Poszt ITT

20040817_85307

Túl a csúcson a műkincspiac

Kínálati apály?

Miközben egyre nagyobb figyelem övezi a rekorderedményekben sem szűkölködő árveréseket, az aukciósházak apadó forgalomról adnak számot.

Egyre nagyobb pompa, egyre nagyobb és mégis teltházas színház- és konferenciatermekben tartott árverések, egyre vaskosabb katalógusok – mindezek alapján bizonyosra vehetnénk, hogy folyamatosan élénkül a kereslet a műtárgypiacon. A múlt év ráadásul több ízben is szenzációt hozott: Munkácsy Mihály A baba látogatói című festményét 160 millióért ütötték le, majd a Poros út 220 millió forintos ára abszolút rekordnak bizonyult. A nagyobb galériák és aukciósházak mégis szinte kivétel nélkül szerényebb bevételt söpörtek be 2003-ban, mint egy évvel korábban. A számokkal nehéz vitába szállni, de a mögöttes tendenciákat merőben eltérően ítélik meg a piac domináns szereplői.

TELÍTETTSÉG. „Nagyon telített ma a hazai műkincspiac, gyakorlatilag nincs már hely új szereplő számára, és a kisebbek is alig-alig tudnak labdába rúgni” – vélekedik Virág Judit, a tavalyi rekordleütésekkel büszkélkedő Mű-Terem Galéria társtulajdonosa. Nem az a probléma, hogy ne lenne vevő, hanem egyszerűen kezdenek elfogyni a műtárgyak. Az elmúlt tíz évben hihetetlen mennyiségű műkincs került elő az itthoni családi gyűjteményekből, és a határokon túlról is hoztak haza értékesíteni műveket, ám mostanra a kínálat érezhetően megcsappant. „Túl vagyunk a csúcson, legalábbis ami a minőségi művek mennyiségét illeti” – fogalmaz az egyik legjobban menő hazai galéria vezetője.

Mindezt a forgalmi adatok is alátámasztják, hiszen például a tavalyi árbevétel gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint az egy évvel korábbi, igaz, a megoszlása eltérően alakult. Volt néhány rekordleütést hozó Munkácsy, de a középmezőny talán a korábbi évekhez képest „gyengébbre” sikerült – tapasztalta Virág Judit -, és ugyanez a tendencia folytatódik az idén is. Az őszi szezonra készülő aukciósházak kínálatán érezni lehet, hogy a korábbinál talán kevesebb kiemelkedő kvalitású festmény jön össze. Persze az év két nagy aukciós szezonja még hátravan, így korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Szezonális hatás egyébként nincs ebben az üzletágban, tulajdonképpen véletlenszerű, hogy időnként a tavaszi, az őszi vagy a karácsonyi aukció a legsikeresebb, emiatt kellemes és kellemetlen meglepetések még egyaránt érhetik a galériákat.

Az egyre inkább kétpólusúvá váló hazai piac másik domináns szereplője ellenben továbbra is derűlátó. Kieselbach Tamás szerint stabil, kiegyensúlyozott növekedés jellemzi az itthoni műkincspiacot, a magyar művészet folyamatos felértékelődésével párhuzamosan. Nem osztja azokat a kételyeket, amelyek szerint már nincs fejlődési potenciál, szerinte ugyanis akár az aukciók látogatottságából, akár a képzőművészeti kiállítások számából és népszerűségéből, vagy akár a könyvkiadási adatokból indulunk ki, csendesen bár, de folyamatosan növekvő piacot láthatunk. Saját tapasztalatai alapján úgy véli, hogy évről évre bővül a kínálat is, vagyis nem lehet azt mondani, hogy fogynának a jó minőségű eladható festmények, műtárgyak; ezt szerinte a soron következő őszi árverés is tükrözni fogja. A konkrét forgalmi adatok alapján persze előfordulhat, hogy egy-egy év visszaesést mutat, de ez függ az adott évben rendezett aukciók számától (nevezetesen, hogy éppen három vagy négy árverést tartanak az évben), és olyan egyedi hatásoktól, hogy mikor „esik be” például egy értékesebb külföldi hagyaték.

ÁRHULLÁM. Abban nincs vita a vezető galériák szakemberei között, hogy fizetőképes kereslet akad bőven. A fokozódó érdeklődés az árakon is meglátszik, sőt, ha ez a kínálat szűkülésével párosul, akkor az elkövetkező időkben még inkább feltornászhatja a leütési árakat. Ez befektetési szempontból is érdekessé teheti a műkincspiacot, jóllehet, annak eldöntése, hogy éppen kinek a képét érdemes venni, rejt némi kockázatot magában. Eltekintve a stabilan magas és továbbra is emelkedő ázsiójú klasszikus művészektől – csak néhányukat említve: Munkácsy Mihály, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Vaszary János -, vannak olyan korszakok és irányzatok, amelyek piaci megítélése nehezebben kiszámítható, vagy legalábbis hullámzó. A nagybányai iskola munkái például az elmúlt évek nagy – egyesek szerint talán indokolatlan mértékű – drágulását követően most valamivel nyomottabb árakon forognak, de megfigyelhető, hogy egy-egy kortárs művészt is időnként magasra vet, majd a mélybe ejt a műgyűjtők, befektetők szeszélye. Erre tipikus példa Szabó Vladimir, akinek képei az elmúlt egy évben hihetetlen áremelkedésen mentek keresztül (míg egy esztendővel ezelőtt 300-500 ezer forintért, manapság 2-3 millióért kelnek el), így az 1991-ben elhunyt művészt mostanra nem túlzás a hazai piac egyik aktuális sztárjának tekinteni. Hasonlóképpen kezdik „felkapni” – szakértők szerint teljesen jogosan – a római iskola többi képviselőjét, mint például Aba-Novák Vilmost vagy Molnár C. Pált, de jó néhány XX. századi – mondjuk az 1930-1980 közötti években alkotó – művész erősebb piaci megítélése még várat magára.

HATÁRNYITÁS. A hazai érdeklődés élénkülésével párhuzamosan némi nemzetközi mozgolódás is érezhető, ami – a szakemberek véleménye szerint – részben Magyarország uniós csatlakozásának köszönhető. A „határnyitás” ugyan nem egycsapásra érezteti a hatását, de hozzájárul a magyar festészet nemzetközi megismertetéséhez és elismertségének emeléséhez. A magyar festészet ugyanis eddig méltatlanul rangján alul volt számon tartva a határon túl, mostanában viszont kezd szélesebb körben ismertté válni és ezáltal a „helyére kerülni” – mutat rá Kieselbach Tamás, aki szerint a nagy nemzetközi aukciósházak is egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak a magyar művek iránt. Ez pedig nagyobb keresletet és következésképpen emelkedő árakat is hoz, de akár újabb szereplőket is a magyar piacra csalogathat. Hosszú távon szinte bizonyos, hogy néhány neves nemzetközi árverezőház megpróbál majd megtelepedni Magyarországon (mint ahogy kósza pletykák formájában már felmerült az osztrák Dorotheum, a brit Christie’s és a Sotheby’s neve), de, hogy ez milyen változásokat indukál, azt egyelőre senki sem tudja megjósolni. Mindez leghamarabb három-négy év múlva képzelhető el, és addigra a hazai viszonyok is teljesen átalakulhatnak. A külföldiek itteni sikeréhez mindazonáltal kevés a jól csengő cégnév, a magyar közeget és festészetet nekik is legalább olyan jól kell ismerniük, mint a „bennszülötteknek”, hogy például a hamisítványokat magabiztosan kiszűrhessék.

FEKETE EMESE

Munkácsy-morzsák

Új rekordokat eddig nem hozott az idei aukciós évad, de a tavaszi árverések legmagasabb leütési árát ismét egy Munkácsy-kép érte el. Az 1877-ben festett Két család című festmény 50 millió forintos induló árról végül 75 millió forintért talált gazdára, ezzel a harmadik legdrágábban értékesített Munkácsy-képpé lépett elő – legalábbis a hazai árverések történetében. A nemzetközi viszonylatban is legismertebb hazai festőnk képeit a külföldi aukciósházak is kezdik felfedezni: a Sotheby’s júniusi árverésén például A pataknál című műre félmillió fontért (durván 200 millió forintért) akadt vevő a londoni közönség soraiban.

A hazai aukciós Munkácsy-dobogósok egyébként egytől egyig Vida Jenőnek, az egykori Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vezetőjének magántulajdonában voltak egykor, egészen addig, amíg 1944 márciusában egy kiállításra kölcsön nem adta a Szépművészeti Múzeumnak. Miután a német hadsereg március 19-én megszállta Magyarországot, Vidát elhurcolták, a múzeum képei pedig nyugatra kerültek. Csak az ötvenes években jutottak vissza Magyarországra, ahol ezután Vida Jenő unokái hosszas pereskedés után 2000-ben kapták vissza a család tulajdonát képező festményeket. Efféle csellengő hagyatékokra más klasszikus művészeink esetében is találni példát, bár a szakértők szerint a jövőben már egyre ritkábban kerülnek elő különösen értékes rejtett kincsek.

Könyvszenzációk

Látogatottság és a leütési árak összege alapján a műkincsárverések közül egyértelműen a festményaukciók vezetnek, így ezek is vannak a legerősebb reflektorfényben. Pedig a gyűjtők számára egy-egy bútor-, ékszer- vagy könyvritkaság is legalább akkora értéket képvisel. Ahogyan a gyűjtők vagy a befektetők is, úgy az aukciósházak is specializálódnak, egyre inkább a műtárgypiac bizonyos részterületére koncentrálnak – főként, mivel érvényesülésük legfőbb záloga is ez. A könyvrelikviák piacán egyébként szintén szép számmal akadtak szenzációs leütések az utóbbi időkben, amelyek tompítják azokat az évek óta hallható vélekedéseket, miszerint már közeledik a boom vége (azaz ennek már régen be is kellett volna következnie). Néhány éve még a pár százezer forintos leütések is szenzációként hatottak, ma pedig nem egyszer előfordul, hogy 10 millió forint felett cserél gazdát egy-egy kézirat vagy nyomtatvány (ilyen volt például Vörösmarty Mihály Keserű pohár vagy Radnóti Miklós Első ecloga című versének kézirata 15 millióért, illetve 13 millióért, továbbá a Vizsolyi Biblia 12 milliós példánya).

A szakértők szerint az ilyen sikereknek kétszeresen is pozitív hatásuk van: a könyvrégiségek árát általában véve is feljebb lökik, egyúttal hazacsalogatják a még külföldön lévő ritkaságokat. Mert ami a festményekre érvényes, az a könyvek esetében még inkább igaz: magyar darabokat idehaza lehet a legjobban elárvereztetni.

Aukciós előkészületek a Nagyházi Galériában. Helyére kerül a világban a magyar festészet.

Két család. Az idei rekorder.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik