Ma egy szokatlan meghívásnak köszönhetően kicsit sikerült kiszakadni a napi ügyekből. Politikával foglalkoztam ugyan, de nem úgy, mint általában. Kieselbach Tamás, a kitűnő galériatulajdonos a festészeti albumai után immár a harmadik történelmi-közéleti témájú könyvét adta ki. A korábbi munkák a vészkorszak és 1956 egy-egy nagyon sajátos, nagyon szubjektív, nagyon képszerű olvasatát adták, és most ugyanebben a szellemben született ez a legújabb kötet, most a magyar rendszerváltozásról. Ahogy Kieselbach érdeklődésének középpontjában érthető módon a lenyomatok, a kreatív szemtanúk által hagyott nyomok álltak mindig is – végül is a festészet is valami ilyesmiről szól – úgy választott most ehhez a történethez is egy rendkívül személyes hangú mesélőt: Nagy Piroskát, aki az egykori ellenzéki megmozdulásokat hatalmas lelkesedéssel és átéléssel végigfotózta.
A képeken látható mindenki, aki számított, és akik tudtak közülük, írtak is párt sort arról, hogy a felvételeket látva mi jutott eszükbe, hogyan emlékeztek vissza. Aki politikával vagy a közelmúlt történetével foglalkozik, rengeteg könyvet találhat a polcon a magyar vagy a közép-európai rendszerváltozásokról. Ez az album viszont a lehető legemberibb, a lehető legszemélyesebb módon mesél 1988 és 89 mára nehezen felidézhető, és talán még nehezebben megérthető eseményeiről. Ez a személyesség mindenkit, aki a könyvvel szembesült, arra késztetett, hogy egy kicsit mélyebben, kicsit az unalmas kliséken túl gondolkozzon el arról, hogy mi is történt itt 22-23 éve és persze mi történt azóta.
Engem a rendezők Török Gáborral hívtak beszélgetni. Elsőre furcsának tűnt, hogy a képen is látható egykori résztvevők társaságában mit is tudnék én a témához hozzátenni, aki a történések idején 13-14 éves volt. Talán épp ettől lehetett érdekes a perspektívám. Sőt, szerintem a legérdekesebb egy olyan fiatalé lett volna, akinek semmiféle emlékképe nem lehet ezekről az évekről. Nem szeretném, nem is lennék képes reprodukálni a beszélgetésünket, sem az utánunk megszólalók gondolatait. Annyit mindeneste leszűrtem, hogy bőségesen lehet, és bőségesen tudunk még újat mondani egymásnak. Ez azért is lehet, mert az egykori szereplők, meg talán mi, késői szemlélők magunkra hagyva már nem vagyunk elég kíváncsiak egymásra. Ez az album most alkalmat teremtett, hogy újra, kicsit más hangulatban, kicsit nyitottabb fejjel és szívvel végiggondoljuk ezt a világraszóló történetet, amelyet soha senki nem tudott még a maga teljességében feldolgozni.
Köszönet érte Nagy Piroskának, Kieselbach Tamásnak, és mindenkinek, aki ezt az alkalmat összehozta.
