Tompa: Ez már majdnem ugyanaz

Meglett a gyümölcse az erőszakkal való fenyegetgetésnek, nemcsak azt kellett megérnünk, hogy egy csecsen elvtárs fenyegetett meg egy újságírót.

Nincsecsen ezen semmi csodálkozni való azok után, hogy az első miniszter azt mondta, viszket a tenyere és egyik gennylapja a pofonláda feszegetéséről írt, és a kedvenc médiaártánya is erőszakkal fenyegette a CEU-ért és az ő hájas potrohát vakargató, neki a moslékot adagoló kenyéradó, pontosabban moslékadó gazdája ellen tüntetőket.

És íme, nemcsak volt franciatanáromat verték össze módszeresen amiatt, hogy részt vett a CEU melletti tüntetésen, hanem CEU-s kitűzője miatt is megvertek két embert egy bárban, azt üvöltve, hogy nem tűrik meg maguk között a liberálisokat.

Sikerült megint felnevelni egy olyan részhalmazt, mely merítési bázisa lehet a problémák erőszakos megoldásának és sikerült megint olyan gyűlöletlázat kelteni, hogy bizton lehet számítani az erő- és verőemberekre, akik „ha gyilkolni szabadna újra, / csámcsogva, hersegve szívnák a vért”.

Följebb csúszott a vérhatár, ami azelőtt a Balkánon húzódott, most már itt is újra megértek a viszonyok a testi erőszakra, a tehetségesnek mondott első miniszter életművének koronájaképpen.

Nagyon emlékeztet valamire az a jelenség, hogy az embert azért ütik, mert másképp gondolkodik, és mert van rajta egy kitűző, egy bélyeg, ami megkülönbözteti a többiektől. Most ezen az úton járunk, még a magyar törvényhozás is ilyesmin tüsténkedik, hogy megbillogozza a civil szervezeteket, hogy később könnyebb legyen őket meg- és eltalálni. Volt már itt ilyesmi. Hogy pontosan mire gondolunk, találják ki, a megfejtők között schmidtmáriás kitűzőket és némethszilárdos törpeéjjeliket sorsolunk ki.