Kultúra
Önérzetes kövérek és kevély soványak mulatságos vetélkedése a fő helyzetkomikum a Leányvásár operett-produkció Dóm téri változatában, mely július 5-én nyitja a 2013-as Szegedi Szabadtéri Játékokat, majd az ezt követő két napon is látható lesz.
Június 21-én, pénteken 17.00 órakor a Széchenyi téren, 20.00 órakor pedig a Régi Zsinagógában lép fel a dániai The Jasonites, amely a neves Odin Színház/Nordisk Teaterlaboratorium rezidens társulata. A vendégjáték a „Karaván – Művészek úton” című projekt része, amely az EU Kultúra Programjának támogatásával valósul meg. A csapat turnéja Dániából indult, németországi, lengyelországi és csehországi fellépések után érkeznek Szegedre.
Már évek óta felkínálják a Zamárdi Baráti Kör vitorlás szakemberei, hogy a gyerekek ingyenesen kipróbálhassák a vitorlázás izgalmait, szépségeit.
2013. 06. 19. 13:27
Mikor már azt hittük, hogy a tinilányok falát díszítő Nick Carter-es posztereket és kinyúlt pólókat végleg magunk mögött hagyhatjuk, a kilencvenes évek legnépszerűbb fiúcsapata robbant egyet, és elárasztja az internetet legújabb lemezük slágergyanús szerzeményével.
Fagyi 1 forint 50 fillérért, boszorkányégetés, Benczúr-kiállítás, egyperces maraton, „örkényes” képregényrajzolás- az idei Múzeumok Éjszakáján is igazi programkavalkáddal várja az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeum.
Képeslapok Afganisztánból című vándorkiállítás egy hétig tekinthető meg az Alba Plaza előtt.
Felnőtt tartalmú kiállítás nyílik Hódmezővásárhelyen Tornyai János és Holczinger Katalin intim viszonyáról.
Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
Első ízben kerül Halfesztivál megrendezésre Keszthelyen. Az általános gasztro eseményekkel ellentétben, itt nem csak megkóstolhatóak lesznek az ételek és italok, ugyanakkor elkészíthetőek is!
Visszatért Magyarországra az HBO Válaszcsapás című akciósorozatának stábja. A 24 utódjaként számon tartott széria főhősei ezúttal a Budapesti Vidám Parkban tettek rendet.
A nyár fővárosa a hétvégén újabb többnapos fesztivállal várja vendégeit. Június 22-én kezdődik és 24-ig tart Siófok legfiatalabb rendezvénye, a Víztorony fesztivál, amely a 150 éves fürdőváros jelképe, a Víztorony köré épül.
Jubileumi alkalomhoz érkezik a Tűzzelvassal Fesztivál június 22-én, szombaton. A hagyományos székesfehérvári programot tizedik alkalommal rendezi meg a Fehérvári Kézművesek Egyesülete a Rác utcában.
Amerikában csúfosan megbukott sorozatot tűz műsorára a Viasat3.
A Vakok és Gyengénlátók Egyesülete egész napos programmal emlékezik, Dankó Pistára.
A Nagyon Balaton eseménysorozat egyik legeredetibb és legizgalmasabb pontja a vízibiciklizés élményét a versengés izgalmával és zenei programokkal ötvöző Tour de Strand, az első balatoni vízibicikli verseny augusztus 18-án, Tihany és Szántód között.
2013. 06. 18. 09:23
A Lila akác köz asszonyai alkotójának új sorozata jó eséllyel Magyarországra is megérkezik.
Azt már megszoktuk, hogy a valóságshow-knak nincs köze a valósághoz. Azt még nem, hogy egy valóságshow-t nem a televízióban közvetítenek, hanem a közösségi médiafelületeken.
2013. 06. 17. 18:54
A Somogyi-könyvtár egyébként zárt különgyűjteményei (Vasváry-gyűjtemény, Helyismereti gyűjtemény, Gyorsírászati gyűjtemény, Periodikatár, Eszperantó-gyűjtemény, valamint az Emlékkönyvtár) június 22-én, szombaton 18 és 24 óra között számtalan programot kínálnak Szeged nagy múltú bibliotékájába betérőknek, az alkalmi kiállításokra szakavatott tárlatvezetéssel várják a látogatókat.
2013. 06. 17. 17:29
A Múzeumok Éjszakája nagyszabású programsorozatot 2003 óta rendezik meg, amolyan „könnyed, nyáresti kirándulásként”. Az év legrövidebb éjszakája, a Szent Iván-éj apropóján évente tízezrek látogatják országszerte az éjszaka nyitva tartó múzeumokat, művelődési intézményeket.
Budapest „szexuális térképének" néhány területét járják be a Budapest Asztfaltprojekt (Bupap) új sétái.
2013. 06. 17. 13:27
Sorozatgyilkos-krimi. Két idősík. Két kiváló színész. Megvettek kilóra.
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 18:09 Tavaly leomlott a balatonlellei mentőállomás fala, most írták ki a közbeszerzést - de csak a tervezésre
- 18:06 A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 17:09 Földrengés a francia kézilabdában: egykori magyar kapitány került a férfiválogatott élére
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 16:54 Biztonsági őrökre támadt egy fociszurkoló
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 16:43 Még az idén megjelenhet Fenyő Miklós önéletrajzának harmadik kötete
- 16:34 A nyáron visszavonul a válogatott kézilabdakapus, Szikora Melinda
- 16:29 Magyar Péter: Több körzetben is elkezdte a választási csalást a Fidesz
- 16:26 Letartóztatták a fiatalt, aki megkéselt két férfit a Mol Campus éttermében
- 16:20 Terjeszkedik itthon a Xiaomi, korábban nem látott eszközök érkeztek a hazai piacra
- 05:55 Másfél milliárd forintot kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték
- 13:42 A tanárok is kapnak extrapénzt a választások előtt
- 09:42 Lázár Hajdúböszörményben: Nem voltak ott Győrben meg Gyöngyösön, nem tudják, milyen, ha jönnek a szarháziak
- 15:55 Blikk: előkerült Pesty László
- 05:30 Tecától Szifonig: nagy kvíz A mi kis falunkról
- 15:06 Válasz Online: gyanúsított lett Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző
- 09:17 Vitézy: Egyik napról a másikra kirúgták csaknem a teljes belső ellenőrzést a Budapesti Közműveknél
- 16:29 Magyar Péter: Több körzetben is elkezdte a választási csalást a Fidesz
- 06:28 Orbán Viktor a 24.hu-nak: Ne tessék izgulni, megnyerjük!
- 11:06 Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
