Kultúra

Bejelentették, mikor tér vissza a BTS

Rich Fury / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Rich Fury / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Mind a hét tag letudta a sorkatonaságot.

Leszerelésüket követően világ körüli turnéval és új albummal tér vissza a BTS – írja a Guardian.

Dél-Korea egyik legismertebb K-pop zenekara 2022-ben jelentette be, hogy szüneteltetik az alkotást, mivel a dél-koreai törvényeknek megfelelően a tagjainak be kellett vonulni a hadseregbe a kötelező kétéves sorkatonasági szolgálatra. Még így is kaptak két év haladékot, harmincéves korukig nem kellett bevonulniuk, 2022-től azonban mindannyian beléptek a hadseregbe. Az utolsó két tag, RM és V június elején szerelt le, amit követően a BTS mögött álló menedzsmentügynökség, a Hybe székháza előtt összegyűlve ünnepeltek a rajongók, az épületre pedig a „we are back”, azaz „visszatértünk” feliratú molinót feszítették ki.

Ahogyan az várható volt, a zenekar máris tervezi a visszatérést, most pedig hivatalosan is bejelentették:

2026 tavaszán jön az új album és a világ körüli turné.

A közös munkát júliusban kezdik el. A zenekar utoljára 2020-ban adott ki stúdióalbumot, színpadra pedig 2022 októberében léptek utoljára Busanban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik