Kultúra

Summerbreak címen valóságshow érkezik a közösségi médiába

Azt már megszoktuk, hogy a valóságshow-knak nincs köze a valósághoz. Azt még nem, hogy egy valóságshow-t nem a televízióban közvetítenek, hanem a közösségi médiafelületeken.

Peter Chernin többek közt a Terra Nova, a Breakout Kings, a Ben end Kate, a Touch és a New Girl sorozatokat producerálta, a filmek világába pedig idén kezdett el betörni, hiszen a Feledés és a Női szervek stáblistáján is feltűnt a neve, nem mellesleg a Rise of the Planet of the Apes-en, vagyis a Majmok bolygója – Lázadáson is dolgozik.

Ez persze még nem adna okot arra, hogy közösségi médiás felületekre készítsen valóságshow-t, de úgy már sokkal érthetőbb, ha azt írom Chernin a Tumblr egyik nagy befektetője és nem mellesleg a Twitter igazgatótanácsának a tagja, akkor már érthetőbb honnan pattant ki a @SummerBreak ötlete.

A Nyári szünet-et nem véletlenül időzítette a The Chernin Group a nyári szünetre, ezúttal a címnek valódi az üzenete, ugyanis néhány fiatal nyári szünetéről szól majd, amit élőben követhetünk az interneten. Nem lesznek tehát napi egy-másfél órás epizódok, hanem a nap 24 órájában követni lehet majd a főhősöket, igaz minden nap felkerül majd a Youtube-ra egy hatvan másodperces epziód, emellett pedig követhetjük a show szereplőinek Twitter és Tumblr üzenetét, Instagramos fotóit, ami biztosan felpezsdíti majd egy kicsit a közösségi oldalakat. Nem mellesleg a show alkotóinak remek lehetőséget ad, hogy azonnali visszajelzést kapjanak az egyes szereplők (karakterek) népszerűségéről és azonnali változást eszközöljenek, ha kell. (Persze ez egy valóságshow lesz, ilyenről szó sem lehet.)

A nyolc héten át tartó valóságshow költségvetése állítólag 5 millió dollárra tehető, de a Chernin Group nem vállal túl nagy kockázatot a valóságshow-val, ugyanis a szponzor, az AT&T telefontársaság tulajdonképpen minden költséget fedez.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik