A nagyvilágon e kívül nincsen számomra nej: megrajzolták és felpörgették a Csongor és Tündét

Hány gyereknek serken kedve kétszáz éves magyar versre? És tudják még, ki Vuk és Karak az óvodás tiktokkerek? Hogy az érdeklődés kitart-e, utánajár Csongor és Tünde.

Kínrímből legyen elég ennyi, legalábbis filmkritikában. Az új rajzfilmben lesz több is. Hiába kapaszkodnak össze régi és újabb klasszikusok, név szerint Vörösmarty Mihály és Dargay Attila, hogy vonzóvá tegyenek egy középkori eredetű mesét. Ha valaki, akkor a kiváló fordító, Speier Dávid tudja szórakoztatóvá tenni ezt a történetet a sokat és félve emlegetett Mai Gyerekeknek. De ne szaladjunk ennyire előre, a rajzfilm ötlete messzebbre nyúlik vissza.

Valamikor a hetvenes évekbe, amikor Dargay Attila saját adaptációt tervezett a Csongor és Tündéből. Rajzfilmje végül hasonlóan hányatott sorsra jutott, mint Vörösmarty drámája, amelyet 1831-es megjelenése után évtizedekig nem adtak elő színpadon, mert a nemzeti költőt a létező legmagasabb polcra helyező, művelt közönség nem tudott mit kezdeni ezzel a furcsa, romantikus, egyszerre súlytalan és bölcseleti eszmefuttatásokkal terhelt mesével.

Mire a Csongor és Tünde főművé emelkedett Vörösmarty rég befejezett életművében, már megjelent a Nyugat. Mire Dargay hozzákezdett volna, hogy rajzfilmet készítsen belőle, már nem olvasták, vagy olvasták, de nem értették, vagy értették, de nem érdekelt senkit.

Nagyjából ez van ma is, ötven évvel a Dargay-filmterv meghiúsulása és tizenöttel az alkotó halála után. Súlyosbítva azzal, hogy már Dargaynak a legnemesebb Disney-hagyományokat követő állatmeséi, a Vuk és Az erdő kapitánya is leginkább retrós bájukban bízhatnak a Bing nyuszi és a Vaiana 2 közötti tülekedésben.

De Dargay tényleg értett ahhoz, hogyan lehet vonzóvá és elevenné tenni klasszikus irodalmi kincseinket. Mutatja ezt legjobb filmje, a Vörösmartyénál is régebbi művet feldolgozó Lúdas Matyi. Az elképzelés most is hasonló. Dargay otthonos, kerekded figurái könnyen felismerhető képi világot teremtenek. A Lúdas Matyi párbeszédeit Romhányi József írta, a fél évszázados késéssel, Dargay özvegye, Henrik Irén támogatásával megvalósult Csongor és Tündéét Speier Dávid. Romhányi és Speier is a maguk nemzedékének virtuóz verselői közé tartoznak, még ha utóbbiról – lévén főleg filmeket fordít – ezt kevesebben is tudják. (Összekapcsolja a két adaptációt még valaki, aki meghitt viszonyt ápol a magyar nyelvvel: Geszti Péter, aki szinkronizált a Lúdas Matyiban és a Csongor és Tündében is.)

Bizonyos nézőpontból ez az összeállítás, Dargayval és Speierrel meg a kedves Lengemesék révén ismert Pálfi Zsolttal és rendezőtársával, Máli Csabával, felér egy animációs aranycsapattal. Csakhogy ez a nézőpont leginkább a szülőké. Felveszik-e a gyerekek is?