Pár hete ugyanitt adtuk közre az Akkor hát Gyurcsányról című írásomat, melyet így kezdtem: „Köszönet a kommentelőknek, azoknak is, akik csesztettek, mert legalább annyit megtudtam: hidegen nem tudtak elmenni töprengésem mellett.”
Most sincs jobb és alkalmasabb kezdőmondatom, tényleg köszönöm Nektek, hogy (igaz, oda-vissza gyilkolgatva, gyalázgatva, mocskolódva, de mégiscsak) megírtátok véleményeteket! Jó, engem sem kíméltetek, de ez sem baj, igyekszem, és mindig is igyekeztem okulni azok szavaiból is, akik másként gondolkodnak dolgokról, mondjuk, az ország helyzetéről és sorsáról, mint én, mert tudom: legjobb szándékom ellenére is bőséggel tévedhetek, megsérthetem egy-egy olvasó önérzetét, hazafiúi érzését, etc.
Vannak azonban alapok, melyeket nem most, hanem 50 évvel ezelőtt raktam le, amikor akaratom ellenére „úgy döntöttem”, úgy kényszerített az énem, hogy becsületes és tisztességes leszek, bármi áron, lett légyen az a humor vagy a közírás területe. Ez nem afféle döntés, amit a hol egyik, hol másik oldalon, hol egyik, hol másik pártban föltűnők választanak életpályájuk alakításához: ez erkölcsi alap, nélküle, azt hiszem, írni és előadni sem kezdtem volna.
Meg sem értik, hogy lehet valaki úgy is „ellenzéki”, hogy nem köti magát egyik „ellenzéki”(nek mondott) párthoz vagy oldalhoz sem.
Az ellenzéki (vagy kormánypárti) lét nem Gyurcsányhoz vagy Bajnaihoz, nem Orbánhoz vagy Vonához való kötöttséget jelent, hanem egyfajta Don Quijote-i harcot… mi ellen is?… vagy mi mellett is?… mondjuk úgy: az igazság, vagy az annak gondolt eszmék, elvek eléréséért, továbbá a hazug, képmutató, csaló és gaz dolgok elleni lázadást, morgolódást, tüntetést, küzdelmet, etc. (Mellesleg vannak átfedések: gondolkodásom egyezhet akár kormány közeli, akár ellenzéki elvekkel is.)
Jelenleg párja, igazi kihívója nincs az ellenzéki mezőnyben. Lenne, nem is egy, lehetne tíz is, de úgy, tízen se lennének képesek arra, hogy egy olyan képet vázoljanak föl az ország népe előtt, mely mögé érdemes vállvetve odaállni, és lennének is, akik odaállnak. A „nemzeti” jelzővel díszített alapokat Orbán (mostantól OV) úgy rakta le, hogy ahhoz mások soha többé hozzá se férhetnek. Ügyesen dolgozott az ellenzéki időszakában, nem a sebeit nyalogatta, hanem (épp szoci mintára!) „alapszervezeteket” (polgári köröket) hozott létre, fölépítve saját szavazóbázisát, és egészen biztos: kampány nélkül is nyert volna a leszerepelt szoci-szadesz alakulat ellen, elég szavazót gyűjtött egybe, a szükséges számú voksoló zsebben volt.
Egyet nem kalkulált bele, jelesül, hogy nem számolt azzal: akik nem szavaztak rá, sokkal többen vannak, mint hívei, és ha valóban kétharmados győzelmet akar elérni (mert ez nem az volt, csak játék a számokkal…), sokakat kellett volna még maga mellé állítania a másik oldal(ak)on maradottak közül is. Ő csak azt hitte, terjesztette, képzelte, hogy aki rajtuk kívül ebben az országban él, az mind „liberális (ezt is félremagyarázta, s teszi azóta is) és kommunista gazember. Ezzel aztán nem kétharmad-egyharmadra, hanem kétfelé (talán egyharmad-kétharmadra) hasította az ország népét. Így is maradt, máig.
Azoknak a legkellemetlenebb ez a helyzet, akik (és ide tartozom én is) nem akarnak egy követ fújni se szocikkal, se szadeszesekkel, se a jobbikosokkal, mégis, ha megszólalnak, könnyen a képükbe kaphatják: liberálbolsik, gyurcsányisták, hazaárulók, stb. Ahogy leírjuk gyakran: „másként gondolkodók”, úgy mondhatná OV is, hogy „más elvek szerint élők”, vagy így: „más pártokhoz tartozók”, igaz, akkor hozzá kéne azt is tennie: ők is magyarok, tehát az ő kormányfőjük is vagyok, azzá lettem, amikor az „enyémek” megválasztottak.
Aki nem fideszes, már nem is magyar, következésképp a számkivetettek kenyerét eheti, 2010 óta itt csak az jut állami megrendelésekhez, csak az kap kitüntetést, csak az igaz magyar, aki az ő híve, csókosa, stb. Igen, sok tekintetben ugyanezt tették (valószínűsíthető, ott is, ahol titokban tették, de ott biztosan, ahol fény is derült rá), de egyet állíthatok: sem én, sem a hozzám hasonló „középutasok”, pártoktól és elvektől függetlenül, azaz másként gondolkodók soha nem voltunk megvásárolva, lefizetve kiváltképp, díjakat sem kaptam, megvoltam nélkülük.
az Egyedül állok című kötetem 800 oldala rögzíti összes humoreszkemet, kabarészámomat, önálló estemet, és egyetlen szava miatt sincs okom szégyenkezni, sőt!
Csakhogy: ami akkor sok ezer, több millió hallgató, néző és közönség kedvére való volt, az közös kínunknak tudható be. Legfájdalmasabb, hogy néhány ostoba kommentelő ezt a 42 évet akarja semmissé tenni. Mintha ki lehetne radírozni a fölvételekről az önfeledten kacagó és tapsoló közönséget. Nem véletlen, hogy kihúzódtam a kabaré világából: vallom, hogy a humor az összetartozásért (is) van, a derűért, de semmiképpen nem azért, hogy szétválasszon vagy összeugrasszon embereket. Ami összetarthatna bennünket, az az igazságért vívott harc, a hazugság elleni együttes föllépés, és a gazemberek elkergetésére szövetkezés. De mit tegyünk, ugye, ha egyszer mindenkinek más az „isten”, és más a „gaz”, más az igazság, a lenyúlás, és más a hazugság?!
Kimondom, bár tudom, lesz, aki majd vitatja, de legyen, csak érvekkel tegye: OV ma az egyetlen olyan politikus, aki képes elegendő erőt, hívet és (vitatható) jövőképet egybegyúrni. Ebben az is benne van, hogy azt követően, hogy valaki (talán Boros Péter) rádöbbentette, hogy liberálisként sosem lesz Magyarország kormányzója, ezt a könnyebb, és több sikerrel kecsegtetőbb utat és területet, elvet és tömeget választotta, illetve választották őt ezek a tömegek. Aki emiatt elítéli, részint okkal-joggal teszi, részint természetes irigységgel, basszus, jól sakkozott, ezt lenyúlta előlünk, ezzel kilőtt minket, nyert ügye van.
Nem gyűlöletből mondom a magamét, amikor egyvégtében őt ostorozom, és főképp nem másokat „képviselve” és segítve. Pár hete írta egy kommentelő, hogy milyen ember vagyok én, aki hol ide voksol, hol oda.
Voksaimmal egyikre nemet mondok, másikra igent, a szereplésük, illetve a leszerepelésük szerint díjazva vagy büntetve őket. Volt, hogy megosztottam a voksaimat (Orfűn), egyet az LMP kapott, mint párt, egyet a fideszes Nagy Csaba. Az első Fidesz-kormány négy éve után Szili Kati kapott tőlem voksot, és a szocik. Rájuk borultam ki, amikor legközelebb ellenük voksoltam. Az ostoba és fanatikus „hívő” ebben nem azt látja, hogy így kellene tennünk, ha polgárként akarunk élni, hanem azt, hogy „köpönyeget forgatott”. Nincs köpönyeg. Forgatni sincs mit. Itt élek, magyar vagyok, és arra voksolok, amelyik párttal és akivel jobban el tudom képzelni a jövőnket.
Épp az adott voksok jogosítanak föl arra, hogy (ha kell) sziklakeményen szóljak OV-ről, és szóban is, tettben is ellenzékbe küldjem az ellenfeleit. Ettől kezdve ők a jövő formálói, és ha rossz, amit tesznek, muszáj szólnom, szólnunk, ilyenkor nincs fanatikus rajongásra lehetőség, ezért is maradok középutas, aki üthet ide is, oda is.
Pár napja kiposztolt (Orbán Göncz temetésén, magánemberként) írásomban fölsoroltam, mi nem tetsző. Mik miatt kellemetlen Göncz temetésén magánemberként állnia. Visszakereshető, nem sorolom újra. Meg sem említettem például a felcsúti arénát, az akadémiát, melybe milliárdokat ölt már bele. És nem csak ez a baj, még csak nem is az, hogy vergődik a magyar foci. Inkább az, hogy a „beleölt” milliárdok sorsát nem ismerjük. Se azt, hogy honnan kerültek oda, se azt, hogy mi maradt a sportlétesítményben, és mi került ki onnan, s legfőképp hova. Egyet tudunk: hogy a foci pénzmosoda!
Minden stadion egy Bermuda-négyszög, milliárdok tűnnek el fölötte. Ugyanígy nem tudjuk, mire volt jó a nyerőgépek betiltása (nemzetbiztonsági kockázat, ugyan már…), most pláne, amikor Vajna kaszinóinak pénztárgépei nincsenek bekötve a NAV-hoz, és biztos, sosem derül ki, mennyit keres a bolton Vajna, és mennyit nem ő, hanem…
Ilyesfélékről szólt az a Göncz temetése kapcsán írt anyagom, és jellemzően nem ezek a gazságok sora érintette meg sok kormánypárti rajongót, egyszerűbb volt engem pocskondiázni. Mert azt OV és csókosai csinálták. No, itt van baj a magyar polgári léttel: amikor az ország érdekeit sem védi a kormányközeli csókos, mert olyannyira fanatikusa a főnöknek…
Ide emeltem néhány kommentet (írott hibáikat meghagyva), teszek hozzájuk pici megjegyzést.
„Dupla öngól bandóéktól, hiszen ha már hasonlat, s Göncz lenne a Báthory Gábor, a tündérkirályfi!!!, akkor a reálpolitikus az Orbán- Bethlen Gábor!! Az átlag szoci annyit értett meg, hogy akkor a kádár korszak Tündérkert volt, bandóék tálalásában.”
Bethlent és Báthoryt csak azért hoztam ide (más „hasonlat” nincs), hogy megértessem: Báthory elég sok gazságot (is) követett el fejedelemként, Bethlen asszonyát is le akarta vágni, még Bethlent is megölette volna, ha sikerül, de Bethlen képes volt ezen is fölülemelkedni, amikor Báthory emlékét idézte, és tündérkirályfinak nevezni. Göncz emlékezetes hibáin és nem díjazott döntésein is át lehetett volna lépni, s maradhatott volna a szeretett államférfi emléke.
„Nagy Bandó te egy nagyon aljas mocsok eber lettél de lehet, hogy az is voltál.”
Íme: nem a Mészáros Lőrincnek juttatott közpénz útja a mocskos, és nem a többi hasonló ügy, hanem én, aki szóba mertem hozni.
„Nagy Bandó Andrást nagyrabecsültem eddig. de sokkal mélyebbre süllyedt, mint amilyen a sír.”
Tipikus eset: ha a fanatikusnak nem tetszőt, de igazat írok meg, már nem becsül nagyra. Nem az ország érdeke volna az első? Nem épp azért kéne becsülnie, mert ezért szót ejtek?
„Bandó ! Eddig csak egy tehetségtelen ripacs voltál , de mától nyílván anyagi megfontolásból beálltál farkas(szar)házi tivadal és a többi libsi seggnyaló közé. Gratulálok egy cikkel elintézted,hogy már necsak szánalmas,unalmas fajankónak tartson az ország 2/3-a hanem szívből meg is utáljon ! Azt azért nem nagyon értem,hogy hogyan lehet az bárhol is magányos aki mögött ott áll már nem csak Magyarország de az európai polgárok nagy része.”
Ez a komment több sebből vérzik. Humoristaként nem kellett szeretnie, de ripacs sosem voltam, kikérem magamnak! Az ország 2/3-a nem utál, mert annyi kormánypárti sosem volt, nem is lesz. Az európai polgárok nagy része pedig nem OV mögött áll, még ha ezt a látszatot kelti is a lenyúlt, „köz”-tévé.
„Andriska! Akkor hol voltál, hol lapítottál, amikor Gyurcsányék megtagadták az erdélyi magyarokat! Most nagy szád van! Mikor, mitől világosodtál meg ennyire? Gyurcsány-Bajnai szemétségei miért nem zavartak?????????”
Ő is tudja, szegény, nem megtagadták, csak tudták, OV a határon túl élők szavazataival szeretné megerősíteni választási győzelmét. Mellesleg: én a külhoniak állampolgársága mellett voksoltam.
„NBA ezekkel a dolgokkal foglalkozzál és juss el valahova, de minél messzebb ebből az országból. Remélem leépülésed ebben a szakaszában már magadhoz vettél néhány migráns családot.”
A másik tipikus eset. Csak ő a magyar, az pedig, aki független, elveiben szabad polgárként él, és véleményt mer mondani az istenített főnökről, húzzon el a francba. Mellesleg: egy szíriai fiatalember lefejezését végignéztem a neten (Iszlám Állam), onnan én is menekülnék, amíg lehet.
„Nagy Bandó csak azt hozta, amit régóta tudunk róla: egy nosztalgiázó kádárnyugdíjas ő, nem csoda hogy azt a rendszert sírja vissza mert abban nőtt fel és lett vki, csak éppen megrekedt a fejlődésben gy 1990 körül, szegényke.. Bandó, önnek nevet kellene változtatni, Nagy-Bolsevik Bandó Andrásra. És kár hogy mára már Moldova szintjére kezd visszaesni, ezért őszinte részvétem neki. Mondjuk Falkasházihoz képest NB bandó egy valaki, mert neki volt idő amikor még röhögni is lehetett a poénjain.”
Nem én sírom vissza a Kádár-kort, sőt, azért ágálok, mert azt látom, hogy OV megvalósítja, és újra ránk hozza azt a kort, annak a legocsmányabb jellemzőit. Néha még visszább megy, és a Rákosi-kort idézi törvényeivel.
„Ezek nem tények, ez egy megkeserlett ember és egyben egy LMP-s politikus pocskondiája, amit nem megfelelő helyen és időben gondolt az emberek tudtára hozni…”
Párszor megírtam már: nem vagyok LMP-s politikus, csupán a legutóbbi választáson segítettem abban, hogy bejussanak a parlamentbe, de igenis tisztelem Schifferének a politikai tisztaságukért, a fölkészültségükért és a tisztesség melletti elkötelezettségükért. És elég gyalázatosnak tartom, hogy (ahelyett, hogy értékelnék elveiket) korrektségükért cserébe folyton a Szadesz föltámasztójának mondják őket, persze ezt is „köz”-tévés és rádiós sugallatra.
„Egyszer, ha ráér Bandó megírhatja, hogy milyen vólt az AVH-s bandában humorizálni. Biztos meséltek, hogy hogyan üvültüttek a vallatottak Miklós bá kezei között. A “körmösre” gondolok.”
Nem humorizáltam soha ÁVH-s bandában. Az 1982-es Humorfesztivál győzelmem vitt Szegedről a Mikroszkópba, egy év múlva fölmondtam, mert továbbra is önálló akartam maradni, és újra jártam az országot. Kimondtam mindent, azt is, aminek akkoriban nem örültek. Arról nem tehetek én se, hogy épp ebbe a korba születtem bele. Azok se tehettek semmit, akik épp akkor voltak sportsikereik csúcsán, amikor Schmitték nem vihették ki őket a Los Angeles-i olimpiára. És bizony, tény, akkoriban volt a legjobb humorizálni, mert reményt és derűt adtam például az Erdélyben hallgatóknak, meg a Nagyváradon és Aradon tévézőknek a fűtetlen lakásokban.
„Bandó egy megkeseredett bunkó,meg az is aki leközli a hülyeségeit!”
Szegény ember… 68 évesen is lángolok, ifjonti hévvel munkálkodom, írom gyermekverseimet, meséimet, regényeimet, van egy nagy lányom, egy 11 éves unokám, egy ifjú feleségem és egy 5 éves kislányom. Mért lennék megkeseredett? A „bunkó” jelző pedig a kommentelőt minősíti…
„Tisztelt Nagy Bandó András! Az írását olvasva minden szavával egyetértek, a sok fröcsögővel pedig ne törődjön.„
Igaza van, persze, nem kéne törődnöm „senkivel”. Csakhogy: nekem mindenki „Valaki”! Az is jó ember, aki engem mocskolni akar. Jó, csak nem ismer eléggé, tehát nem tud jó lenni – hozzám, velem szemben! Az is jót akar, aki ellenem fordul – a maga módján, és a saját esze, elvei szerint! Tetszik érteni? Épp ez, amiről beszéltem már: nincs bennem gyűlölet, se OV-val szemben, se a mocskolódó kommentelőkkel szemben. Ha találkozhatnánk mindegyikükkel, nagyon jól elbeszélgetnénk, egészen biztosan. Legalábbis rajtam nem múlna. De ha már ez nem jöhet össze, tekintsük kvaterkázásra alkalmas helynek a 24.hu ezen oldalát, és beszélgessünk, így, távolból, mégis egymás mellett.
Ennek látnám értelmét.
Egy nyelvet beszélünk. Egy ország polgárai vagyunk. Magyarok.
Vagy?…
