! És ugye pont így van ez most is! A liberálisnak kötelessége a fűről értekezni, aki nem így tesz, nem is igazi liberális! Nincs is égetőbb problémánk most, a milliárdokat zsebbe eltüntető vizes vébé és a dögletes Soros-kampány árnyékában.

Talán egy kis fűvel könnyebben nevetnénk a… hol is? A közepén?

Vagy éppen arra gondoltak, ez a téma akkoriban ütött, bele a fejekbe, ezzel lehetett mozgatni, megmozgatni legalábbis a pesti értelmiséget, akik azóta már ki tudja mivé lettek. (Egy részükről pontosan tudjuk persze.) Most, 2017 nyarán a kutyát nem érdekli, mi a helyzet a könnyű drogokkal. Súlyosabb drog, az elvakult hatalomvágy pusztít, ennek a megfékezése lenne inkább a cél, nemdebár?

Mintha Fodorék elvesztették volna a kapcsolatot a realitásokkal.

Mondom ezt úgy, hogy amúgy én is szeretném, ha legális lenne a fű, naná. Mert hiába lett tele minden azzal, hogy a marihuána gyilkos szer, ezen az egymillió alkesz országában nem csak én röhögök.

Aláírva persze, hogy a túlzott marihuána fogyasztás, a napi szintű használat káros. De minden függőség káros, és nem, nem mindenki lesz függő, aki alkalmanként eltol egy-két jointot. Támogatom is, hogy betegeknek felírhassák. Imádom Erlend Loe Doppler trilógiáját, melynek második részében megismerkedhetünk egy beteg öregasszonnyal, Mai Britt-tel, aki élete utolsó éveit mégis boldogan tudja élni, a THC segítségével. El tudja feledni ízületi és egyéb fájdalmait, gyakorlatilag végigtáncolja és álmodozza a véget, egy fesztiválon hal meg, széles mosollyal, szerelmesen az életbe! Miért vennénk el ezt bárkitől is?! Ráadásul nem leszünk másnaposak, hurrá, még egy érv. Szóval tényleg nem arról van szó, hogy ne támogatnám az ötletet.

De mindennek megvan a helye és az ideje. Ráadásul egyáltalán nem a szavazással kellene indítani, hanem a tévhitek eloszlatásával. Hogy ne drogos sátánokról menjen a csevegés, meg arról, hogy aki rágyújt egy laza jointra, besurrant rögvest a pokol kapuján. A kapudrog elmélet szerint ugyanis a kannabisz az ajtó, ami szélesre tárul a keményebb cuccok, a heroin, kokain és a dizájner drogok előtt. Sokan erre hivatkozva érvelnek a mellett, hogy a fű legyen illegális, noha számos legális társához képest kevésbé veszélyes.

Ráadásul több amerikai és európai kutatás és felmérés kimutatta, hogy egyáltalán nincs köze a két számnak egymáshoz, azaz a THC-t kipróbáló vagy akár rendszeresen azzal élő emberek és a kemény drogok használóinak száma nem ugyanakkora, sőt! Sokkal, de valóban sokkal kevesebben nyúlnak ez utóbbiakhoz, míg a könnyű drogokkal tömegek élnek, már középiskolás korban is.

De legyünk már józanok!

Nem is a marihuána a kezdőlépés. A többség két másik, igen súlyos anyaggal rajtol: az alkohollal és a nikotinnal.

És nem, nincs rá bizonyíték, hogy a marihuána bármi olyasmit csinálna a testben (és lélekben és tudatban) ami kapudroggá tenné.

A kórus másik fele szerint, na, jó, fiziognómiailag nem, de hát feketén kell megszerezni, csúnya, sötét alakok árulják, és így értelemszerűen kapcsolatba kerül a naiv füvező a legsötétebb alvilággal. És a következő lépcsőfok már az elvonó vagy az emberhalál. (A hollandok többek között az alvilági beszerzőtúrák elkerülése végett legalizálta a füvet, és azóta a tények ordítanak: sokkal kevesebben nyúltak a keményebb szerekhez, mióta kiélhetik marihuána iránti vágyukat.)

Hogy pont népszavazással kellene dönteni? Oké, persze, ez jó ötlet, főleg átfutva az érveket mellette. De ez is, te jó ég, épp most?! Talán azt látták Fodorék, hogy lám, a Momentum mekkorát kaszált népszerűségben azzal az olimpiás népszavazással, hát csak be kell dobni még valamit, ami legalább ennyi embert érdekel, és a bomba robban, a pártnak embertelen mennyiségű támogatója lesz! Nincs ötletünk, nincs a fejünkbe semmi érdekes, de azért képben vagyunk, látjuk, mi a pálya! Ezt tesszük mi is. (Olyan ez, mint mikor megjelenik egy sikerkönyv, gondoljunk először a szingli, majd a vámpír majd a szado-mazo könyvek lavinájára, majd az első sikeres mű után klónok tucatjai hódítanak! Az első pár utánzat még meg is éri – legalábbis anyagilag.)

Vagy az egész csak egy vicc akart lenni? De viccben jobbak a kétfarkúak. Vagy semmi nem akart lenni, de valamit mondani kellett?

Egy kedves ismerősöm mondása ugrott be: nem kell, hogy bárki tönkretegye a ballib oldalt. Elintézik ők maguknak.