Kultúra

Korhatáros városnézés

Budapest „szexuális térképének" néhány területét járják be a Budapest Asztfaltprojekt (Bupap) új sétái.

A programok a dualizmus és a századforduló idejétől napjainkig olyan zárt, a nagyközönség számára többnyire ismeretlen szexuális közösségeket mutatnak be, mint a prostituáltaké vagy a homoszexuálisoké. A részvételt 18 éven felülieknek ajánlják a szervezők.

„Séta a lányok nyomában” címmel Szécsényi Mihály történész, levéltáros vezeti a Budapest 19-20. századi prostitúciótörténetével foglalkozó programot, amely a kezdetektől napjainkig mutatja be a prostitúció tereit, változásait és még ma is látható emlékeit városszerte.

A polgári korszak prostitúciójának előzményei még a feudalizmus idején, a városfalakkal körülvett Pesten és Budán bontakoztak ki, és a 18. század második felétől fokozatosan alakultak ki helyszínei, intézményei. A szexuális szolgáltatások a 19. század folyamán részévé váltak a fogyasztói piacnak, és az új nagyváros gyors növekedésével a prostitúció is új területeket hódított meg: a belváros vált a luxusszolgáltatások helyszínévé, míg a kispénzű kuncsaftok az akkori külső kerületekben kereshették fel az örömlányokat. A hatóságok minden korban szélmalomharcot vívtak az „iparral” szemben, amelynek rendszere a mai napra teljesen átalakult.

A „Másik Budapest” című program a fővárosi meleg szubkultúra életét, szokásait, tereit mutatja be, és a szervezők híres magyar művészek életének kevéssé ismert részleteibe is beavatják a résztvevőket.

A Somogyi Rohonczy Zsófi művészettörténész vezetésével induló séta megkérdőjelezi a merevnek hitt kategóriákat, és megpróbál új nézőpontok segítségével rávilágítani a város egy sokak által ismeretlen oldalára.

A program a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban látható, „A meztelen férfi” című kiállítás megtekintésével ér véget.

A „Séta a lányok nyomában” június 21-én 14 órakor, a „Másik Budapest” június 22-én 11 órakor indul, mindkét programra a http://bupap.hu/hu/ címen lehet jelentkezni.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik