„Nem simán ciki. Vérciki!”
Így kommentálja a békéscsabai szocik elnöke, hogy a bal a saját bénázása miatt nem indíthat jelöltet a most vasárnapi időközin. Foglaljuk össze gyorsan az előzményt.
A csabai önkormányzat olyan narancs, hogy narancsabb nem is lehetne. Második ciklus óta a Fidesz adja a polgármestert, plusz 2010-ben megnyerte mind a tizenkét egyéni választókerületet. A testület maradék helyeire listáról két-két főt az MSZP és a Jobbik, egyet az LMP küldhetett. Combos kétharmad, amit még az sem ingathat meg, hogy a közelmúltban meghalt egy kormánypárti képviselő – az ő helyére írták ki a holnaputáni választást.
Fotók: Neményi Márton
Némi meglepetésre az Együtt, a PM, a DK és a Liberálisok is beálltak a szocialisták jelöltje, Kovács Katalin mögé, aki így esélyes volt a győzelemre, ám az emlegetett ostoba hiba miatt kizárta magát a versenyből. Történt, hogy az őt jelölő szervezetek egyike, a PM lejárt érvényességű dokumentummal igazolta létezését a választási bizottság előtt, s mivel a papírokat az utolsó pillanatban adták le, a törvényes határidőig nem volt lehetőség orvosolni a bajt.
Hát ez a vérciki.
Meg az is, hogy nem találni az MSZP bázisát.
Békéscsabán vagyunk, a hivatalos cím egy tömbház, lent üzletek, virágbolt, zaci, kihalt MDF-iroda, fönt lakások. Végül egy kapualjon és egy udvaron keresztülverekedve csak rálelünk az objektumra. Félig nyitott ajtó mögött veres mozgalmi induló (Warschawjanka – „Rontás tört ránk”) dallamára csörög egy telefon – megérkeztünk. Odabent némi stílustöréssel angolórára készül tízfős szegfűs társaság, egy ötvenes asszony az elkummantott leckét pótolja az utolsó pillanatban; mázli, hogy házi feladat esetén nem jogvesztő a határidő.
Kiderül, régebben többször is lógott MSZP-tábla a homlokzaton, de éjszakánként rendre leverték jobbos kezek, ez az oka a jelenlegi illegalitásnak.
Negyedóra múlva a tanácsteremben már röpködnek az igeidők, amikor Miklós Attila elnök, Vargáné Dukát Éva alelnök és Kovács Katalin elemzi a történteket. „Nekem kellett volna kiszúrni a hibát” – a komplett választási dokumentációt kezelő Vargáné gyakorol ekképpen önbírálatot. Aztán elárulja, lelt is két bakit az amatőr PM-esek papírjaiban, ám a harmadik, a végzetes gikszer elkerülte a figyelmét.
„De amúgy szuper volt az együttműködés” – némi csönd után ezzel hintőporozza a vérző sebet Kovács Katalin.
Jó sztori az övé. Békéscsabán nőtt fel, egyetemet Szegeden végzett, közgázt, HÖK-elnök volt, aztán Budapestre került, multihoz szegődött, dohányt és fogkrémet marketingelt, dolgozott Brüsszelben is. Négy éve férjhez ment, szült két gyereket, hazaköltöztek Csabára. A férj szállítmányozási céget visz, nincs kenyérgond, így Katalinnak 2011-ben volt ideje mérgeskedni azon, hogy „a Fidesz lenyúlta a magánnyugdíj-pénztári megtakarításokat”. Bár sosem tanyázott pártközelben, felháborodása az MSZP-ig hajtotta. Bejelentkezett, mondta, segítene, bármit.
Kezdetben gazdasági ügyekben brífelte a képviselőket, tavaly kiváltotta tagkönyvét, most meg felkérték jelöltnek. És mert „nincs múltja”, s mert két mondat után látni, helyén az esze, a fönt sorolt öt párt mindegyike beállt mögé.
Hiába, tán majd tavasszal. Addig is elvtársnőjének a „Rontás tört ránk helyett” javasolnánk új csengőhangnak a Guantanamerát. Hogy megmagyarázzuk, miért pont azt, sétáljunk át a városházára.
Békéscsaba polgármesterénél, Vantara Gyula országgyűlési képviselőnél kopogtatunk. Szerencsénkre épp hivatalában tartózkodik, ám nem kíván kommunikálni: sajtósán keresztül kiüzeni, vannak nála, lesznek is, ráadásul mennie kell, írásban nyújtsuk be, mit akarunk. Várnánk mi bármeddig, jelezzük, az is jó, ha trappba’ váltunk néhány szót, amíg átkísérjük őt a szomszédos Fiume Étteremig vagy a szolgálati autóig, de elutasításban van részünk.
Pedig kérdeztük volna, a csatornázás mellett miért zömmel városszépítészeti beruházásokra, s nem munkahelyteremtésre fordította az elmúlt három évben Békéscsabára érkező huszonötmilliárd forintot. Kérdeztük volna, hét éve tartó polgármesterkedése alatt hogyan futott fel két és félmilliárdról tizenhárommilliárdra az adósságállomány, mi az oka annak, hogy bár sokan költöznek be a környékbeli falvakból, mégis fájóan fogy az amúgy helyre település lakossága, miért menekülnek a tehetséges fiatalok (miért, miért, hát mert nincs meló), mikor és miből aszfaltozzák le a töméntelen földutat. És érdeklődtünk volna a személyes sorsáról, arról, hogy az országgyűlési képviselőséget választaná inkább (egyáltalán: kap-e erre esélyt Orbán Viktortól) vagy maradna városvezérnek.
Gondoljanak bele, autózik az ember kétszázsok kilométert Csabáig, ott áll a Vantara Gyula névtáblánál, pár méterre magától a polgármestertől, s még csak nem is láthatja. (Naná, hogy magunkban gonoszul újrakereszteltük a célszemélyt – „Vantara Béla: Egyenes derékkal jöttem, onnan hol nőőőnek a pálmák.”)
A hivatal becsületére legyen mondva, ha magához a polgármesterhez nem jutunk is be, a jegyzőasszony fogad minket – utólag is kézcsókunkat küldjük neki e gesztusért. dr. Szvercsák Szilviától tudjuk egyebek mellett, hogy Csaba lakossága a legutóbbi adatok szerint 62 383 fő, s azt is, hogy a kormányzati adósságrendezés előtti közel tizenhárommilliárd forintos városi mínusz „alsó középkategóriának minősül”.
„Vigyázzon, vízüveges vagyok” – ezzel az infóval nyújtja jobb csuklóját köszöntésre a fideszes Bíró Csaba. Nem, ez nem egy extraveszélyes szakma, hanem minőségjelző (vagy állapothatározó?): plakátolás közben érjük utol Bíró urat, aki épp saját arcmásait ragasztja vízüveg nevű folyékony matériával alkalmi közösségi hirdetőtáblára.
Civilben vendéglátós, felszolgálóként kezdte, üzletvezetőségig vitte, majd két éttermet is működtetett, míg tavaly a „békéscsabai gyermekélelmezési intézmény szakmai helyettese” lett. Kilencezer éhes száj tartozik hozzá. A krisztusi korban lévő fiatalember tíz éve lelt politikai otthont a Fidelitasban; „aki olyan értékeket vall, mint én, nem is keveredhetett máshová”, ezt mondja. Mik is ezek a specifikus értékek? „A munka. Munkából megélni. Aktívan tenni a közösségért.”
Úgy érzi, most érett meg a képviselői létre. 2010 óta az önkormányzat gazdasági bizottságának külsős tagja, ott gyűjtött tapasztalatot. Ambiciózusan járdafelújítást, kaputelefon-cserét, fagallyazást, plusz két utca egyirányúsítását, a közbiztonság növelését és útépítés melletti lobbizást ígér a ciklusból hátralévő pár hónapra a választókerület négyezer-hatszáz polgárának. „Csak olyat szabad, amit be is tudunk tartani” – így kommentálja terveit.
Idemásolunk egy keretest az abszolút esélyes jelölt választási brosúrájából.
Meg nem mondjuk, a fönti „kedvenc” kategóriák közül melyikbe írná be az ő példaképét, Horthy Miklóst a jobbikos jelölt, mindenesetre a pártirodába lépve egy kormányzóportré az első, ami megragadja figyelmünket. De ha már választani lehet (és lehet), inkább a Vona és barátai plakát, valamint egy székelyzászló és egy aranyszín fafélhold alá telepszünk a kandidánssal, a bocskaiban nyilatkozó Gajdos László városi alelnökkel és az őt segítő, szintén alelnök Strifler Attilával (jaj, hagyjuk már az amerikaipités poénokat).
Gajdos negyvennyolc éves műszerész, 2006 tüzes ősze irányította figyelmét a politikára, 2009-ben lépett be a Jobbikba. Úgy véli, reális, hogy ő győz vasárnap, e hitében az sem ingatja meg, hogy három éve tizenhárom százalékot szereztek a körzetben. Erősítenék a helyi tradíciókat (mint például kolbászfesztivál), tizedével mérsékelnék a helyi adókat. A gyöngyöspatai mintát követve, közmunka segítségével Csabán is „megvalósítanák az élelmiszer-önrendelkezést”, ami azt jelenti, hogy kizárólag helyi termék kerülhetne a közétkeztetésbe (nesze neked, napközis citromos tea).
A helyi taglétszámot firtató kérdésünkre a sejtelmes „nem mennyiségre, hanem minőségre megyünk” választ kapjuk.
És vajon mit szólnak a balos bénázáshoz? Az bizony mosolyt csal a radjobbos ajkakra.
A függetlenként induló Alföldi Károly is somolyog Kovács Katalin felbukásán. „Dilettáns hiba. Majdhogynem azt feltételezem, hogy szándékos. Nincs túl nagy egyetértés a baloldalon, nem lepődnék meg, ha az úgymond összefogás egyik szereplője így akadályozta volna meg a közös indulást.”
Alföldit bár balosnak ismerni (nagybátyja két ciklusban is szoci országgyűlési képviselő volt, mi több, unokatesóját tisztelheti a pesti Nemzeti Színház minap leváltott direktorában), azt állítja, kizárólag függetlenként tudja elképzelni a politizálást. Közel jár az ötvenhez, és ő is most indul először választáson, egyszer majd az önkormányzati képviselőségnél nagyobb feladattal is megpróbálkozna. Fő célja, tenni a fiatalok elvándorlása ellen. Meséli, egyik barátja osztálytalálkozóján az öregdiákok összeszámolták: ötvenkét gyerekükből negyvenhét nem Békéscsabán él.
Vállalkozó, fuvarozóként kezdte, aztán autószerelő műhelyt nyitott, majd alkatrész-kereskedést, pár éve pedig három benzinkutat. Tán ő profitálhat a legtöbbet abból, hogy nincs hivatalos balos jelölt.
Az LMP-s indulónak, Gál István Eleknek se jött rosszul Kovács Katalin diszkvalifikálása. Gál úr régi, vidám motoros. 1989-ben belépett a Fideszbe, a következő évben ő volt a párt csabai országgyűlési képviselőjelöltje. Az 1994-es vereségig tartott ki Orbánék mellett, az őszi önkormányzatira már függetlenként nevezett, s bejutott a testületbe. 1998-tól évtizedes politikai pauza következett az életében, amit 2009-ben az szakított meg, hogy egyik lánya 2009-ben az LMP megyei vezetője lett. Apa ekkor, kopírozva gyermekét, kérte felvételét a zöldek közé. Utóbb a lány Pesten kapott állást, a jó szövegű Gál pedig a megyei elnöki beosztásig rukkolt előre.
Közgazdasági egyetemre még a múlt rendszerben járt, de ahogy mondja, “szocializmuskritikája nem fért össze a korabeli oktatás szellemiségével”, így harmadévben távozott a felsőoktatásból. Volt kocsikísérő, képesítés nélküli tanító, dolgozott hivatalban; tizennyolc éve ért révbe, azóta egy békéscsabai cég „gyártás előkészítő programozója”, magyarán ő osztja be a kollégák és a berendezések idejét.
„A dualizmus óta demokratikus deficit sújtja ezt az országot” – e tárgyban tart nekünk igazán élvezetes történelemkurzust munkahelye bejáratánál, a kerékpártároló oldalában.
Hiperaktív. Nézőként bent ül az összes testületin, portálokon kommenteli a várossal kapcsolatos híreket, most ő plakátolt, ő szórólapozott legelőször. Kinéz neki úgy tíz százalék, mégis csillogó szemmel közli, kizárólag azzal lenne elégedett, ha nyerne. Tuti, hogy hisz benne.
Na, végigvettük az összes jelöltet, mégsem velük, hanem két csudás, szakállas Mihállyal köszönünk el Csabától – egy kortárssal és egy rég elhalttal.
Barna Mihálynak büféje van a belvárban, övé a Speed – e szóról nem a diszkódrog jut először a helyiek eszébe, hanem a pöpec gyorsétkezde. Szabadkai a gazda, harminc éve a nősülés hozta Békés megyébe. Kicsiben kezdte, ma már egy komplett pavilonsor az övé. Az erőleves forró és jókora, találni benne tésztát, tojássárgáját és sajtot, gazdagon, a hús friss, a kenyér helyben sül, Barna úr pedig két perc után lapogatja a vendég vállát, már ha kiérdemli az a vendég a lapogatást.
Odabent a retró retrója sokkol: plüssel, popsis fekete-fehér fotókkal, Coca-Cola festménnyel. Ahogy a kamillateáját kortyoló Neményi fotós kolléga fogalmazott: „Olyan ez, mintha beszpídeznék a Família kft. összes díszlettervezőjét, és ráeresztenék egy friss épület fémvázára.”
Tessék benézni, ha arra járnak, gyakorlatilag nonstop az egység.
Amúgy nagy pöfékes a mi Barna Mihályunk, tagja a helyi, húszfős szivarklubnak. Elképzelik, ahogy piros lámpánál ül kopottzöld furgonjában, fején ez a kalap, és füstöl szájában a kubai? Zseniális.
A másik Mihály természetesen Munkácsy. A hányatott sorsú mester Békéscsabán töltötte gyerekkora egy részét. Utóbb itt neveztek el róla először utcát, ma pedig igen helyes kis múzeum (és néhány igen kedves muzeológus) őrzi emlékét.
Krisztus Pilátus előtt, előtanulmány. Viszlát vasárnap az urnáknál.
