Poszt ITT
Brezhnev (Array)

Zsolt Péter: A szájon csókolástól a haverkodós Juncker “csókig”

zsolt-peter
zsolt-peter

2015. 05. 26. 11:25

Juncker Hello diktátora és aztán a verbalitás mellé még egy hatalmat kommunikáló mozdulata megdöbbentette a magyarokat. Nem egyformán értelmezzük, de akik megnézik, nem kapnak egy pillanatra levegőt, és körülbelül olyan a sokkhatás, mint mikor az 50-es években az első orosz csókot láttuk Rákosi Mátyás száján csattanni. El tudom képzelni, hogy az is hasonló megdöbbenést, majd sajnos beletörődést váltott ki szüleinkből, nagyszüleinkből.

Korábban a témában:

Gondolják közülünk sokan, hogy itt élünk, mi egy kis normális nép, s Keleten és Nyugaton is körülöttünk mindenki bolond. Néhány nyugatos még megpróbálja partikulárisként értelmezni Junckert, mondván, hogy ő komplett idióta, s nem ez a Nyugat jellemzője, de ki kell ábrándítanom a tisztelt olvasót: azzal, hogy a Nyugat eltűri ezt a viselkedést, el is fogadja. Mert nem csak Juncker nagy játékos, de az volt Berlusconi is, vagy ha megnézzük – a németeken kívül – a többi állam férfipolitikusainak öltözködését, hát akad bennük kreativitás, egészen a homoszexuális szimbolikákig. (A homoszexuálisok nélkül nem terjedtek volna el például a csokornyakkendők, az elegáns sálak, a bátrabb ing és öltöny kombinációk. Nélkülük a szürkeség világában élne a többi politikus is.)

Az első hiba, amit elkövethetünk, hogy a viselkedésből pszichés magyarázatokat próbálunk kreálni Juncker, Berlusconi, vagy más politikus taplóságáról, gyerekszobahiányáról, személyiségének torzulásairól. Idióta, megbolondult, nincs birtokában a képességeinek, jellemhibás stb. Pedig zömében ezek a cikkek sorjáznak a magyar ugaron. Olyan tévedés ez, mintha az orosz csókolózásból a homoszexualitást próbálnánk kibontani. De ahogy az orosz politikusi csókoknak nincs köze a homoerotikához, úgy a nyugati politikusok bohóckodásának sincs egyéb képességeikhez. Nem, nyilvánvalóan valami kulturális jelenség ez, és nem mi vagyunk a normálisak, ők meg mind bolondok, hanem itt valami sokkal érdekesebbről van szó. Már az orbáni „sallernek” is más a jelentése, amikor ő ígéri ezt be a szélsőjobbnak, hisz ez katonás, s pont olyan, ahogy Horthy is viszonyult az általa kártékonynak tartott fajvédőkhöz, míg Juncker mozdulataiban semmi katonás nincs, miközben nem csak verbális.

A jelenség kifejtéséhez megint csak egyszerűbb a keleti csókból kiindulni. Ez a férfiak közti nyálcsere a politikai barátság megpecsételésének számíthatott. A politikai barátság már a görögöket is kiábrándította. Először, civilizációjuk hajnalán a politikai szövetkezés és a barátság közé egyenlőségjelet tettek, de hamar kiderült, hogy a politikai kapcsolatok érdekkapcsolatok, és a barátságnak valami mélyebbnek kell lennie, ezért a „barátság” levált a politikáról.

Brezhnev (Array)Brezsnyev és Honecker csókja
Fotó: Europress/Getty Images/Sean Gallup

A törzsi társadalmak is sokat kísérleteztek azzal, hogy a szövetségkötések megbízhatóak legyenek. A vérszerződés elég jól működött, míg aztán kiveszett ez a társadalmi formáció a rítussal együtt. A csók is egy rítus, de már nem okoz fájdalmat, nincs benne hősiesség, sokkal könnyebben osztogatható, és persze hamis is. A politikai csókok nyugodtan lehetnek Júdás-csókok, nem is a barátságot akarják megjeleníteni, hanem a lekötelezést. Jelentése nem a szex, hanem még ősibb, az etetés. Anyák sokszor – és még ma is több helyen – előre megrágják az ételt a csecsemőknek, és szájukon keresztül táplálják őket. Ez tehát egy részről gondoskodás. Az ázsiai politikus csók ráadásul nem szimmetrikus aktus volt, hanem – gyanítom – a hatalmon lévő indíthatta csak (Kádár csak eltűrhette Brezsnyev csókját, de nem kezdeményezhette), a gesztus tehát erősen hierarchikus. Szövetséget jelöl, összetartást, lekötelezést, alávetést.

Facebookos bekezdések közt találtam olyat, ahol Juncker pofozkodását valaki nem negatívan értékelte. Azt írta róla, ezek a dominanciamegnyilvánulások előrelépések ahhoz képest, mikor még a konfliktusainkat háborúval oldottuk meg. Számomra ez egy szimpatikus bejegyzés volt, mert én is úgy gondolom, hogy itt valami hatalmi kommunikációs játékról van szó, mely a Nyugat számára elfogadható. Nem lekötelezést, behódoltatást, hanem az agresszivitás játékos formában való megjelenítését láthattuk.

Döbbenetes, nemcsak mert diplomáciai normaszegésnek tűnik, hanem mert épp azt közli, hogy te bizony kispajtás kevesebb vagy nálam, én megtehetem, hogy megérintelek, rendreutasító letompított játékos gesztusokat alkalmazzak, te viszont ezt nem teheted meg velem.

Már a normaszegés lehetősége is pozíciófüggő. Juncker valószínűleg ugyanezt nem tehette volna meg következmények nélkül, mikor még kisebb beosztásban volt, s kiszelektálta volna őt a politikai rendszer, ha ehhez hasonló viselkedésre kezdő politikusként ragadtatja magát feletteseivel szemben.

A bolondozás joga, mint lehetőség, mindig kötődik a státushoz. Voltaképp alacsony státusúak saját köreikben, illetve magas státusúak beosztottaik körében engedhetik meg maguknak. S a bolondozás lehetősége kötődik szakmákhoz is. Azzal, hogy a nyugati kultúra a politikában ezt megengedi, egy gyökeresen más politikafelfogást teremt. Ahogy a görög civilizáció a vérszerződéstől a politikai barátságon keresztül eljutott a barátság politikáról való leválasztásáig, úgy a mi civilizációnk is eljutott a kézcsókon keresztül a szájcsókon át a bolondozás jogáig. Az Elbától nyugatra már a középkortól mások a szerződéses kapcsolatok, jóval több bennük a kölcsönösség, így mára már végképp nem a tekintélyről szól. Néhány magyar megszólalás – mint például Vona Gáboré – a tiszteletet hiányolja Junckerből, noha épp ez a nyugati politika lényege, azaz hogy nem a tekintélyre épít.

Egy nyugati közegben az számít politikailag alkalmatlannak, aki visszaél a hallgatóság türelmével, és túl sokat beszél. Az számít civilizálatlannak, aki nem tud becsempészni a mondandójába szellemességet. (S ez nem viccmesélést jelent, hanem szituációhoz köthető, megismételhetetlen frappáns megállapításokat.) Az számít civilizálatlannak, aki nem ismeri, hogy melyek azok a szempontok, amelyek már megtárgyalásra kerültek, és amelyek közös értékalapnak számítanak.

Juncker (Array)„Helló, diktátor” így köszöntötte az Európai Bizottság elnöke a magyar miniszterelnököt

A bohóckodás lehetősége egyébiránt egy szereptávolítás is. A politikus nem veheti túl komolyan magát, mert a Nyugat azt tanulta meg, hogy a legnagyobb katasztrófák mindig abból adódnak, ha egy politikus túl sokat tart magáról. Aki bolondozik, az azt is közli, hogy ő nem esik ebbe a hibába. De nemcsak a legnagyobb katasztrófák írhatók a bolondozás hiányának a számlájára, hanem kisebb politikusi tévedések is, mint például India gyarmatban tartása. (Churchill ugyan azzal az elszántsággal igyekezett Indiát függő helyzetben tartani, ahogy a nácik ellen is küzdött. Kommunikációs stílusa nem változott, és így el is veszítette adekvátságát.)

Nem állítjuk, hogy Juncker Orbánnal szembeni viselkedését nem ítéli el sok nyugati politikus is, de azt igen, hogy másért, mint mi. Talán olyanokat gondolnak magukban, hogy nem illik bolondozni egy olyan ország politikusával, aki azt nem érti, és nem is helyes megpróbálni ezen az úton rendreutasítani, hiszen az ő – mármint a magyarok – elvárásaihoz kell igazodni a kommunikációban, és nem a saját kommunikációs stílusunkat rájuk erőltetni. Vagyis sok nyugati értelmiségi is bunkónak találja Juncker Orbánnal szembeni viselkedését, de nem azért mert magát a viselkedést tartja elfogadhatatlannak, hanem azért, mert akivel szemben viselkedett így, az iránt nem mutatott empátiát.

Nehezebb azt a kérdést megválaszolni, hogy mit kellett/lehetett volna tennie a magyar miniszterelnöknek, ha mondjuk pontosan tisztában van a kulturális különbözőségekkel? Mert attól még, hogy értjük ezeket a különbségeket, még nem biztos, hogy megoldjuk a minket érő kellemetlen szituációt. Hogyan tudná hárítani a lekezelő vállveregetéseket, sallereket? Valószínűleg hasonlóan, ahogy az orosz csókokat. Az ember közli, hogy nálunk nem szokás, meg nagyobb távolságot tart, messzebbre tartja a fejét, elfordítja, hogy ne lehessen megcsókolni, vagy Juncker esetében én bizony kinyújtott karral fognék vele kezet, és ha lendül a másik kéz, az elől elhajolok.

Valószínűleg a jövőben érdemes számítania az ilyesmire Orbán Viktornak. Nem lesz kínosabb annál, mint amikor Juncker cipelni próbálja őt, de nem tudja, vagy pofozkodni akar, de nem éri el. A visszaütést nem javasoljuk. Ezek után pedig lehetséges, hogy Juncker is rájön arra, hogy problémáit a magyar féllel nem humorral tudja közölni. És ez nem a humorérzék hiányát jelentené a mi esetünkben, csak az alávetett státus kommunikációs kivédését.

Zsolt Péter
Méltányosság Politikaelemző Központ
Kutatási igazgató

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.