Egy nem hétköznapi szobor avatására ébredhettek november elején a kubai főváros, Havanna lakói: a tengerparttól néhány lépésnyire ekkor avatták fel ugyanis a Munkácsy-díjas Pogány Gábor Benő Kossuth Lajos-portréját, ami immár közel egy hónapja okozhat meglepő másodperceket a környékén sétálóknak.
A szabadságharc egyik oszlopaként, a Batthyány-kormány pénzügyminisztereként, kormányzó-elnökként, illetve miniszterelnökként egyaránt jelentős hős emlékének őrzése természetesen fontos, felmerül azonban a kérdés, hogy miért pont a Karib-térségben volt szükség hasonlóra, mégpedig alig néhány nappal azután, hogy 1983 óta először járt Magyarországon kubai külügyminiszter: Bruno Rodríguez Parrilla a Győri Egyetemen ekkor a tiszteletbeli doktori címet is átvehette, Szijjártó Péterrel pedig három együttműködési megállapodást is aláírtak.
A válasz alapvetően egyszerű: azért, mert néhány évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a szintén Munkácsy-díjas – pályája során az Operaház két szobrát, a József Attilát az Országház mellé helyező A Dunánál című kompozíciót, valamint a Dunakorzó Kiskirálylányát is jegyző – Marton László (1925-2008) munkájaként, az alkotó jelenlétében 1988. március 15-én felavatott bronz előd, ami az akkor még Lenin parknak nevezett területen kapott helyet.
A szolnoki művész ismeretlen összeget tehetett zsebre a Kossuth helyett leginkább egy hosszú oszlopnyakán hazafias tetoválást viselő szakállas férfira, vagy akár a kilencvenes évek legendás PEZ-tartóira hasonlító munkáért, amit az L. Simon László által vezetett Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola rendelt meg, majd adományozott Havanna polgárainak – olvasható L. Simon Facebook-posztjában.
A Szoljon cikke szerint az alapötlet merőben más volt: a szobrász a lapnak arról mesélt, hogy
»oszlop fő«-nek tekinti a Kossuth-ábrázolást, […] nyilván az oszlopra helyezett fejre, valamint az »oszlopos« jelzővel illetett vezéralakra is utalva,
a művet pedig fagyálló kerámiából készítette el.
Ennek okára sajnos nem derült fény, hiszen a kétszeres életnagyságú, nyakán huszáros domborművet mutató portrénak nem kell megküzdenie a súlyos mínuszokkal: Kubában a spanyol hódítók 16. század eleji érkezése óta mindössze egyszer, 1857 márciusában esett hó, az éves átlaghőmérséklet pedig bőven túllépi a húsz fokot.
Mindez persze nem is számít, hiszen az ünnepélyes avatáson végül legalább féltucatnyian megjelentek, a megjelenteknek azonban meghatározó részét adták a Magyarországról érkezők. L. Simon mellett ugyanis Halász János fideszes országgyűlési képviselő, illetve a nemcsak a Színművészeti Főiskola rektori, de a Magyar Művészeti Akadémia alelnöki posztját is betöltő Rátóti Zoltán is részt vett a leleplezésen.
A szobrász végül nem állhatott a politikusok mellett – mutatott rá Hadházy Ákos, ennek okát Pogány azonban egészen másként látja, mint amire a legtöbben gondolnának: a SZOL24-nek adott rövid interjújában arról beszélt, hogy egyszerűen csak nem szívesen utazik repülővel.
A művész hozzátette: az előkészületek, a gyártási folyamat, illetve a szállítás együttesen is alig egy hónapot vett igénybe, ez pedig nyilvánvalóan rohamtempónak számít, de nem lehet magyarázat a sokszor korábban sem feltétlenül élvonalbeli domborműveket, emléktáblákat, teljes alakos szobrokat, büsztöket ontó, a magyar őshonos kutyafajtákat az Állatorvostudományi Egyetem kertjébe költöztető szobrász megoldásaira.
Az avatást a havannai Magyar Kultúra Napjának programjai közé illesztették, amit a magyar nagykövetség a Kulturális Minisztériummal, illetve a Várostörténeti Hivatallal együtt szervezett. Ennek a sornak egy Semmi mást nem látni címmel rendezett fotókiállítás is a részét képezi, amiből a kubaiak megismerhetik az idén százötven éve elhunyt, Havannát 1857-ben végigfotózó Rosti Pál (1830-1874) képeit.
A két avatás körülményei nagyban hasonlítanak egymáshoz. 1988-ban a delegáció – amiben Jassó Mihálynak, a Budapesti Pártbizottság titkárának, illetve Gérnyi Kálmánnak, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesének, illetve magának a szobrászművésznek is jutott hely – hat napot töltött a kubai fővárosban, ezen idő alatt pedig egy, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc száznegyvenedik évfordulójának emléket állító, főleg fotókból álló tárlatot is megnyitottak. A szobrot akkor nyilvánvalóan az állam fizette, ez pedig most sem volt másként, hiszen amint a Trash of Köztér nevű blogot jegyző művészettörténész, Benedek Kata szemfülesen észrevette: az új szobor posztamensén támogatóként a MOL–Új Európa Alapítvány neve tűnik fel.
