Kultúra

Együtt evezünk a nehézségek tengerén – Kiss Tibi és az Aranyakkord klippremier

Erdélyi Gábor
Erdélyi Gábor
Évek óta először jelentkezik új dallal a trió.

Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy kollázs technikával készült klipet is kapott, amelyet a 24.hu-n láthatnak először.

A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és tartott workshopot:

A dal témája bennem ott pattant ki, szilveszter napján, amikor a teraszon gitározgattunk. Még kint elkezdtük megírni a szöveget, de a refrénnél megtorpant az alkotás és hazautazás után két évig pihent a dal a fiókban. Tibi tavaly úgy érezte, picit küzd az alkotással, úgyhogy azért vettük elő a dalt, hogy felrázzuk. Ez olyan jól sikerült, hogy újabb lendületet kaptunk és arra inspiráltuk egymást, hogy további dalokat is írjunk, de ezt is mindenképpen be akartuk fejezni, mert túl jónak éreztük ahhoz az első pillanattól, hogy a fiókban maradjon

– idézi fel Vastag Gábor a keletkezéstörténetet, Kiss Tibi pedig némi műelemzéssel sem marad adós. Szerinte ez egy „energikus, húzós nóta, erősen metaforikus, hullámokkal, akadályokkal és iránytűkkel”.

A mindennapi gályázásra utal, célja, hogy erőt adjon a hétköznapi küzdelmek, nehézségek közepette, hiszen ekkor is lépni kell előre. Aki becsukja a szemét, az könnyen elveszítheti a partszakaszt, amerre tart. A dal a közös emberi útra is utal és arra, hogy nem vagyunk egyedül a nehézségek közepette, hiszen mind együtt evezünk.

Amint fentebb látható, a Gálya egy különleges, kollázs technikával készült klipet is kapott. Ennek az ötlete Gábor Andor „UFO-tól” származik: „Amikor elkészült a dal, ami a korábbi megszokott Aranyakkord dalokhoz képest jóval dinamikusabb, másabb karakter, szóba került, hogy milyen jó lenne ehhez videóklipet készíteni. Már az elejétől egy pörgős, látványos videót képzeltem el hozzá, ami képivilágban is visszaadja a dinamikáját.” Ennek kifejezéshez találta meg a kollázs technikát, amely a dinamikus jellege mellett arra is alkalmas képzőművészeti technika, hogy mélyebb rétegeket is megjelenítsenek vele.

Már ezzel a gondolattal kereste fel Simon Józsefet, a klip készítőjét, akinek a vizuális világ kialakításához a dal első sora (kettétört alattunk a gálya, tombol a vihar) segített sokat.

Elképzeltem ahogy egy hajó hánykolódik egy nagy sötét viharban a tengeren, de nem szerettem volna, ha egy az egyben az jelenik meg a képen, ami szó szerint a dalban elhangzik, úgyhogy elkezdtem keresni olyan vizuális elemeket, képi megoldásokat, vágástechnikákat, amik rímelnek a szövegre, de csak a dallal együtt válnak működőképessé. Így alakult ki, hogy a víz állandó megfelelője a csíkos papír lett, a gályáé pedig az aranyból készült tárgyak, ami hánykolódnak benne. A vihart pedig igyekeztem megtartani alaphangulatnak.

A Gálya mellett a zenekar több új dalt is rögzített. Élőben legközelebb június 27-én lépnek fel a Kaláka Fesztiválon, Budapesten pedig augusztus 27-én játszanak a Virág Benedek Házban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik